Babits Mihály: Večerní otázka (Esti kérdés in Czech)

Portre of Babits Mihály

Esti kérdés (Hungarian)

Midőn az est, e lágyan takaró
fekete, síma bársonytakaró,
melyet terít egy óriási dajka,
a féltett földet lassan eltakarja
s oly óvatosan, hogy minden füszál
lágy leple alatt egyenessen áll
és nem kap a virágok szirma ráncot
s a hímes lepke kényes, dupla szárnyán
nem sérti a szivárványos zománcot
és ugy pihennek e lepelnek árnyán,
e könnyü, síma, bársonyos lepelnek,
hogy nem is érzik e lepelt tehernek:
olyankor bárhol járj a nagyvilágban
vagy otthon ülhetsz barna, bús szobádban,
vagy kávéházban bámészan vigyázd,
hogy gyujtják sorban a napfényü gázt;
vagy fáradtan, domb oldalán, ebeddel
nézzed a lombon át a lusta holdat;
vagy országuton, melyet por lepett el,
álmos kocsisod bóbiskolva hajthat;
vagy a hajónak ingó padlatán
szédülj, vagy a vonatnak pamlagán;
vagy idegen várost bolygván keresztül
állj meg a sarkokon csodálni restül
a távol utcák hosszú fonalát,
az utcalángok kettős vonalát;
vagy épp a vízi városban, a Riván,
hol lángot apróz matt opáltükör,
merengj a messze multba visszaríván,
melynek emléke édesen gyötör,
elmúlt korodba, mely miként a bűvös
lámpának képe van is már, de nincs is,
melynek emléke sohse lehet hűvös,
melynek emléke teher is, de kincs is:
ott emlékektől terhes fejedet
a márványföldnek elcsüggesztheted:
csupa szépség közt és gyönyörben járván
mégis csak arra fogsz gondolni gyáván:
ez a sok szépség mind mire való?
mégis csak arra fogsz gondolni árván:
minek a selymes víz, a tarka márvány?
minek az est, e szárnyas takaró?
miért a dombok és miért a lombok
s a tenger, melybe nem vet magvető?
minek az árok, minek az apályok
s a felhők, e bús Danaida-lányok
s a nap, ez égő szizifuszi kő?
miért az emlékek, miért a multak?
miért a lámpák és miért a holdak?
miért a végét nem lelő idő?
vagy vedd példának a piciny füszálat:
miért nő a fű, hogyha majd leszárad?
miért szárad le, hogyha újra nő?



Source of the quotationhttp://mek.oszk.hu

Večerní otázka (Czech)

Když soumrak náhle mávne nad světem
svou přikrývkou, svým černým sametem
a jako chůva, celá úzkostlivá,
postupně pod ni naši zemi skrývá
tak hebce, že se stéblo ani dřík
nepohne na jediný okamžik
a nezvrásní se ani plátky květu,
neposkvrní se duha na křídlech
motýlů, již si po svém křehkém letu
hoví v té roušce něžné jako dech,
dech beztížnosti, měkký, hebký plyš,
tak vláčný, že ho ani necítíš,
i kdybys vyhledal v té hodině
svůj smutný pokoj, bloudil v cizině,
seděl si v kavárně a hleděl ven
na slunce pouličních luceren,
psa po boku, se díval k měsíci,
ve křoví mhouře unavené oči,
nebo jel po vyprahlé silnici
a na kozliku podřimoval kočí,
prožíval závrať v kupé expresu,
na lodi kolébavých otřesů,
toulal se městy jen tak nazdařbůh,
z nároží obdivoval jejich ruch,
třídy, jež mizí do úběžníků,
dvojřad lamp na okraji chodníků,
anebo v Rivě, tam, kde vlny drobí
v opále lesků všechny plameny,
proplakal by ses do pradávné doby
a zavzpomínal sladce zmatený
tou divotvornou lampou starých časů,
v níž je i není bohatství a tíže,
jež nikdy nezůstane bez ohlasu,
zavzpomínal a hlavu schýlil níže
k podlaze z mramoru, co zrcadlí
svět s jeho půvaby i lákadly,
stín bázně by se vloudil do úžasu.
K čemu je hledět na takovou krásu,
pomyslíš si ty, osiřelý tvor,
k čemu je mramor, voda hebce vláčná,
soumraky, stromy, sametová mračna,
plující za obzor, i věnce hor,
brázdy vod neoseté hospodáři,
příliv i stoka, oceán i kal,
oblaka, Danaovny s tesknou tváří,
Sisyfův balvan slunce, jež nám září,
hlas vzpomínek, proč, kde se tady vzal?
K čemu jsou lampy, luna, k čemu míra
věčného času, který neumírá,
anebo pohleď na mez, na úval,
na útlý stonek, za noci i za dne
roste, proč roste, zanedlouho zvadne,
ale proč zvadne, poroste-li dál?


Source of the quotation1982, Velká generace. Básníci Nyugatu, Odeon, Praha

Related videos


minimap