Arany János: Emand Ágnes (Ágnes asszony in Estonian)

Portre of Arany János

Ágnes asszony (Hungarian)

Ballada

Ágnes asszony a patakban
Fehér lepedőjét mossa;
Fehér leplét, véres leplét
A futó hab elkapdossa.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Odagyűl az utcagyermek:
Ágnes asszony, mit mos kelmed?
"Csitt te, csitt te! csibém vére
Keveré el a gyolcs leplet."
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Összefutnak a szomszédnők:
Ágnes asszony, hol a férjed?
"Csillagom, hisz ottbenn alszik!
Ne menjünk be, mert fölébred."
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Jön a hajdu: Ágnes asszony,
A tömlöcbe gyere mostan.
"Jaj, galambom, hogy' mehetnék,
Míg e foltot ki nem mostam!"
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Mély a börtön: egy sugár-szál
Odaférni alig képes;
Egy sugár a börtön napja,
Éje pedig rémtül népes.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Szegény Ágnes naphosszanta
Néz e kis világgal szembe,
Néz merően, - a sugárka
Mind belefér egy fél szembe.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Mert, alighogy félre fordul,
Rémek tánca van körűle;
Ha ez a kis fény nem volna,
Úgy gondolja: megőrülne.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Ím azonban, időtelve,
Börtönének zárja nyílik:
Ágnes a törvény előtt
Megáll szépen, ahogy illik.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Öltözetjét rendbe hozza,
Kendőjére fordít gondot,
Szöghaját is megsimítja
Nehogy azt higgyék: megbomlott.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Hogy belép, a zöld asztalnál
Tisztes őszek ülnek sorra;
Szánalommal néznek ő rá,
Egy se mérges, vagy mogorva.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

"Fiam, Ágnes, mit miveltél?
Szörnyü a bűn, terhes a vád;
Ki a tettet végrehajtá
Szeretőd ím maga vall rád."
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

"Ő bitón fog veszni holnap,
Ő, ki férjedet megölte;
Holtig vizen és kenyéren
Raboskodva bünhödöl te."
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Körültekint Ágnes asszony,
Meggyőződni ép eszérül;
Hallja a hangot, érti a szót,
S míg azt érti: "meg nem őrül."
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

De amit férjéről mondtak
A szó oly visszásan tetszik;
Az világos csak, hogy őt
Haza többé nem eresztik.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Nosza sírni, kezd zokogni,
Sűrü záporkönnye folyván:
Liliomról pergő harmat,
Hulló vizgyöngy hattyu tollán.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

"Méltóságos nagy uraim!
Nézzen Istent kegyelmetek:
Sürgetős munkám van otthon,
Fogva én itt nem űlhetek."
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

"Mocsok esett lepedőmön,
Ki kell a vérfoltot vennem!
Jaj, ha e szenny ott maradna,
Hová kéne akkor lennem!"
     Oh! irgalom atyja ne hagyj el.

Összenéz a bölcs törvényszék
Hallatára ily panasznak.
Csendesség van. Hallgat a száj,
Csupán a szemek szavaznak.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

"Eredj haza, szegény asszony!
Mosd fehérre mocskos lepled;
Eredj haza, Isten adjon
Erőt ahhoz és kegyelmet."
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

S Ágnes asszony a patakban
Lepedőjét újra mossa;
Fehér leplét, tiszta leplét
A futó hab elkapdossa.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el

Mert hiában tiszta a gyolcs,
Benne többé semmi vérjel:
Ágnes azt még egyre látja
S épen úgy, mint akkor éjjel.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Virradattól késő estig
Áll a vízben, széke mellett:
Hab zilálja rezgő árnyát,
Haja fürtét kósza szellet.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Holdvilágos éjjelenkint,
Mikor a víz fodra csillog,
Maradozó csattanással,
Fehér sulyka messze villog.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

És ez így megy évrül-évre;
Télen-nyáron, szünet nélkül;
Harmat-arca hő napon ég,
Gyönge térde fagyban kékül.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Őszbe fordul a zilált haj,
Már nem holló, nem is ében;
Torz-alakú ránc verődik
Szanaszét a síma képen.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

S Ágnes asszony a patakban
Régi rongyát mossa, mossa -
Fehér leple foszlányait
A szilaj hab elkapdossa.
     Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://mek.oszk.hu

Emand Ágnes (Estonian)

Ballaad

Emand Ágnes oja ääres
valget voodilina peseb;
valget lina, verist lina,
jooksev veevool kisub leselt.
Oh, halastuse isa, ära jäta mind.

Sinna tormab väike hulgus:
mis teeb emand oja ääres?
„Kasi, kasi! Kana veri
lõuendi mul ära määris.”
Oh, halastuse isa, ära jäta mind.

