Bágyoni Szabó István: Pisamce na krila gara (Levélféle pernyeszárnyakra in Serbian)

Portre of Bágyoni Szabó  István

Levélféle pernyeszárnyakra (Hungarian)

                               avagy: 100 sor magány

 

Tűző napsütésben bolond ki tűz mellett

sütteti magát             kánikulában különösen -

mintha nem égtünk volna már le számtalanszor...

 

Napok (mit napok: félszázadok !) óta

lobognak a lángok a Tordai Ház udvarán

kiskertjében a kerten túl is vagy az ereszkedő

eresz alatt           hová a gerendák kikandikálnak

mint nyújtott feszületvégek...        lobognak

s ha csak lobognának

ahogy egy égő almafa szokott

ahogy felkarikázott s lecsonkozott

szőlővenyige szokott

amiként égő könyvtárak  felperzselt officínák szoktak...

 

Nézem a megszeppent ház ablakszemét:

hunyorog            pedig pilláit gonddal kovácsolt

vaskereszttel támasztották alá valakik

hunyorog            mintha az alá-alászálló

pernyeszárnyak képtelenek volnának akár

szilánknyi rést is vágni a képben

abban a képdarabban

mit a világ beereszt...

 

„Vettem a kőházat Trankó Jánostól 1880-ban

tíz bőr árán, ő peniglen vásárlá 1836-ban” -

olvasható a gerendába vésett családi krónikában

néhai Benkő István szűcsmester talán egyetlen irományában

mit is az eljövendő tulajdonosok

úgymint Aichinger Gusztáv nyomdász

és nevelt lánya Sarkadi Vilmosné

eléggé nem becsülhető okulására rótt...

 

Tűz pusztít         igaz: a kőház örököseinek tüze

vasvillával és gumicsappal szabályozott tüze

pusztít már napok óta hajdani udvarunkon...

 

Adj erőt Uram ne gondolni arra

vajon Trankó János vagy a derék szűcsmester

mért forgolódik tordai sírjában

s arra se         hogy vajon Aichinger Gusztáv mért nem

égette el gégerákos testét Galícia tüzeiben

miért hogy hazahozta        s épp Tordára

a Jósika 60-ba         a dekkungok tüzében

készített fényképfelvételeit

kiégett háztetők

akasztott spionok

alkalmi szeretők

és alkalmatlanná vált frontlovak

reánk meredő képét!?

 

Égnek a drága kacatok

szerelmes levelek

és szerelmetes bál-kártyák színes sarkai kunkorodnak...

 

Nem igaz hogy a hamuban sült életek nem képesek

történelemmé összeállni        gyúrás nélkül is

nem lehet igaz hogy az idők pogácsái

- szegény Tordai Pogácsa! - 

csupán hamuhodva éltetnek 

s csupán csak „itt helyben...” * 

s nem útra kényszerültek tarsolyában is...

 

Igazsággá váltható át a nem-igaz?

Akár a nem-rubel    a nem-leva    a nem-lej?

 

Reám csapó láng- és füstnyelvek mögül kiált át valaki:

nincs-é fölös forintom eladó?

hát fölös leveskocka?

hát valami valeriáncsepp?

egy-egy aranyat érő levélboríték -

egy-egy vergődő könyvlap az időből...

 

Mondjuk: fölös fóliája egy Tordai Országgyűlésnek

egy-egy fölös vallásszabadság-szobor

fölös Jósika Miklós        egy Balázs Ferenc plusz

egy doktor Vásárhelyi...

 

Ments meg Urunk a lángnyelvektől

s a lángtól csatos könyveinket -

a folyton úton lévő minket

úgy legyints meg              mintha utánad

s nem előled fordulna (el)

minden tekintet...

 

Kétszer ég le ki udvarát égeti fel -

hallom az intelmet

kapok is a parázsló gyermekkor után

kaparnám ki hamuhodó játékaim

szállongó szószekereim             

szóökröcskéim        szókorbácsaim

de...

