Ady Endre: Az ős Kaján

Portre of Ady Endre

Az ős Kaján (Hungarian)

Bibor-palásban jött Keletről

A rímek ősi hajnalán.

Jött boros kedvvel, paripásan,

Zeneszerszámmal, dalosan

És mellém ült le ős Kaján.

 

Duhaj legény, fülembe nótáz,

Iszunk, iszunk s én hallgatom.

Piros hajnalok hosszú sorban

Suhannak el és részegen

Kopognak be az ablakon.

 

Szent Kelet vesztett boldogsága,

Ez a gyalázatos jelen

És a kicifrált köd-jövendő

Táncol egy boros asztalon

S ős Kaján birkózik velem.

 

Én rossz zsaketben bóbiskálok,

Az ős Kaján vállán bibor.

Feszület, két gyertya, komorság.

Nagy torna ez, bús, végtelen

S az asztalon ömlik a bor.

 

Ó-Babylon ideje óta

Az ős Kaján harcol velem.

Ott járhatott egy céda ősöm

S nekem azóta cimborám,

Apám, császárom, istenem.

 

Korhely Apolló, gúnyos arcú,

Palástja csusszan, lova vár,

De áll a bál és zúg a torna.

Bujdosik, egyre bujdosik

Véres asztalon a pohár.

 

»Nagyságos úr, kegyes pajtásom,

Bocsáss már, nehéz a fejem.

Sok volt, sok volt immár a jóból,

Sok volt a bűn, az éj, a vágy,

Apám, sok volt a szerelem.«

 

Nyögve kinálom törött lantom,

Törött szivem, de ő kacag.

Robogva jár, kel, fut az Élet

Énekes, véres és boros,

Szent korcsma-ablakunk alatt.

 

»Uram, kelj mással viadalra,

Nekem az öröm nem öröm.

Fejfájás a mámor s a hírnév.

Cudar álmokban elkopott

A büszke oroszlán-köröm.«

 

»Uram, az én rögöm magyar rög,

Meddő, kisajtolt. Mit akar

A te nagy mámor-biztatásod?

Mit ér bor- és vér-áldomás?

Mit ér az ember, ha magyar?«

 

»Uram, én szegény, kósza szolga,

Elhasznált, nagy bolond vagyok,

Miért igyak most már rogyásig?

Pénzem nincs, hitem elinalt,

Erőm elfogyott, meghalok.«

 

»Uram, van egy anyám: szent asszony.

Van egy Lédám: áldott legyen.

Van egy pár álom-villanásom,

Egy-két hivem. S lelkem alatt

Egy nagy mocsár: a förtelem.«

 

»Volna talán egy-két nótám is,

Egy-két buja, új, nagy dalom,

De, íme, el akarok esni

Asztal alatt, mámor alatt

Ezen az ős viadalon«

 

»Uram, bocsásd el bús szolgádat,

Nincs semmi már, csak: a Bizony,

Az ős Bizony, a biztos romlás,

Ne igézz, ne bánts, ne itass.

Uram, én többet nem iszom.«

 

»Van csömöröm, nagy irtózásom

S egy beteg, fonnyadt derekam.

Utolszor meghajlok előtted,

Földhöz vágom a poharam.

Uram, én megadom magam.«

 

S már látom, mint kap paripára,

Vállamra üt, nagyot nevet

S viszik tovább a táltosával

Pogány dalok, víg hajnalok,

Boszorkányos, forró szelek.

 

Száll Keletről tovább Nyugatra,

Új, pogány tornákra szalad

S én feszülettel, tört pohárral,

Hült testtel, dermedt-vidoran

Elnyúlok az asztal alatt.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://mek.niif.hu

O Diabo antigo (Portuguese)

Do Oriente veio em manto de púrpura

na aurora primordial das rimas.

Com ébrio prazer veio, a cavalo,

com seu instrumento, cantando,

sentou-se ao lado o Diabo antigo.

 

Rude jovem, canta-me ao ouvido,

bebemos, bebemos e eu escuto.

Em longas filas albas deslizam,

vermelhas, e à minha janela

elas batem, embriagadas.

 

Do Santo Oriente a felicidade

perdida, este infame presente

e o futuro-bruma atraente

dancam sobre uma mesa ébria,

e luta comigo o Diabo antigo.

 

Numa ruim jaqueta eu cabeceio,

púrpura sobre o Diabo antigo.

Crucifixo, duas velas, dor.

Grande e sem fim triste torneio,

e o vinho espalha-se na mesa.

 

Desde os velhos tempos babilónicos

luta comigo o Diabo antigo.

Esteve lá talvez um avô devasso

e desde então é meu cumplice,

meu pai, meu deus, imperador.

 

Bêbedo Apolo de rosto irónico,

seu manto cai, espera o cavalo,

mas segue o baile e o torneio ruge.

Na mesa de sangue coberta,

o corpo ora vai, ora vem.

 

«Senhor, meu companheiro benévolo,

deixa-me ir, pesa-me a cabeça.

Já tive coisas boas de mais,

muitos vícios, noites, desejos,

meu pai, já tive assaz de amor.»

 

Comendo, dou-lhe a lira quebrada,

o quebrado coração, e ele ri.

Veloz vai, vem, corre a Vida sob

nossa canora, em sangue e ébria,

santa janela de taberna.

 

«Senhor, luta com outro, a alegria,

para mim, não é alegria.

Fama e ebriez são enxaquecas.

Em torpes sonhos se gastaram

as soberbas garras de leão.

 

Senhor, meu torrão é o torrão húngaro,

seco e estéril. Que quer teu grande

incitamento à embriaguez?

Que vale de vinho sacrifício,

de sangue? E o homem, se é húngaro?

 

Senhor, sou pobre servo errante,

um grande louco consumido,

porquê beber até rebentar?

Não tenho dinheiro, esfumou-se

a fé, perdi a força, morro.

 

Senhor, tenho mãe: santa mulher.

Tenho Leda: bendita seja.

Tenho um par de clarões dos meus sonhos,

um, dois adeptos. Sob a alma,

um grande pântano: o horror.

 

Haverá mesmo, talvez, um, dois cantos,

uma ou duas canções lascivas,

grandes e novas, mas quero cair,

eis, sob a mesa, na ebriez

deste torneio primitivo.

 

Senhor, deixa ir teu servo triste,

nada existe, só a Certeza,

a primitiva Certeza, a ruína

certa, não me encantes, embriagues,

batas. Senhor, não bebo mais.

 

Sinto náuseas, grande repugnância,

o corpo cansado e doente.

Pla última vez á tua frente

me inclino e o copo deito ao chão.

Senhor, eu a ti me submeto.»

 

E vejo como salta a cavalo,

me bate no ombro, ri muito,

e cantos pagãos, albas alegres,

ventos ardentes embruxados,

transportam-no para a distancia.

 

Voa de Oriente para Ocidente,

pra novos torneios pagãos

corre, e eu, de crucifixo, copo

partido, corpo frio, alegre

e hirto caio sob a mesa.



Uploaded byP. T.
PublisherÂncora Editora, Lisboa
Source of the quotationAntologia da Poesia Húngara

Related videos


minimap