Arany János: Odkladám lýru (Letészem a lantot in Slovak)

Portre of Arany János

Letészem a lantot (Hungarian)

Letészem a lantot. Nyugodjék.
Tőlem ne várjon senki dalt.
Nem az vagyok, ki voltam egykor,
Belőlem a jobb rész kihalt.
A tűz nem melegít, nem él:
Csak, mint reves fáé, világa.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Más ég hintette rám mosolyját,
Bársony palástban járt a föld,
Madár zengett minden bokorban,
Midőn ez ajak dalra költ.
Fűszeresebb az esti szél,
Hímzettebb volt a rét virága.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Nem így, magánosan, daloltam:
Versenyben égtek húrjaim;
Baráti szem, művészi gonddal
Függött a lantos ujjain; -
Láng gyult a láng gerjelminél
S eggyé fonódott minden ága.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Zengettük a jövő reményit,
Elsírtuk a mult panaszát;
Dicsőség fényével öveztük
Körűl a nemzetet, hazát:
Minden dalunk friss zöld levél
Gyanánt vegyült koszorujába.
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Ah, látni véltük sirjainkon
A visszafénylő hírt-nevet:
Hazát és népet álmodánk, mely
Örökre él s megemleget.
Hittük: ha illet a babér,
Lesz aki osszon... Mind hiába!
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Most... árva énekem, mi vagy te?
Elhunyt daloknak lelke tán,
Mely temetőbül, mint kisértet,
Jár még föl a halál után...?
Hímzett, virágos szemfedél...?
Szó, mely kiált a pusztaságba...?
Hová lettél, hová levél
Oh lelkem ifjusága!

Letészem a lantot. Nehéz az.
Kit érdekelne már a dal.
Ki örvend fonnyadó virágnak,
Miután a törzsök kihal:
Ha a fa élte megszakad,
Egy percig éli túl virága.
Oda vagy, érzem, oda vagy
Oh lelkem ifjusága!

1850



Source of the quotationmagyar-irodalom.elte.hu

Odkladám lýru (Slovak)

Odložím lýru. Spočívaj si.
Váš spevec, zmĺknem docela.
Nie som viac, ako v prešlé časy,
čast lepšia zo mňa vymrela.
Nehreje oheň: zadymí
len, búdinou dúc, svitká-máta.
Kam dela si sa, kde si mi,
ó, duše mladosť zlatá!

Mňa iných nebies laskal smavot,
zem pýšila sa v zamate,
v kre každom vtáčí zunel džavot,
keď spievať začly ústa tie.
Van večera bol sladším i
vyšívanejšou lúky šata.
Kam dela si sa, kde si mi,
ó, duše mladosť zlatá!

Nie takto, samotne, som spieval:
horlením struny horely
mi; na lyrika prstoch dlieval
zrak druha citný, umelý.
Plam zažihal plam úprimný
a vzblkaly si do objatia.
Kam dela si sa, kde si mi,
ó, duše mladosť zlatá!

Minula lkávali sme steskom,
veštili: príde zlatý vek;
okružovali slávy bleskom
rod, vlasť: mlaď našich pieseniek
sa lístky vila sviežimi
v ich veniec, vzkvitlý do bohata.
Kam dela si sa, kde si mi.
ó, duše mladosť zlatá!

Ach, mneli sme, chýr zom-rude
že zrieme nad hrobmi nám plát;
v snách vídali vlasť, lud, čo bude
žiť večne a nás spomínať;
verili: ak sme hodni my,
dá kto nám lauru... Všetko ztrata!
Kam dela si sa. kde si mi.
ó, duše mladosť zlatá!

Včuľ... sirý spev môj, čím si? Duchom
snáď zašlých piesní, z cmitera
čo o polnocí vstáva hluchom
a blúdi ako príšera...?
Rubášom s kvietky zdobnými...?
Hlas, ktorý v púšti volá ,rata‘... ?
Kam dela si sa, kde si mi,
ó, duše mladosť zlatá!

Odkladám lýru. Je sťa klada.
Veď kto by stál dnes o pieseň.
Kto teší kvetu sa, čo zvädá,
poneváč vyschol jeho kmeň?
Keď vyhynie strom, za ním i
kvet chvíľočky len žitia ráta.
Tam si už, cítim, tam si mi,
ó, duše mladosť zlatá!



Uploaded byRépás Norbert
PublisherMatica slovenská a Kníhtlačiarsky Účastinársky Spolok, Turčiansky Sv. Martin
Source of the quotationSobrané spisy básnické, sväzok XV., preklady maďarských básnikov
Bookpage (from–to)73-74
Publication date

Related videos


minimap