Arany János: To my son (Fiamnak in English)

Portre of Arany János

Fiamnak (Hungarian)

Hála Isten! este van megin’.

Mával is fogyott a földi kín.

Bent magános, árva gyertya ég:

Kívül leskelődik a sötét.

Ily soká, fiacskám, mért vagy ébren?

Vetve ágyad puha-melegen:

Kis kacsóid összetéve szépen,

Imádkozzál, édes gyermekem.

 

Látod, én szegény költő vagyok:

Örökül hát nem sokat hagyok;

Legföljebb mocsoktalan nevet:

A tömegnél hitvány érdemet.

Ártatlan szived tavaszkertében

A vallást ezért öntözgetem.

Kis kacsóid összetéve szépen,

Imádkozzál, édes gyermekem.

 

Mert szegénynek drága kincs a hit.

Tűrni és remélni megtanit:

S néki, míg a sír rá nem lehell,

Mindig tűrni és remélni kell!

Oh, ha bennem is, mint egykor, épen

Élne a hit, vigaszul nekem!...

Kis kacsóid összetéve szépen,

Imádkozzál, édes gyermekem.

 

Majd ha játszótársaid közül

Munka hí el - úgy lehet, korán -

S idegennek szolgálsz eszközül,

Ki talán szeret... de mostohán:

Balzsamúl a hit malasztja légyen

Az elrejtett néma könnyeken.

Kis kacsóid összetéve szépen,

Imádkozzál, édes gyermekem.

 

Majd, ha látod, érzed a nyomort,

Melyet a becsület válla hord;

Megtiporva az erényt, az észt,

Míg a vétek irigységre készt

S a butának sorsa földi éden:

Álljon a vallás a mérlegen.

Kis kacsóid összetéve szépen,

Imádkozzál, édes gyermekem.

 

És, ha felnövén, tapasztalod,

Hogy apáid földje nem honod

S a bölcsőd s koporsód közti ür

Századoknak szolgált mesgyeül:

Lelj vigasztalást a szent igében:

„Bujdosunk e földi téreken.”

Kis kacsóid összetéve szépen,

Imádkozzál, édes gyermekem.

 

Oh, remélj, remélj egy jobb hazát!

S benne az erény diadalát:

Mert különben sorsod és e föld

Isten ellen zúgolódni költ. -

Járj örömmel álmaid egében,

Útravalód e csókom legyen:

Kis kacsóid összetéve szépen,

Imádkozzál, édes gyermekem!

 

1850



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet

To my son (English)

Thank God the day is over! with its glow

Its cares and fears depart : within, sinks low

A solitary candle, while, outside,

The darkness doth in furtive watch abide.

Still awake, little son ? behold thy bed

Is soft and warm, — lay there thy weary head,

But first, that holy thoughts may end the day,

Fold thou thy hands and pray.

 

Lo, I am but a poet, and that breed

Is ever poor, prey to the pinch of need:

Nought but a fair, unsullied name can I

Bequeath to thee, when my turn comes to die.

Therefore, the riches of religion seek.

The strength and refuge of the pure and meek.

There shalt thou find unbounded wealth alway,

So fold thy hands and pray.

 

Religion is the treasure of the poor.

It teaches, and who needs the lesson more! —

To suffer and to hope: alas, we must

Suffer and hope until our hearts are dust.

Would that within my soul were shrined again

The faith unquestioning that life hath slain.

But that in thee abide and grow it may.

Fold now thy hands and pray.

 

The time will come – and soon perchance – when thou

Must leave the friends that share thy frolics now,

And for a stranger's meed in sadness toil:

Then on thy wound let faith be healing oil,

The grace of heaven bless thy secret tears.

And keep thee steadfast through the sunless years ;

That golden light may fill life's desert grey,

Fold then thy hands and pray.

 

On honour's shoulder heavy loads are set.

As thou shalt learn with agony, and yet

When wrong and evil bow thy soul, and when

An earthly Eden blesses godless men.

When hope is wan and glory's vision pales.

Let true religion level the great scales

And both to just and equal balance sway ;

So fold thy hands and pray.

 

And if, when in thy prime the bitter smart

Of exile should devour thy lonely heart,

Thy native-land for thee no dwelling-place,

'Twixt cradle and 'twixt grave so wide a space

It rims a century, — in thy distress

])etlnnk thee how through this vast wilderness

It is God's law that we must wend our way,

And fold thy iiands and pray.

 

Hope for another and a better home

Where the right triumphs and no sorrows come,

Else were this world and thine own fate so dark

Thou mightest murmur against God, — but mark.

This dream once thine, thou hast a staff and stay.

This kiss from me my love and hope doth say,

And still, that even grief may be divine.

Pray, little son of mine.

 

Nora de Vallyi and 



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.archive.org/stream/magyarpoems

minimap