Balassi Bálint: Fleht zu Gott in der Verbannung (Könyörög Istennek, hogy bujdosásában... in German)

Portre of Balassi Bálint

Könyörög Istennek, hogy bujdosásában... (Hungarian)

1
Kegyelmes Isten, kinek kezében
életemet adtam,
Viseld gondomot, vezéreld utamot,
mert csak rád maradtam.

2
Gyermekségemtűl fogván egyedül
csak tetőled vártam,
Mint atyja után fiú, kiáltván
könyörögvén jártam.

3
Most is csak benned reménségemet,
Uram, helyheztettem,
Magam rád hadtam, s rád támaszkodtam,
tealád vetettem.

4
Mi hasznod benne, hogyha veszélre
jutok kétség miatt,
Kit fiad által hozzád váltottál
mint fogadott fiat?

5
Hallgass meg azért te nagy nevedért
én könyörgésemben,
Mutasd meg jódot, sok áldásidot
az én szerencsémben!

6
Add meg énnékem én reménségem
szerint való jódot,
Áldd meg fejemet, ki bízik benned,
viseljed gondomot!

7
Az szép harmatot miként hullatod
tavasszal virágra,
Sok jódot, Uram, úgy hullasd reám,
te régi szolgádra,

8
Hogy mind holtomig szívem légyen víg,
téged magasztalván,
Mindenek előtt s mindenek fölött
szent nevedet áldván.

9
Ezeket írám az tenger partján,
Oceanum mellett,
Kilencvenegyet mikor jedzettek
másfélezer felett.



Fleht zu Gott in der Verbannung (German)

1
Oh, mein guter Gott,
Dir, Deinem Gebot,
hab ich mich ergeben.
Du besitzt die Macht,
hab denn auf mich Acht,
führ mich durch das Leben.

2
Dir hab ich geweiht
seit der Kindheit Zeit
mich auf allen Wegen.
Nach dem Vater schon
rief als Kind der Sohn,
bat um Deinen Segen.

3
Hab in Dich auch jetzt,
mein Vertraun gesetzt,
wer sonst könnt mich leiten?
Ich verlasse mich
nur allein auf Dich
in den schweren Zeiten.

4
Was ist es Dir wert,
wenn mir, der Dich ehrt,
böse Zweifel kommen?
Hast Du Dich nicht schon
durch den eignen Sohn
meiner angenommen?

5
Hör mich an darum,
Dir gereicht’s zum Ruhm
das, worum ich bitte:
Deine Hand entzieht
mir, dem Strauchler, nie,
lenke meine Schritte.

6
Lieber Gott, gewähr,
was ich heiß begehr.
Glück zu Deinem Preise.
Segne dieses Haupt,
das an Dich nur glaubt,
mach mich klug und weise.

7
Wie Du milden Tau
lassest rieseln lau
auf die Frühlingsgärten,
wie den Baum, den Strauch,
also labe auch
mich, den Leidverzehrten.

8
Daß ich Ruhe fänd
bis ans Lebensend,
preisend Deinen Namen,
denn das höchste Gut,
welches Not uns tut,
spendest Du nur. Amen.

9
Dies ich schrieb, verbannt
an den Meeresstrand,
im Jahr fünfzehnhundert-
einundneunzig, dann,
als den Ozean
traurig ich bewundert.




minimap