Arany János: The legend of the "Miraculous hind" (Rege a csodaszarvasról in English)

Portre of Arany János

Rege a csodaszarvasról (Hungarian)

Száll a madár, ágrul ágra,

Száll az ének, szájrul szájra;

Fű kizöldül ó sirhanton,

Bajnok ébred hősi lanton.

 

Vadat űzni feljövének

Hős fiai szép Enéhnek:

Hunor s Magyar, két dalia,

Két egytestvér, Ménrót fia.

 

Ötven-ötven jó leventét

Kiszemeltek, hogy követnék;

Mint valamely véres hadra,

Fegyverkeztek könnyű vadra.

 

Vad előttük vérbe fekszik,

Őz vagy szarvas nem menekszik;

Elejtették már a hímet -

Üldözik a szarvas-gímet.

 

Gím után ők egyre törnek

Puszta martján sós tengernek,

Hol a farkas, hol a medve

Sohasem járt, eltévedne.

 

De a párducz, vad oroszlán

Végig üvölt a nagy pusztán,

Sárga tigris ott kölykezik,

Fiát eszi ha éhezik.

 

Száll a madár, száll az ének

Két fiáról szép Enéhnek;

Zengő madár ágrul ágra,

Zengő ének szájrul szájra.

 

Már a nap is lemenőben,

Tüzet rakott a felhőben;

Ők a szarvast egyre űzik, -

Alkonyatkor im eltűnik.

 

Értek vala éjszakára

Kur vízének a partjára;

Folyó víznek partja mellett

Paripájok jól legelhet.

 

Monda Hunor: itt leszálljunk,

Megitassunk, meg is háljunk,

Monda Magyar: viradattal

Visszatérjünk a csapattal. -

 

Haj, vitézek! haj, leventék!

Micsoda föld ez a vidék,

Hogy itt a nap száll keletre?

Nem, mint máshol, naplementre?

 

Szólt egy bajnok: én ugy nézem,

Hogy lement az déli részen.

Szólt egy másik: nem gondolnám:

Ott vöröslik észak ormán.

 

Folyamparton ők leszálltak,

Megitattak, meg is háltak,

Hogy majd reggel, viradattal

Hazatérnek a csapattal.

 

Szellő támad hűs hajnalra,

Bíborodik az ég alja;

Hát a szarvas nagy merészen

Ott szökdécsel, túl a vizen.

 

Száll a madár, száll az ének

Két fiáról szép Enéhnek;

Zengő madár ágrul ágra,

Zengő ének szájrul szájra.

 

Nosza rajta, gyors legények!

Érjük utól azt a gímet.

És – akarva, akaratlan -

Űzik ismét szakadatlan.

 

Kur folyót ők átalúszták,

Még vadabbak olt a puszták,

Ember ottan egy fűszálat,

Egy csöpp vizet nem találhat.

 

A föld háta fölomolván,

Sziksót izzad csupasz ormán,

Forrás vize nem iható,

Kénköves bűzt lehel a tó.

 

Forrás keble olajt buzog;

Itt is, ott is égnek azok,

Mint sok őrtűz setét éjjel

Lobban a láng szerteszélyel.

 

Minden este bánva bánják,

Hogy e vadat mér’ kivánják,

Mért is üzik egyre, nyomba, -

Tévelyitő bús vadonba.

 

Mégis, mégis, ha reggel lett,

A gímszarvast űzni kellett,

Mint töviset szél játéka,

Mint madarat az árnyéka.

 

Száll a madár, száll az ének

Két fiáról szép Enéhnek;

Zengő madár ágrul ágra,

Zengő ének szájrul szájra.

 

Vadont s a Dont ők felverik

A Mejóti kis tengerig;

Süppedékes mély tavaknak

Szigetére ők behatnak.

 

Ott a szarvas, mint a pára

- Köd előtte, köd utána -

Mig az ember szélyelnézne:

Szemök elől elenyésze.

 

Hóha! hóha! Hol van a vad? -

Egy kiáltja: ihon szalad!

Más kiáltja: itt van, itten!

A harmadik: sehol sincsen!