 

(Torda, 1996)

 

* „Készült itt helyben, Tordán” -  volt a felirata annak az első, Aranyos fölött ívelő hídnak, amelyet nem a Mócvidékről, a hegyekből úsztattak alá,  hanem helyben készítették.



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationhttp://irodalom.elender.hu

Pisamce na krila gara (Serbian)

                           ili: 100 stihova samoće

 

Lud je ko na žarkom suncu pored vatre

se sunča        pogotovo kad su pasji dani –

kao da se nismo bezbroj puta opekli...

 

Danima (obdanica kao: pola veka)

plamti vatra u dvorištu Tordanske Kuće

u okućnici i iza toga ili ispod

spuštenog oluka       gde grede

kao izdužena raspeća vire...       plamte

i da samo plamte

kao što uobičajeno jabuka gori

kao što rezana i u snop vezana

vinova loza gori

kao što biblioteke spaljene oficine gore...

 

Gledam prozorsko okno prepadane kuće:

žmirka        mada trepavice im neki

sa brižljivo kovanim gvozdenim okovima podupreli

žmirka        kao da su lebedeće

krila gara nesposobni makar

i otvor veličine ivera seći

u onom delu slike

što svet dopusti...

 

Kamenu kuću 1880. od Janoša Tranka kupio

po ceni od deset koža, on pak 1836 kupio“ –

stoji u gredu urezana porodična kronika

možda jedini spis pokojnog čurčije Ištvana Benke

što je za buduće vlasnike

za štampara Gustava Ajhingera

i njegovu hranjenicu ženu Vilmosa Šarkadija

kao pouku za uvažavanje uklesao...

 

Vatra hara    istina je: vatra naslednika kamene kuće

roguljom i gumenon slavinom regulirana vatra

hara već danima u našem negdašnjem dvorištu...

 

Gospode daj mi snagu da ne mislim na to

zašto se Janoš Tranko ili dobričina čurčija

prevrće u grobu u Tordi

ni na to     što nije Gustav Ajhinger spalio svoje

rakom grkljana napadnuto telo u vatri Galicije

zašto je doneo kući      Jošika 60.-te

baš u Tordu       svoje u vatri dekunga

pravljene fotografije

za nas izopačene slike

spaljenih krovova

vešanih spijuna

prigodnih ljubavnica

i na frontu onesposobljenih tovarnika?

 

Gore drage koještarije

ljubavna pisma

uvijaju se šaroliki uglovi ljupkih pozivnica...

 

Nije istina da u pepelu ispečeni životi nisu sposobni

postati deo istorije        i bez prerade

ne može biti istina da pogače vremena

– siromah Pogača Tordajska! –

samo u pepeo pretvoreno poživljavaju

i samo „tu u mestu...“*

a ne i u naprtnjači na put nateranih...

 

Može li biti neistina u istinu pretvorena?

Baš kao ne-rubalj    ne-leva    ne-lej?

 

Neko mi je preko jezičaka plamena i gara doviknuo:

imaš li viška forinti za prodaju?

a višak kockice juhe?

a nekakvi kapi valerijane?

po jedna zlata vredna koverta –

po jedan izmožden list iz vremena...

 

Recimo: višak folije Parlamenta iz Torde

po jedan višak statue slobode vere

višak Mikloš Jošika        jedan Ferenc Balaž plus

jedan doktor Vašarhelji...

 

Gospode spasi nas od jezičaka plamena

i naše knjige sa kopčama od plamena –

nas koji smo večito na cestama

tako kvrcni               kao da prema tebi

a ne od tebe se okreću

pogledi...

 

Dva puta izgori ko vlastito dvorište spali –

čujem prediku

grabim za žarno dečje doba

isčeprkao bi svoje pepelaste igračke

lebdeće karuce reči

reči glupiranja        reči korbača

ali...

 

(1996, Torda)

 

*Pravljen je tu u mestu Torde“ – bio je natpis na prvom mostu preko Zlatice kojeg nisu iz oblasti Moc sa brda doneli nego u mestu pravili.



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationhttp://feherilles.blogspot.com

minimap