Babits Mihály: Húsvét előtt

Portre of Babits Mihály

Húsvét előtt (Hungarian)

S ha kiszakad ajkam, akkor is,

e vad, vad március évadán,

izgatva bellül az izgatott

fákkal, a harci márciusi

inni való

sós, vérizü széltől részegen,

a felleg alatt,

sodrában a szörnyü malomnak:

 

ha szétszakad ajkam, akkor is,

ha vérbe lábbad a dallal és

magam sem hallva a nagy Malom

zugásán át, dalomnak izét

a kinnak izén

tudnám csak érzeni, akkor is

- mennyi a vér! -

szakadjon a véres ének!

 

Van most dicsérni hősöket, Istenem!

van óriások vak diadalmait

zengeni, gépeket, ádáz

munkára hülni borogatott

ágyuk izzó torkait:

de nem győzelmi ének az énekem,

érctalpait a tipró diadalnak

nem tisztelem én,

sem az önkény pokoli malmát:

 

mert rejtek élet száz szele, március

friss vérizgalma nem türi géphalált

zengeni, malmokat; inkább

szerelmet, embert, életeket,

meg nem alvadt fürge vért:

s ha ajkam ronggyá szétszakad, akkor is

ez inni való sós vérizü szélben,

a felleg alatt,

sodrában a szörnyü Malomnak,

 

mely trónokat őröl, nemzeteket,

százados korlátokat

roppantva tör szét, érczabolát,

multak acél hiteit,

s lélekkel a testet, dupla halál

vércafatává

morzsolva a szüz Hold arcába köpi

s egy nemzedéket egy kerék-

forgása lejárat:

 

én mégsem a gépet énekelem

márciusba, most mikor

a levegőn, a szél erején

érzeni nedves izét

vérünk nedvének, drága magyar

vér italának:

nekem mikor ittam e sós levegőt,

kisebzett szájam és a szók

most fájnak e szájnak:

 

de ha szétszakad ajkam, akkor is,

magyar dal március évadán,

szélnek tör a véres ének!

Én nem a győztest énekelem,

nem a nép-gépet, a vak hőst,

kinek minden lépése halál,

tekintetétől ájul a szó,

kéznyomása szolgaság,

hanem azt, aki lesz, akárki,

ki először mondja ki azt a szót,

ki először el meri mondani,

kiáltani, bátor, bátor,

azt a varázsszót, százezerek

várta lélekzetadó szent

embermegváltó, visszaadó,

nemzetmegmentő, kapunyitó,

szabadító drága szót,

hogy elég! hogy elég! elég volt!

 

hogy béke! béke!

béke! béke már!

Legyen vége már!

Aki alszik, aludjon,

aki él az éljen,

a szegény hős pihenjen,

szegény nép reméljen.

Szóljanak a harangok,

szóljon allelujja!

mire jön uj március,

viruljunk ki ujra!

egyik rész a munkára,

másik temetésre

adjon Isten bort, buzát,

bort a feledésre!

 

Ó béke! béke!

legyen béke már!

Legyen vége már!

Aki halott, megbocsát,

ragyog az ég sátra,

Testvérek, ha tul leszünk,

sohse nézünk hátra!

Ki a bünös, ne kérdjük,

ültessünk virágot,

szeressük és megértsük

az egész világot:

egyik rész a munkára,

másik temetésre:

adjon Isten bort, buzát,

bort a feledésre!



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://mek.niif.hu

Før påske (Norwegian)

Også om mine leber skulle sønderrives

i denne vill-ville marstid,

i feber med de febrile trær

beruset av den martialske mars'

velsmakende

salte, blodbitre vind

under skyene,

mellom den gresselige mølles stener:

 

Også om mine leber skulle sønderrives

og sangen lar dem blodoverskylle

og jeg, døv av den rasende mølles dur,

av mine sangers smak

kun får kjenne kvalens bitterhet,

hvor meget blod det

allikevel rinner

må blodsangens strømmer tone!

 

Nå finnes det helter å prise, min Gud!

kjempers blinde triumfer å rose

maskiner å smigre og de

glødende svelg, kanoner kjølt ned

med kompresser til dødens bruk,

men min sang er ikke seierens,

hverken vil jeg ære

den stampende triumfs jernsåler

eller helvetes mølle av vold:

 

For hundre sukk av skjult liv og

mars' friske blodbølge tillater ikke

å besynge maskindød og dødsmøller,

bare mennesker, kjærlighet og liv,

og det utspilte, raske blod.

Også mine leber skulle sønderrives

i denne godfriske, blodbitre salte vind

under skyene

mellom den gresselige mølles stener,

 

som søndermaler troner og nasjoner

splintrer århundregamle skranker til spon,

likeledes fortiders jernsøm

av stålsatt tro som til blodige filler

sammen river kropp og sjel

til en dobbel død,

spytter den kyske måne i ansiktet,

bringer en hel generasjon

med en eneste omdreining under hjulet:

 

Jeg vil allikevel ikke berømme maskiner,

nå i mars, når man

i luften, gjennom vindens makt

får kjenne den fuktige smak

av vårt blods saft,

av vårt dyrebare ungarske blods drikk.

Sår ble min munn

av denne salte vindens skjenk

og ordene smerter meg nå.

 

Selv om mine leber skulle sønderrives

i den ungarske sangs mars,

bryter blodsangen opp i vinder.

Jeg besynger ikke seieren,

ikke menneskemaskinen, den forblindede helt,

hvis håndtrykk innebærer slaveri,

men den - hvem som helst - som vil komme,

 

og som den første sier hint ord,

som den første våger si det høyt,

rope det ut, den modige, den tapre,

trylleordet, ventet av hundretusener,

det pustgivende, hellige,

menneskeforløsende, gjengivende,

nasjonsreddende, portsprengende,

befriende kostbare ord:

At det er nok nå! Nok! Endelig nok!

 

At freden må komme! Fred!

Fred! Endelig fred!

At vår kval er forbi!

Sov nå, den som vil,

og den som lever, skal leve.

Helten vil få ro og folket

skal få håp.

Alle klokker skal nå

rope halleluja.

Til den nye mars oppstår

skal vi blomstre i fryd,

arbeid og grav være

hver av oss tilmålt.

Gud gi oss vin og hvete,

vin for å kunne glemme!

 

O fred, fred!

Var det endelig fred

og vår kval forbi.

Den som er død tilgir,

ser himmelen blåne.

Brødre, er det først bak oss

skal ingen mer se seg tilbake,

aldri mer spørre efter skyld,

blomster skal vi plante,

elske og da forstå

vår verden fullstendig!

Arbeid og grav være

hver av oss tilmålt.

Gud gi oss vin og hvete,

vin for å kunne glemme! 



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.federatio.org/mi_bibl

Related videos


minimap