This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Arany János: Rodinný kruh (Családi kör in Slovak)

Portre of Arany János

Családi kör (Hungarian)

Este van, este van: kiki nyúgalomba!
Feketén bólingat az eperfa lombja,
Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,
Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.
Mintha lába kelne valamennyi rögnek,
Lomha földi békák szanaszét görögnek,
Csapong a denevér az ereszt sodorván,
Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.

Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek:
A gazdasszony épen az imént fejé meg;
Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,
Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.
Ballag egy cica is - bogarászni restel -
Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel,
Meg-megáll, körűlnéz: most kapja, hirtelen
Egy iramodással a pitvarba terem.

Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye
Oly hivogatólag süt ki a sövényre.
Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya,
Küszöbre a lábát, erre állát nyujtja.
Benn a háziasszony elszűri a tejet,
Kérő kis fiának enged inni egyet;
Aztán elvegyűl a gyermektársaságba,
Mint csillagok közé nyájas hold világa.

Egy eladó lyány a tűzre venyigét rak:
Ő a legnagyobb s szebb... a hajnali csillag.
Vasalót tüzesít: új ruhája készen,
Csak vasalás híja,... s reggel ünnep lészen.
Körűl az apróság, vidám mese mellett,
Zörgős héju borsót, vagy babot szemelget,
Héjából időnként tűzre tesznek sokat:
Az világítja meg gömbölyű arcukat.

A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol;
Üszköt csóvál néha: tűzkigyókat rajzol.
Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra:
E fiúból pap lesz, akárki meglássa!
Legalább így szokta mondani az apjok,
Noha a fiú nem imádságon kapkod:
Jobban kedveli a verseket, nótákat,
Effélét csinálni maga is próbálgat.

Pendül a kapa most, letevé a gazda;
Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja;
Kutat az apró nép, örülne, ha benne
Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.
Rettenve sikolt fel, amelyik belényul:
Jaj! valami ördög... vagy ha nem, hát... kis nyúl!
Lesz öröm: alunni se tudnak az éjjel;
Kinálják erősen káposzta-levéllel.

A gazda pedig mond egy szives jó estét,
Leül, hogy nyugassza eltörődött testét,
Homlokát letörli porlepett ingével:
Mélyre van az szántva az élet-ekével.
De amint körülnéz a víg csemetéken,
Sötét arcredői elsimulnak szépen;
Gondüző pipáját a tűzbe meríti;
Nyájas szavu nője mosolyra deríti.

Nem késik azonban a jó háziasszony,
Illő, hogy urának ennivalót hozzon,
Kiteszi középre a nagy asztalszéket,
Arra tálalja fel az egyszerü étket.
Maga evett ő már, a gyerek sem éhes,
De a férj unszolja: "Gyer közelebb, édes!"
Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, -
Egy-egy szárnyat, combot nyujt a kicsinyeknek.

De vajon ki zörget? "Nézz ki, fiam Sára:
Valami szegény kér helyet éjszakára:
Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,
Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!"
Visszajő a lyánka, az utast behíván.
Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván:
"Isten áldja meg a kendtek ételét is,
(Így végezi a szót), meg az emberét is."

Köszöni a gazda: "Része legyen benne:
Tölts a tálba anyjok, ha elég nem lenne."
Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb -
Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb.
Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel,
Szomjukat a korsó csillapítja vízzel;
Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek,
Természete már ez magyar embereknek.

De mikor aztán a vacsorának vége,
Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;
Megered lassanként s valamint a patak,
Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad.
Az idősb fiú is leteszi a könyvet,
Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed;
És mihelyt a koldus megáll a beszédben:
"Meséljen még egyet" - rimánkodik szépen.

"Nem mese az gyermek", - így feddi az apja,
Rátekint a vándor és tovább folytatja;
Néma kegyelettel függenek a szaván
Mind az egész háznép, de kivált a leány:
Ez, mikor nem hallják, és mikor nem látják,
Pirulva kérdezi tőle... testvérbátyját:
Három éve múlik, hogy utána kérdez,
Még egy esztendőt vár, nem megy addig férjhez.

Este van, este van... a tűz sem világit,
Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit;
A gyermek is álmos, - egy már alszik épen,
Félrebillent fejjel, az anyja ölében.
Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol;
Közbe-közbe csupán a macska dorombol.
Majd a földre hintik a zizegő szalmát...
S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.

1851



Source of the quotationmagyar-irodalom.elte.hu

Rodinný kruh (Slovak)

Večer je, je večer: — každé odpočívať!
Na moruši vetve vidno čierno kývať;
bručí hnojival, sa k stene zahnal, buchne
vtom sa hodne do nej, žatým potom sčúchne.
Jak by boly nohy vzrástly hrudným zrutám,
ťarbavé sa žaby kopŕcajú tu, tam;
brnká netopier, vše strechu šuchne-zježí,
huhúka si sova v starej, kusej veži.

Na dvore sa belie srsť samotnej kravy:
gazdiná ju práve podojila; trávi
čas, si prežväkujúc, veľmi krotké plemä,
hoci hladné teľa otlka jej vemä.
Súra sa i mačka — loviť nemá chuti  —
ostražne si stúpa, chrbát roztiahnutý,
zastane, koľ zjastrí: a hup! jedným skokom
v pitvorci sa octne, zablýskajúc okom.