 

Minden zugot megüldöznek,

Minden bokrot átaldöfnek;

Gyik ha rezzen, fajd ha rebben:

De a gímvad nincs ezekben.

 

Szóla Magyar: hej! ki tudja

Merre van a hazánk útja?

Kerek az ég mindenfelé -

Anyám, anyám, meghalsz belé!

 

Szóla Hunor: itt maradjunk!

Tanyát verjünk; itthon vagyunk;

Selyem a fű, édes a víz,

Fa-odúból csöpög a méz.

 

Kék folyam ad fényes halat,

Vőrhenyő vad izes falat,

Feszes az íjj sebes a nyíl,

Harczkalandon zsákmány a díj.

 

Száll a madár, száll az ének

Két fiáról szép Enéhnek,

Zengő madár ágrul ágra,

Zengő ének szájrul szájra.

 

Hogy eluntak otthon űlni,

Halat csalni, őzet űzni:

Új kalandra, szebb csatára

Ereszkedtek a pusztára.

 

Puszta földön, sik fenyéren

Zene hallik sötét éjen,

Zene, síp, dob, mély vadonban,

Mintha égből, mint álomban.

 

Tündér lyányok ottan laknak,

Tánczot ropnak, ugy mulatnak;

Szőve ködbül sátoruk van:

Ugy mulatnak sátorukban.

 

Férfi egy sincs közelébe’;

De a földi lyányok szépe:

Lyányai Belárnak, Dúlnak,

Tündérséget ott tanulnak.

 

Dúl királyé, legszebb, kettő;

Agg Beláré tizenkettő;

Összesen mind: száz meg kettő

A tündérré válni kezdő.

 

Kemény próba: férfit ölni,

Kilencz ifjat megbüvölni,

Szerelemre csalogatni,

Szerelemtől szűz maradni.

 

Így tanulnak tündérséget,

Szivszakasztó mesterséget;

Minden éjjel számot adnak,

S minden éjjel úgy vigadnak.

 

Száll a madár, száll az ének

Két fiáról szép Enéhnek;

Zengő madár ágrul ágra,

Zengő ének szájrul szájra.

 

Hang után ők, szembe széllel,

Fény után ők, födve éjjel,

Mennek óvást, mennek árnyon;

Ki lepét fog, lopva járjon.

 

Monda Magyar: ez a síp-hang,

Bátya, bennem végig csikland;

Monda Hunor: vérem’ hatja

Szűzek árnya-fordulatja.

 

Haj vitézek! haj elébe!

Kiki egyet az ölébe!

Vigyük haza asszonyunkat;

Fújja felszél a nyomunkat.

 

Sarkantyúba lovat vesznek,

Kantárszárat megeresztnek;

A leányság benn, a körbe’ -

Mind a körbe’, sok az ölbe’.

 

Nagy sikoltás erre támad,

Futna szélyel a leányhad;

Elől tűzbe, hátul vízbe,

Mindenkép jut férfi kézbe.

 

Tündér lyányok ott eltűntek,

Szárnyok lévén elrepűltek;

De a többi hova legyen?

Földbe bújjon? elsülyedjen?

 

Abbul immár nincsen semmi:

Szűzi daczczal tündér lenni;

Vágtat a ló, és a pusztán

Nagy üres éj hallgat oztán.

 

Száll a madár, száll az ének

Két fiáról szép Enéhnek,

Zengő madár ágrul ágra,

Zengő ének szájrul szájra.

 

Dúl leányi, a legszebbek,

Hunor, Magyar nője lettek;

S a leventék, épen százan,

Megosztoztak mind a százon.

 

Büszke lyányok ott idővel

Megbékéltek asszony fővel;

Haza többé nem készültek

Engesztelni fiat szüllek.

 

Tó szigetje édes honná,

Sátoruk lőn szép otthonná,

Ágyok áldott nyugalommá:

Nincs egyéb, mi őket vonná.

 

Fiat szültek hősi nemre,

Szép leányt is szerelemre;

Dali törzsnek ifjú ágot,

Maguk helyett szűz virágot.