Kogunevad naabrinaised:
miks me sinu meest ei märka?
„Minu täht seal kambris magab!
Ärme lähme, muidu ärkab.”
Oh, halastuse isa, ära jäta mind.

Tuleb käskjalg: “Emand Ágnes,
kohe vangimajja läki.”
„Kuidas, tuvike, võin minna,
enne kui saan välja pleki!”
Oh, halastuse isa, ära jäta mind.

Türm on sügav: kiirekiuke
vaevu sinna sisse tungib;
ainus kiir on türmi päevaks,
öö on kummitustest pungil.
Oh, halastuse isa, ära jäta mind.

Vaene Ágnes päevad otsa
vaatab seda valgust väikest
üksisilmi — ühte silma
mahub kiirekene päikest.
Oh, halastuse isa, ära jäta mind.

Sest kui vaevalt pead ta pöörab,
ümber tonditants käib maru;
kui ei oleks väikest valgust,
arvab ta, et kaotaks aru.
Oh, halastuse isa, ära jäta mind.

Siiski, vaat, kui tund on tulnud,
avaneb ta vangla värav:
Ágnes astub kohtu ette
nagu sobib — kaunis, särav.
Oh, halastuse isa, ära jäta mind.

Riideid seljas kohendanud,
räti hoolsalt korda teinud,
kulmukarvugi ta silub,
et ei mõeldaks: segi läinud.
Oh, halastuse isa, ära jäta mind.

Rohelise laua taga
istub hõbepeade rida,
vaatab teda kahjutundes,
pole süngust ega viha.
Oh, halastuse isa, ära jäta mind.

„Laps, mu Ágnes, mis sa tegid?
Patt on kole, süül on raskust:
see, kes teo on korda saatnud,
kallim, tunnistab su vastu.”
Oh, halastuse isa, ära jäta mind.

„Ta saab homme võllas hukka,
tema, kes su mehe tappis;
surmani sa veel ja leival
kannad oma nuhtlust vangis.”
Oh, halastuse isa, ära jäta mind.

Vaatab ringi emand Ágnes,
tervest meelest selgus tulnud;
kuuleb häält ja mõistab sõnu,
aru saab: „ei lähe hulluks.”
Oh, halastuse isa, ära jäta mind.

Aga mehe kohta öeldud
sõna näib nii segasena;
selge on vaid see, et koju
kunagi ei lasta teda.
Oh, halastuse isa, ära jäta mind.

Siis ta nuuksub, puhkeb nutma,
voolav silmavesi tuleb:
liiliatelt nõrguv kaste,
langev veepärl luige sulel.
Oh, halastuse isa, ära jäta mind.

„Austusväärsed suured härrad,
jumalat las arm teil vaatab:
kiire töö mind ootab kodus,
vangis istuda ei saa ma.”
Oh, halastuse isa, ära jäta mind.

„Vereplekk on minu linal,
ma pean selle eemaldama!
Oi, kui mustus jääkski sinna,
kus siis peaksin redutama!”
Oh, halastuse isa, ära jäta mind.

Pilke vahetab tark kohus,
olles kuulnud kaebust temalt.
Vaikus kestab. Suud on kinni,
ainult silmad kõnelevad.
Oh, halastuse isa, ära jäta mind.

„Mine koju, vaene naine!
Pese verest puhtaks lina;
mine koju, andku jumal
jõudu, armu saagu sina.”
Oh, halastuse isa, ära jäta mind.

Emand Ágnes ojas jälle
valget voodilina peseb;
valget lina, puhast lina,
jooksev veevool kisub leselt.
Oh, halastuse isa, ära jäta mind.

Asjata on lõuend puhas,
verejälgi pole sees sel:
Ágnes näeb neid ikka jälle
ning just nii, kui tookord öösel.
Oh, halastuse isa, ära jäta mind.

Päiksetõusust loojanguni
seisab vees ta pingi juures:
värisevat peegelpilti
rebib laine, lokke tuuled.
Oh, halastuse isa, ära jäta mind.

Virvendus veepinnal helgib
vaikseil öödel täiskuu valgel,
igavesti paugub, välgub
valge pesukurik kaugel.
Oh, halastuse isa, ära jäta mind.

Ja see käib nii ajast aega,
lakkamata, suvel-talvel;
päikses põleb kastepale,
nõrgad põlved külmast kanged.
Oh, halastuse isa, ära jäta mind.

Halliks muutub juuksesasi,
pole kaaren ega eeben;
läbisegi tekib kortse
näole, mis kord kõiki veetles.
Oh, halastuse isa, ära jäta mind.

Emand Ágnes vana näru
ojas muudkui peseb, peseb —
valge lina tükikesi
metsik veevool kisub leselt.
Oh, halastuse isa, ära jäta mind.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.scribd.com

minimap