Arany János: A régi panasz

Portre of Arany János

A régi panasz (Hungarian)

"Eh! mi gondod a jövőre?
   Eh! a múlttal mi közöd?
Könnyel a múlt sirja dombját
S a reménynek száraz lombját
   Hasztalan mit öntözöd?

Századoknak bűne, átka
   Mind csak téged terhel-e?
Nem talán még sokkal érzőbb,
Nem talán még sokkal vérzőbb
   Honfitársid kebele?..."

Oh, tudom; de bánatomban
   Meg nem enyhít társaság;
Mint szülétlen több gyerekre
Osztatlan száll s mindegyikre
   Az egész nagy árvaság.

Sőt azáltal súlyosb részem,
   Hogy míg a tett melege
Más sebét enyhőbbé tészi:
Ő, szegény, csak kínját érzi -
   A lant méla gyermeke.

Hogy reméltünk! s mint csalódánk!
   És magunkban mekkorát!...
Hisz csak egy pontot kerestünk:
Megtalálva, onnan estünk;
   Így bukásunk lelki vád.

Mennyi seprő a pezsgésben,
   S mily kevés bor!... Volt elég,
Kit nagy honszerelme vonzott
Megragadni minden koncot,
   Nehogy más elkapja még.

Mennyi szájhős! mennyi lárma!
   S egyre sűlyedt a naszád;
Nem elég csak emlegetni:
Tudni is kell jól szeretni,
   Tudni bölcsen, a hazát.

Vagy nekünk már így is, úgy is
   Minden módon veszni kell?
Egy világ hogy ránk omoljon?
Kül-erőszak elsodorjon?...
   Vagy itt-benn rohadni el?

1877 júl. 26



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://mek.oszk.hu

Die alte Klage (German)

"Ach, was kümmert dich die Zukunft,
    grämt dich die Vergangenheit!
Tränen sind genug geflossen,
nur auf welkem Laub vergossen,
    wo kein Hoffen mehr gedeiht.

Schuld und Fluch grausamer Zeiten,
    lasten sie auf dir allein?
Leiden andre nicht im Lande
grad wie du an all der Schande
    seufzend in Gewissenspein?...“

Hast du solche Leidgenossen,
wird dadurch dein Herz geheilt?
Kann Gemeinsamkeit vermindern
den Verwaisungschmerz von Kindern?
    Jedes fühlt ihn ungeteilt!

Schwerer wird dein eigner Kummer,
    doppelt Leid wird dir zum Lohn.
Willst du andrer Wunden heilen,
mußt du ihre Schmerzen teilen,
    traumbefangner Musensohn!

Wie wir hofften und uns täuschten!
    Wollten in uns gehend dann
einen Aussichtspunkt erkunden,
stürzten ab, als er gefunden,
    klagen nun uns selber an.

Wieviel Hefe kam nach oben
    im Geschäum, wie wenig Wein!
Allzu viele ohn Gewissen
schnappten nach den besten Bissen.
    Patrioten?... Nur zum Schein!

Wieviel Maulhelden auch barmten
    um des Vaterlandes Not!
Führten nur das Wort im Munde,
schwätzten nur, da schon zugrunde
    ging der teuren Heimat Boot.

Ist fürwahr so unabwendlich
    unsres Volkes Untergang,
daß wir, fremder Macht ergeben
hilflos uns nicht mehr erheben?
    Sind wir so unheilbar krank?...



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.mek.iif.hu

minimap