Baka István: Pygmalion (Pügmalión in English)

Portre of Baka István

Pügmalión (Hungarian)

                                         Tündének

                           1

Lépj ki a kőből! Fogynak napjaim;
Már nem tudok nagyon sokáig várni.
Légy a gyönyör, de légy akár a kín, -
Légy, Galateia, bárki és akármi!

Hány csigamászta hajnal nyers szaga,
Hány bódító, már fonnyadt, nyári rózsa,
Hány vad szüret cefréje, mustja a
Parfűmöd, s hány tél zúzmarája, hója.

És mindegy már, hogy én faragtalak,
Vagy engem formázott fehér kezed;
Te kőből, én agyagból - hús leszek

S leszel. Csak kölcsön kaptuk e világot,
Nem lényeges hát: én álmodtalak,
Vagy egykor engem álmodott meg álmod,

                           2

Hogy befogadj, s én öledbe hatolva,
Megértsem végre, hogy a végtelen
Hogy férhet el ily forró, szűk helyen,
S hogy csak a van a létünk, nem a volna, 

S bár a valódi megdőlhet, - soha
Szép kebleid iker-Olümposza...
Ó, Galateia, alkoss újra engem!
Márványerekként átszínezze testem

Véred, s imádj, akár nimfái Pánt!
Vagy nyalogass el, mint a marcipánt,
Olvasszon kéjesen magába lényed:

Zsémbes-szerelmes-édes-árva éned;
Magam fölé ültetlek megalázva, -
Csak néha szállj velem alá a lázba,

                           3

Mely megteremtett akkor téged is!
Szerelmem húsa és márványa is
Te vagy, kiért agyagként omlanék,
Lennék korok szemétdombján cserép,

Lerágott csont, mit Krónosz eldobott,
Szilaj faun csalódott fallosza,
Mely nimfaölbe nem jutott soha;
Te mégis olykor megvigasztalod.

S oly mindegy lenne, hogy ki kit teremtett;
Legszívesebben rád hagynám: te voltál.
Ki volt előbb - az áldozó? az oltár? -,

Kit érdekel? Fogadd lángját tüzemnek!
Hidd el, szivem kevéssel is beéri:
S nincs vágya más - csak égni, égni, égni.

(1994)



PublisherPécs, Jelenkor
Source of the quotationTájkép fohásszal, 1969-1995.

Pygmalion (English)

                                                for Tünde

                                 1

Rise from the stone! My days are nearly gone;
I cannot wait much longer and in vain.
Be ecstasy itself or else be pain, -
Be Galatea, something, anyone!

The snail-moist sunrise-smells of earthiness,
The wilting summer roses' drowsy scents,
The juices of mad vintage incidents,
The snow flakes: they are perfumes you possess.

It makes no odds if I have sculpted you
Or you have shaped me with your hand so white,
We shall become flesh: you from marble-stone

And I from clay. Our worldly days are few,
No matter if I dreamt you up one night
Or you dreamt me and fashioned me your own,

                                 2

To take me, and inside you help me see
How can the infinite possess the space
To wallow in this tight and steamy place
Where life is never maybe but to be,

And though the real one may fall in the mud
Your twin-Olympus bust will never wane...
Oh Galatea, carve me new again!
And marble-vein my body with your blood,

And love me like his nymphs made love to Pan,
Or suck me as you'd suck some marzipan,
Absorb me in your passion through and through,

You grumpy, loving, sweet and lonely you;
I'll make you sit on top of me, abased -
But once or twice descend with me, to taste

                                 3

The fever that was your creator too!
I'd tumble like a broken piece of clay,
Like rubbish on the heaps of yesterday,
Oh, flesh and marble, dearest love, for you.

I'd be a bone that Cronos chewed away,
The jilted phallus of a satyr boy
Who never found a naiad's well of joy
But sometimes you'd console him, anyway.

So who created whom? It's all the same.
I'd say: you did, to end the argument.
Who came first? Altar or communicant?

Who cares? But I want you to catch my flame!
Trust me, I need so little. My concern
Is nothing but to burn, to burn, to burn.



PublisherAbbey Press
Source of the quotationSelected Poems

minimap