Ady Endre: Spoveď Dunaja (A Duna vallomása in Slovak)

Portre of Ady Endre

A Duna vallomása (Hungarian)

Megtudtam, hogy titkokat rejteget
A mi Dunánk, ez a vén róka,
Mikről talán sohase álmodott
Az ősi barlang-tüzek óta
Ez a közönyös Európa.

Megloptam a vén Iszter titkait,
Titkait az árnyas Dunának.
Magyar földön ravasz a vén kujon,
Hisz látott ő búsabb csodákat.
De akkor pletyka-kedve támadt.

Vallott nekem, nem is tudom, mikor:
Tavasz volt és ő csacska-részeg.
Táncolt, dalolt, kurjongatott, mesélt,
Budapestre fitymálva nézett
S gúnyos nótákat fütyörészett.

Talán Szent Margit híres szigetén
Állott velem részegen szóba.
(Ma is félve kalimpál a szivem
S hajh, már régen késik e nóta.
Ugye, Iszter, vén folyam-róka?)

Nagy-komoly lett akkor a vén Duna.
Torkán hűlt vad, tavaszi kedve.
Olyan volt, mint egy iszákos zseni.
Alig mert nézni a szemembe
S én vallattam keményen, egyre.

»No, vén korhely, láttál egy-két csodát,
Mióta ezt a tájat mossa
Sápadt vized, árnyas, szörnyű vized,
Mely az öreg árnyakat hozza.
Gyónjál nekem, vén falurossza.«

»Mindig ilyen bal volt itt a világ?
Eredendő bűn, lanyha vétek,
Hideglelés, vergődés, könny, aszály?
A Duna-parton sohse éltek
Boldog, erős, kacagó népek?«

S halk mormolással kezdte a mesét
A vén Duna. Igaz az átok,
Mit már sokan sejtünk, óh, mind igaz:
Mióta ő zúgva kivágott,
Boldog népet itt sohse látott.

A Duna-táj bús villámháritó,
Fél-emberek, fél-nemzetecskék
Számára készült szégyen-kaloda.
Ahol a szárnyakat lenyesték
S ahol halottasak az esték.

»Sohse lesz másként, így rendeltetett«,
Mormolta a vén Duna habja.
S boldogtalan kis országok között
Kinyujtózott a vén mihaszna
És elrohant tőlem kacagva.



Uploaded byRépás Norbert
PublisherMagyar Elektronikus Könyvtár / mek.oszk.hu
Source of the quotationhttp://mek.oszk.hu

Spoveď Dunaja (Slovak)

Zvedel som, tajomstvá že skrýva
Dunaj, tá líška; je ich kopa,
o akých nesnila snáď nikdy
od čias človeka jaskynného
netečná táto Európa.

Starého Istera ja taje
urval som; taje, čo má Dunaj.
Keď cez maďarské tečie polia,
má sebou divy, starý kujon,
no nezjaví ich, nie je chumaj.

Mne jednak zjavil, neviem kedy,
jar bola, on sa valil, spitý,
tancoval, spieval, výskal, bájil,
a hvízdal, žmurknúc na Budapešť,
vo výsmech vlejúc svoje city.

Snáď na ostrove Margitinom,
šibnutý, slovami ma stískal.
(Aj dnes mi strachom klope srdce,
a ver’ už spev ten zameškal som,
však, Ister, stará rieka-líška?)

Náramne zvážnel vtedy Dunaj,
schladia mu v hrdle jarná vôľa.
Bol ani taký pijan-génij.
Do očú ledva pozrel sa mi.
A ja som ho na spoveď volal.
“No, starý korheľ, dosť si videl,
odkedy tieto brehy zmýva
kalný tvoj prúd, tie vody strašné,
čo stále staré tône nosia.
Spovedaj sa mi, šelma divá.“

 „Či vždycky tieto kraje stíhal
hriech dedičný, tie city vlažné,
pot, suchopár, zimnica, slzy?
Na brehoch Dunaja či nikdy
nežilo plemä silné, šťastné?"

A starý Dunaj o tej kliatbe
mrmlal mi, jak by z knihy čítal.
Pravda to, čo my tušili sme:
Odkedy tadeto sa valí.
ľud šťastný ho tu neuvítal.

Dunajské brehy: hromozvody.
Pre pol-ľudí, pol-národíky
klada hanby tu prichystaná.
Krídla? — tie sú tu podviazané,
a večery sú mŕtve vzlyky.

„Tak bude vždy, tak usúdené,“
zamrmlal Dunaj, lapaj starý.
A rozhadiac sa maličkými
krajinami neblaženými,
s chichotaním mi zmizol v diali.



Uploaded byRépás Norbert
PublisherSlovenský spisovateľ, Bratislava (13-72-096-78)
Source of the quotationJán Smrek Preklady (Edícia Básnický preklad Zväzok2)
Bookpage (from–to)332-333
Publication date

Related videos


minimap