 

Hős fiakból ketten-ketten,

Két vezéré kétszer-ketten,

Feje lőn mind egy-egy nemnek:

Száznyolcz ágra ezek mennek.

 

Hunor ága hún fajt nemzett,

Magyaré a magyar nemzet;

Szaporúság lőn temérdek:

A szigetben nem is fértek.

 

Szittya földet elözönlék,

Dúl királynak dús örökjét; -

És azóta, hősök párja!

Híretek száll szájrul szájra.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://versek.awardspace.biz/versek

The legend of the "Miraculous hind" (English)

The lark's aloft from bough to bough,

the song is passed from lip to lip.

Green grass grows o'er old heroes now

but song revives their fellowship...

 

Forth to the hunt they ride again

two brave sons that fair Enéh bore,

Hunor and Magyar, champions twain,

Ménrót's twin sons in days of yore.

 

Each chooses fifty doughty knights

to go in escort at his side;

armed as for bloody war's delights,

they seek out game in youthful pride.

 

Wild beasts in pools of blood they drag;

they slaughter all the elk they find;

they have already killed the stag,

and now they all pursue the hind.

 

They chase the hind continually

along the Salt Sea's barren shore,

where neither wolf nor bear may be

lest it be lost forevermore.

 

But 'cross those wastes of prairie earth

the panther and the lion yelp;

the tawny tiger there gives birth

and in her hunger eats her whelp.

 

On flies the bird, the song flies on

of Enéh's sons' fair fellowship:

the lark's aloft from bough to bough,

the song is passed from lip to lip.

 

The sun is passing from their view,

piercing the clouds with fiery spears,

but still the hind they all pursue...

at sunset, lo, it disappears.

 

They find themselves as daylight sinks

where Kur's broad waters sweep and swell.

on meadows by the river-brinks

their weary steeds may pasture well.

 

Says Hunor: "Let us bivouac,

water our steeds, and turn to rest."

Says Magyar: "When the dawn comes back,

let us go homeward from our quest."

 

But "ho, ho my heroes, knights of mine,

what mystifying land is this?

To eastward see the sunset shine.

it looks to human eyes amiss!"

 

"It seems to me," a warrior claims

"the light from down south issues forth."

Another vowes "No, it remains

and it is glowing in the north..."

 

Dismounting all, their steeds they tend

and slumber by the river's foam,

and purposed, when the night should end,

to journey with their escort home.

 

The dawn is cool; a light wind blows;

the broad horizon brims with blue;

the hind across the river goes

and bravely leaps before their view.

 

On flies the bird, the song flies now

of Enéh's sons' fair fellowship:

the lark's aloft from bough to bough,

the song is passed from lip to lip.

 

"Now, my quick lads! Speed on the chase,

let's catch this apparition hind!"

Blithe or reluctant, forth they race

and press on, to their task resigned.

 

So then they ford the river Kur,

and find the waste-land still more wild;

no drop of water dews the moor

no blades of grass in verdure smile.

 

The crumbling surface of the land

sweats soda from its sterile brow,

springs ooze with poison from the sand

and sulphur stinks in many a slough.

 

With bubbling oils the springs are bright;

they burn untended here and there;

like watch-fires in a gloomy night

their fulgor flickers everywhere.

 

Each night they bitterly repent

their longing for this game they traced

with such unwearying intent

into the mazes of the waste.

 

But when the dust of morning thins,

to chase the hind their hearts are stirred

as thistledown obeys the winds

or shadow-wings pursue the bird.

 

On flies the bird, the song flies now

of Enéh' sons' fair fellowship:

the lark's aloft from bough to bough,

the song is passed from lip to lip.

 

They search the waste: they track the Don

as far as Meót's lesser sea;

through boggy marshes they press on

to isles of fenny greenery.

 

And there the hind, like fleeting mist

of fog about her in the skies,

-again? But how could they have missed?-

now disappears before their eyes.

 

"Halloo!" they cry, "where is the game?"

"Yonder she dashes!" one does call.

Another shouts: "this way she came!"

A third: "she is not here at all..."

