Babits Mihály: Til Sankt Blasius (Balázsolás in Norwegian)

Portre of Babits Mihály

Balázsolás (Hungarian)

Szépen könyörgök, segíts rajtam, Szent Balázs!

    Gyermekkoromban két fehér

gyertyát tettek keresztbe gyenge nyakamon

    s úgy néztem a gyertyák közül,

mint két ág közt kinéző ijedt őzike.

    Tél közepén, Balázs-napon

szemem pislogva csüggött az öreg papon,

    aki hozzád imádkozott

fölém hajolva, ahogy ott térdeltem az

    oltár előtt, kegyes szokás

szerint, s diákul dünnyögve, amit sem én,

    s ő se jól értett. De azért

te meghallgattad és megóvtad gyermeki

    életem a fojtogató

torokgyíktól s a veszedelmes mandulák

    lobjaitól, hogy fölnövén

félszáz évet megérjek, háladatlanul,

    nem is gondolva tereád.

Óh ne bánd csúf gondatlanságom, védj ma is,

    segíts, Sebasta püspöke!

Lásd, így élünk mi, gyermek módra, balgatag,

    hátra se nézünk, elfutunk

a zajló úton, eleresztve kezetek,

    magasabb szellemek – de ti

csak mosolyogtok, okos felnőttek gyanánt.

    Nem sért ha semmibe veszünk

s aztán a bajban újra visszaszaladunk

    hozzátok, mint hozzád ma én

reszkető szívvel… Mosolyogj rajtam, Balázs!

    ki mint a szepegő kamasz,

térdeplek itt együgyű oltárod kövén –

    mosolyogj rajtam, csak segíts!

Mert orv betegség öldös íme engemet

    és fojtogatja torkomat,

gégém szűkül, levegőm egyre fogy, tüdőm

    zihál, s mint aki hegyre hág,

mind nehezebben kúszva, vagy terhet cipel,

    kifulva, akként élek én

örökös lihegésben. S már az orvosok

    kése fenyeget, rossz nyakam

fölvágni, melyet hajdan oly megadón

    hajtottam gyertyáid közé,

mintha sejtettem volna már… Segíts, Balázs!

    Hisz a te szent gégédet is

kések nyiszálták, mikor a gonosz pogány

    kivégzett: tudhatod, mi az!

Te ismered a penge élét, vér izét,

    a megfeszített perceket,

a szakadt légcső görcseit, s a fulladás

    csatáját és rémületét.

Segíts! Te már mindent tudsz, túl vagy mindenen,

    okos felnőtt! Te jól tudod,

mennyi kínt bír el az ember, mennyit nem sokall

    még az Isten jósága sem,

s mit ér az élet… S talán azt is, hogy nem is

    olyan nagy dolog a halál.



PublisherOsiris Kiadó, Budapest
Source of the quotationBabits Mihály összegyűjtött versei

Til Sankt Blasius (Norwegian)

Sankt Blasius, eg bed deg vent og vakkert: Hjelp!

   Eingong da eg var liten gut

dei heldt to kvite lys opp mot min tynne hals,

   eg stirra storøygd mellom dei,

eit lite rådyr mellom to små tre, forskremt.

   Og vinters tid, på dagen din,

hang mine augo ved den snille, gamle prest

   som bad til deg og bøygde seg

mot vesle meg som låg ved altaret, på kne

   og mulla bøner på latin

som ingen av oss heilt forstod. Det var ein from

   og gammal skikk. Og likevel:

Du høyrde bøner, og du var min barndoms vern

   mot halskatarr og difteri,

betente mandler og bronkitt. Og eg fekk lov

  å vekse opp, bli sunn og frisk.

Nå har eg levd halvt hundre år, men utan takk,

   for aldri tenkte eg på deg.

I dag eg bed deg, biskop av Sebasta, hjelp!

   Og tilgi alt eg har forsømt!

Vi lever som naive barn, på dårars vis,

   vi kastar knapt eit flyktig blikk

tilbake, berre stormar fram på livsens veg

   og slepper gladeleg den hand

som verna oss, mens gode makter smiler blidt

   slik vismenn gjer, og utan nag,

sjølv når vi gløymer dei, og sidan, i vår nød,

   kjem springande med hjartebank,

som eg til deg i dag ... Å, smil, sankt Blasius!

   Du ser meg her, eit livredd barn,

på kne ved eit einfaldig altar, vigd til deg,

   Ja, smil, men du må hjelpe meg!

Ein sniken sjukdom trugar med å drepe meg,

   den kjøver strupen, snevrar inn

mitt svelg, eg får for lite luft og pustar tungt

   lik ein som kliv i bratte fjell

og kjenner han blir veik, lik ein som ber ei bør

   han ikkje vinn. Slik lever eg

andpusten utmødd. Og eg veit: Ein blank skalpell

   ligg klar. Snart vil dei opne opp

den same hals som eg så tappert bøygde ned

   mot dine lys da eg var barn.

Eg skulle berre visst... Å, hjelp, sankt Blasius!

   Du kjende sjølv den kvasse kniv

mot strupen da du fall for usæl heidninghand,

   du må jo vite kva det er!

Den stramme smak av blod når stålet støyter til,

   dei spente, evige sekund,

det brotne luftrøyr, krampen, denne agoni

   som kvelingsdøden alltid er.

Å, hjelp meg! Du er vis og vaksen og du veit

   kva liding er, du kjenner alt,

du veit kor mykje mennesket kan halde ut,

   kor langt den gode Gud kan gå,

kva dette liv er verdt... Og kanskje også det

   at døden ikkje er så svær. 



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.federatio.org/mi_bibl

minimap