Arany János: I lay down the lyre (Letészem a lantot in English)

Portre of Arany János

Letészem a lantot (Hungarian)

Letészem a lantot. Nyugodjék.
Tőlem ne várjon senki dalt.
Nem az vagyok, ki voltam egykor,
Belőlem a jobb rész kihalt.
A tűz nem melegít, nem él:
Csak, mint reves fáé, világa.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Más ég hintette rám mosolyját,
Bársony palástban járt a föld,
Madár zengett minden bokorban,
Midőn ez ajak dalra költ.
Fűszeresebb az esti szél,
Hímzettebb volt a rét virága.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Nem így, magánosan, daloltam:
Versenyben égtek húrjaim;
Baráti szem, művészi gonddal
Függött a lantos ujjain; -
Láng gyult a láng gerjelminél
S eggyé fonódott minden ága.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Zengettük a jövő reményit,
Elsírtuk a mult panaszát;
Dicsőség fényével öveztük
Körűl a nemzetet, hazát:
Minden dalunk friss zöld levél
Gyanánt vegyült koszorujába.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Ah, látni véltük sirjainkon
A visszafénylő hírt-nevet:
Hazát és népet álmodánk, mely
Örökre él s megemleget.
Hittük: ha illet a babér,
Lesz aki osszon... Mind hiába!
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Most... árva énekem, mi vagy te?
Elhunyt daloknak lelke tán,
Mely temetőbül, mint kisértet,
Jár még föl a halál után...?
Hímzett, virágos szemfedél...?
Szó, mely kiált a pusztaságba...?
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Letészem a lantot. Nehéz az.
Kit érdekelne már a dal.
Ki örvend fonnyadó virágnak,
Miután a törzsök kihal:
Ha a fa élte megszakad,
Egy percig éli túl virága.
Oda vagy, érzem, oda vagy
Oh lelkem ifjusága!

1850



Source of the quotationmagyar-irodalom.elte.hu

I lay down the lyre (English)

I lay down the lyre. None should now
Expect a song of me – that’s done.
I’m not as I was long ago.
The better part of me has gone,
Fire will not warm, its feeble light
Is dead bark burning in a hole.
Where are you life? O life in spite –
Where is the springtime of my soul?

Another sky was bright with smiles,
Birds on fresh boughs crowed fit to burst,
Velvet covered the earth for miles
When last my lips to singing pursed.
The night wind scented with delight
I saw bright flowers down acres roll.
Where are you life? O life in spite –
Where is the springtime of my soul?

My last song was not sung apart:
My lyre burned in desire of praise;
My friends looked on and knew my art –
They knew well how the strings should blaze;
From flame to flame we rose in flight
Till each tongue echoed to the whole.
Where are you life? O life in spite –
Where is the springtime of my soul?

We sang the hopes of years to come,
Lamented years that long had passed;
Our countrymen, our nation home
We wreathed in glory that should last;
Each song was a green leaf curled tight
Within the laurel’s fiery scroll.
Where are you life? O life in spite –
Where is the springtime of my soul?
And ah, how we presumed to see
The light of fame above our tombs:
Dreamt country and community
Whose hearts might nurture our frail blooms.
Thought if the laurel fit there might
Be some to crown us – a vain goal.
Where are you life? O life in spite –
Where is the springtime of my soul?

My orphaned song, what are you now?
The soul of ballads long deceased?
What ghost comes forth to mop and mow?
Whose spirit has the grave released?
What eyelid weary for the night...?
What word at some dry waterhole...?
Where are you life? O life in spite –
Where is the springtime of my soul?

I lay down the lyre. Such dead weight!
Who cares for songs now anyway,
Or loves pale flowers that bloom too late
Once mighty trees have died away?
The tree being dead the folded bud
May briefly flourish on the bole,
I sense your doom deep in my blood
O vanished springtime of my soul.



Related videos


minimap