 

Through every nook and copse they search;

through every bush they track the hind,

by lizard-lair and partridge-perch,

but what they seek they cannot find.

 

Then Magyar speaks with many a sigh:

"Who knows the way that leads us back?

on every side there's boundless sky-

we'll perish on this far-off track."

 

Says Hunor: "Let us not retreat!

But build a camp and call it home-

the grass here's soft, the water's sweet-

and trees with sap are all afoam.

 

Bright fishes are the river's gift,

and tawny game makes tasty food.

The bows are taut, the arrows swift,

and booty-our adventure's gift..."

 

On flies the bird, the song flies now

of Enéh's son's fair fellowship:

the lark's aloft from bough to bough

the song is passed from lip to lip.

 

But soon they wish to venture out,

they yearn for newer, different game-

as they get bored with fish and trout,

and so they enter on the plain.

 

And there across the level prairie

at dead of night, strange music streams,

out in the wasteland, wide and airy,

as if from heaven or in dreams.

 

There fairy maidens did subsist

and danced with joy in elfin measure;

housed in a tent of woven mist,

they passed their nights in tuneful pleasure.

 

No man may spy the elfin school;

for mortal maids surpassing fair-

daughters of Kings, Belár and Dúl,

are learning elfin magic there.

 

Fairest are Dúl's two girls to view,

old Belár's twelve are sweet and warm;

their company, five-score and two,

are poised to take on fairy form.

 

To win it, each must kill a man,

bewitch nine youths with magic lure,

tease them along to love's hot plan

yet keep their own white bodies pure

 

Thus are they taught the fatal art

the fearful knowledge of the fairy;

each night their progress they impart,

each night in dancing they make merry.

 

On flies the bird, the song flies now

of Enéh's sons' fair fellowship-

the lark's aloft from bough to bough,

the song is passed from lip to lip.

 

The men follow the fairy-sound

they stalk a-tiptoe on the sly;

the flickering lights they spy and hound,

as if chasing a butterfly.

 

Says Magyar: "Brother, that sweet fife

tickles my marrow through and through!"

Says Hunor: "Nothing in my life

has stirred me as those maidens do!"-

 

"Up, knights, and at them! Join the chase!

Let each one bear a woman back,

holding her tight in his embrace!

The wind will cover up our track!"

 

They spur their horses on and fling,

the reins aside that they may seize

the maidens dancing in a ring

all unprepared for deeds like these.

 

The girls run wild with piercing cries,

but fire and stream hem in their charms;

whichever way a virgin flies,

she falls into a rider's arms.

 

Away their fairy teachers fly,

on frightened wings they flutter free...

But what can mortal maidens try

to save their sweet virginity?

 

Now, in that place, no maid remains;

the horsemen gallop with a will,

exultant; and upon those plains

the empty night is dark and still.

 

On flies the bird, the song flies now

of Enéh's sons' fair fellowship-

the lark's aloft from bough to bough,

the song is passed from lip to lip.

 

King Dúl's two daughters, the most fair,

to Hunor and to Magyar fall.

The hundred knights in rapture share

the hundred girls, and love them all.

 

Proud maids in time do reconcile,

though thwarted in their virgin plan.

They seek their homes no more, but smile

atonement, bearing sons to man.

 

Their isle becomes a country sweet;

their tents become a treasured home;

their beds become a blest retreat,

from which they do not wish to roam.

 

They bring forth boys, brave clans to please,

fair girls they bear for love's warm hour-

the handsome slips of youthful trees

in place of their lost virgin flower.

 

Heroic children, two by two,

become the heads of every clan;

five-score and eight their branches grow,

and fertile marriage spreads their span.

 

Brave Hunor's branch become the Huns,

and Magyar's is the Magyar nation;

beyond all number are the sons

that overrun their island station.

 

On Scythia then they sweep in spate,

King Dúl's rich empire in the south-

since when, O pair of heroes great,

your glory flies from mouth to mouth!

 

Watson Kirkconnell, Anton N. Nyerges and 



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://florian.uw.hu/tertia.text_inquest.php

Related videos


minimap