Baka István: Lo specchio s'è rotto (A tükör széttört in Italian)

Portre of Baka István

A tükör széttört (Hungarian)

A tükör széttört, cserepeiből
a látvány összerakható még,
de nem forr vissza mennybolthoz a föld,
s éjszaka nélkül száll le a sötétség.

A látvány széttört, cserepeiből
a tükör összerakható még,
de helyet cserél mennybolt és a föld,
s a nappalba átfolyik a sötétség,
árnyam fekszik az ágyba asszonyomhoz,
s aki a tű fokán átpréselődik,
az a pokolba jut.

A tükör széttört, cserepeiből
a látvány térképe kirakható még,
hol mindennek határa van, de a
határok között összezagyvalódik
tűpárna s Szent Sebestyén mellkasa,
a harangok s az ágyúk bronza, és
trombitaszínű sörrel indulókat
hörpintünk ki a kocsmákban, s a hó
az álcázóköpennyel felcserélhető.

A tükör széttört, és széttört a látvány,
s ki megpróbálja összerakni, össze-
zagyvál tükör- és látványcserepet,
a nappalok sötétséggel leöntve,
s az asszonyok árnyunktól terhesek,
a harangok kongásából kiöntik
a messzehordó ágyúk robaját,
és álcázóköpenyben minden évszak,
s csizmát kell húzni újra - a világ
cserepein ne járkáljunk mezítláb,
s menetelünk sörszagú indulókra,
a tű fokán lángnyelvek csapnak át.

(1980)



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.baka.hu

Lo specchio s'è rotto (Italian)

Lo specchio s’è rotto, dai suoi cocci
l’immagine si può ancora acconciare,
ma la terra al cielo non si rinsalda,
e scende l’oscurità senza la notte.

L’immagine s’è rotta, dai suoi cocci
lo specchio è acconciabile ancora,
il firmamento è al posto della terra,
e l’oscurità nel giorno si travasa,
presso la mia donna giace la mia ombra
e colui che passa per la cruna dell’ago
va diritto nell’inferno.

Lo specchio s’è rotto, dai suoi cocci
la cartina dell’immagine è acconciabile,
dove tutto ha un confine, ma tra
i confini si rimescola il puntaspilli
con il petto di San Sebastiano,
il bronzo delle campane e dei cannoni,
nelle bettole sorseggiamo marce
con birra color tromba, e la neve
è intercambiabile con il manto mimetico.

Lo specchio s’è rotto e s’è rotta l’immagine,
colui che cerca di ricomporre, mescola
i cocci dello specchio a quelli dell’immagine,
sui giorni s’è versato del buio,
le donne son gravide dalle proprie ombre,
dal suono delle campane viene colato
il rombo dei cannoni di lunga gittata,
e sono in manto mimetico tutte le stagioni,
bisogna indossare di nuovo i stivali – sui cocci
del mondo non si cammina scalzi, marciamo
al suono delle marce dall’odor’ di birra,
passano lingue di fuoco per la cruna dell’ago.

(1980)

 
 



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationsaját

minimap