Do korán sú dvere; ohniska lúč, motok
ich, tak vábne žiari na týňo' ý plôtok.
Predo dvermi leží dunčo vyslúžilý,
na prah oprel predné, na tie sánku schýli.
Dnu gazdiná mlieko precedí však zaraz,
prosiacemu chlapcu z neho chlipnúť dá raz;
žatým zamieša sa vo spoločnosť detskú,
v hviezd jak kŕdeľ vľúdna luna na nebeskú.

Dievčina na vydaj šmáň na oheň kladie:
je najväčšia, krásou... zornička v ich rade.
Želiezko si hreje: rúcho zrieť až skvieť sa,
len ho opigľovať... zajtra sviatok predsa!
Vôkol drobizg, bájke nasluchujúc (v liúšti
o vlčku), bôb a či hrach hrkavý lúšti;
z luštín za chlp hodia v plameň, vzbĺknu v škvare
a to osvieti vše ich okrúhle tváre.

Najmenší čvirk chleba chce — vyžúva; vzneslý
zas otáča uhlík: hadov z ohňa kreslí.
Číta starší — na nič nedbá okolité —:
Z tohto chlapca bude kňaz, sa nahľadíte!...
Aspoň tak vše rečie súsedom ich ňaňo,
hoc syn nesháňa sa po modlitbách; áno,
radšej verše, nôty má, zkusujú všetci,
ba i sám probuje skladať také veci,

Cveng! motyka vtom: v schod dal ju gazda kdesi
páskovanú kapsu na klin pozavesí;
kutroší v nej detva, ver’ by našla rada
i omrvu chleba, akú vtáčik zbadá.
Prelaknute spiští, ktoré do nej vpáli:
Juj! čertík... ak nie, tož... zajáčiček malý!...
Bude to radosti: zaspia ak očistom;
vynukujú ztuha kapustným ho listom.

Gazda ale povie dobrý večer vrelo,
sadne, by odpočlo ustaté si telo;
prašným rukávom si čelo pretrie kruhom:
zbrázdené je zhusta života už pluhom.
Lež jak zobzerá sa po výhonkoch jarých,
hneď mu tmavé vrásky zhlaclí pôvab, zdar ich;
v pahreb začrie fajku, ňouž starosti zbýva;
rozsmeje ho milá žena shovorčivá.

Dobrá čeľaďná mať avšak neotáľa,
svedčno, mužovi by i večeru dala;
pošupne stôl z kúta, a rúk dva-tri ruchy,
na tom predloží mu pokrm jednoduchý.
Ona jedla už, i deti — nuž, sám môže —;
no muž núti ju: „Ba poclže, žienka, nože!“
Lepšie chutí, všeici jesť keď hačnú vencom —;
po stehienci, krielku podá deťúrencom.

Ale kto to klope? „Pozri, dievča, Zuzka;
nebodaj kýs’ chuďas nocľah pýta •— Ľudská
vec ho prijať, keď je bezprístrcšným, biednym:
beztak trpí dosť, kde zatvárajú pred ním!“
Navráti sa dcéra s pocestným. O šťuli
vojak vstúpi, praje dobrý večer; stúli
ruky: „Boh požehnaj i tej vašej strave.
(skončí), i tých, čo ju požívajú práve!“

Zaďakuje gazda: „Poďte s nami takto;
dolej do misy, ak nedosť by v nej, matko! —“
Zve ho rúče, blíž by prisadol: „ Sem, aha!... “
Aj sa lahko dá sviesť, zprvu hoc sa zdráha.
Hlad im veľká misa hoci s vlastnou škodou,
smäd zas krčah čerstvou uchlácholí vodou;
sotva i prehodia slovo, pokým jedia:
no, plnými ústy hovoriť sa nedá.

Však keď po večeri sa tak chytí slova,
nezadŕha sa viac vrava žobrákova;
tíško pustí sa, sťa potoku sa vodí,
čím dial tečie, tým viac pribýva mu vody.
Tu i žiak odloží knižku, k vôli zvedú
s pozornou sa tvárou vždy viac nahne k predu,
a jak vyslúžilec v reči pozasekne:
„Rozprávajte ešte ď,-.lej —“ prosí pekne.

 „Nie to povesť, chlapče! —“ otec zahriakne ho,
no vandrovný slúchne, ctiac si žiadosť jeho:
s nemou vrúcnosťou mu každé ovisieva
z čeliadky na vravných perách, najmä deva —
Tá. keď nezačujú, nehľadia, jak vzňatá
fakľa, pýta sa ho... na staršieho brata;
čo sa dozvedá oň. tretí rok je priam už :
ešte rôčik počká, dotiaľ nejde za muž.

Večer je, je večer... Oheň leda svieti,
prižmuruje viečka popolové; deti
tiež by spaly, — jedno je už božie, oné
s okväcnutou hlávkou na matkinom lone.
Zriedka prerečie hosť, zamýšľa sa zhusta;
v to len mačka zdudá kdesi zpod čeľustia.
Tu okľacok slamy na zem porozkladá ...
a prevezme svrček tíše nočnej vládu.



Uploaded byRépás Norbert
PublisherMatica slovenská a Kníhtlačiarsky Účastinársky Spolok, Turčiansky Sv. Martin
Source of the quotationSobrané spisy básnické, sväzok XV., preklady maďarských básnikov
Bookpage (from–to)101-104
Publication date

minimap