Bari Károly: Dal lamento dei violini (Hegedűk vijjogásából in Italian)

Portre of Bari Károly

Hegedűk vijjogásából (Hungarian)

Rongyos cigánysátorok
homályába, hegedűk
vijjogásából élő
férfiak közé, akiknek
háta mögött megátkozott
szerelmek sárkányai
csatáznak, visszavágyódom,
fekete putrik ágyaira,
gubancos hajú lányokhoz,
akik tüzet őriznek ölükben,
szeretkezésre széttárt lábaikkal
égig rúgják a gyönyört,
nagyon öreg cigányok meséit
hallgatni, vissza a mindenkinél
szerelmesebben szerető anyákhoz,
mert ők öltöztettek piros
ruhába, elűzték nyelvemről
a némaság fekete madarait,
s loptak nekem kincset:
hegedűk húrjairól éneket,
ők lobogtattak csillagokból
varrott kendőt jövőm felé,
s dobtak utánam aranypénzt,
hogy szerencsém legyen
jaj, visszavágyom, visszavágyom,
szomorú balladákat tanulni
nagyanyámtól, nagyanyám,
vénséges-vén köhögős putridnak
porban fuldoklik ablaka,
kopasz varjak gubbasztanak
a kéményen, károgásuktól
megfagynak pipádban
a csillagok, amit esténként
halászol ki a tóból,
vak kutyád vonít, éjfél
lombja alatt hazajött
a nagy cigány,
kibolyhosodott szemében
felriad a tűz, megzendül kezében
hegedűje: te muzsikáltál vele
sírjánál s összetörted bánatodban;
törött hegedűt tettél a koporsóba,
piros bort ittál akkor
a kocsmában, éles késed
asztal hátában táncolt,
hosszú éjszakák kínoznak,
orcád mezeje teliaggatva bajjal,
tizenhat gyermeked ellopták
a fények, nem látod őket,
pedig vak kutyáddal sokszor
elindultál már, hogy megkeresd
őket, legalább azt a lányod,
akinek combjairól te mostad le
elrabolt szüzességének vérét,
falu végéig jutottál csak,
kereszt tövében telesírtad
rózsás kötényedet,
vénséges tanyád fuldoklik
a magányban, nagyanyám
 
visszamennék, visszavágyom
emlékeim közé, hisz oly szépek,
nem tehetem, köt a jövőm,
hej, testvérek, cigányok,
ti azért induljatok táncba,
vad szélviharok éneke nyűvi a
hegedűt, zörgő krisztus-csontvázak
dübörögnek, a végtelen utakról
visszavágtatnak apró cigánylovakon
a tűz köré szilaj ősök,
hegyipatakok kék zuborgása,
asszonycsípők fickándozása,
cigánysors vöröslő mámora
tombold ki magadat!



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.romapage.hu

Dal lamento dei violini (Italian)

Tra l’oscurità delle lacere
tende zigane, tra gli
uomini che vivono dal
lamento dei violini, dietro
di loro battagliano draghi
degli amori maledetti,
là vorrei tornare,
sui letti neri dei tuguri,
dalle ragazze dai capelli irsuti,
che nel grembo custodiscono il fuoco,
con le gambe divaricate per l’amore
scalciano il piacere sino al cielo,
ascoltare il racconto dei vecchi zigani,
tornare dalle madri che sanno amare
di un amore più di qualsiasi altra madre,
perché loro mi vestirono
di rosso, cacciarono via gli uccelli
neri del mutismo dalla mia lingua,
mi rubarono dei tesori:
il canto delle corde dei violini,
loro sventolarono il fazzoletto cucito
dalle stelle verso il mio futuro,
dietro di me gettarono monete d’oro,
che possa io avere fortuna,
ohi, vorrei tornare, vorrei tornare
per imparare dalla nonna le ballate
tristi, nonna, la finestra del
tuo vecchio tugurio decrepito
nella polvere s’affoga, sui comignoli
corvi spelacchiati stanno
appollaiati, dal loro gracidare
nella tua pipa
si gelano le stelle che
dal lago peschi la sera,
ulula il tuo cane cieco, sotto
la fronda di mezzanotte
è tornato il grande zigano,
nei suoi occhi irsuti si desta
il fuoco, nelle sue mani risuona
il violino: l’avevi suonata tu presso
la sua tomba, rompendolo nel tuo dolore;
avevi posato un violino rotto nella bara,
nella taverna avevi bevuto del
vino rosso, sul piano del tavolo
ballava il tuo coltello,
ti tormentano le lunghe notti,
il tuo viso è tutto un dolore,
le luci avevano rapito i tuoi
sedici figli, non li vedi,
eppure con il tuo cane cieco sei già
partita tante volte per cercarli,
magari quella figlia dalle cui cosce
avevi lavato via tu il sangue della
sua verginità rapita,
sei arrivata  sino la fine del paese,
ai piedi della croce avevi riempito
di lacrime il tuo grembiule,
nonna, la tua dimora decrepita
s’affoga nella solitudine.
 
vorrei tornare, desidero tornare tanto
tra i miei ricordi, che son tanto belli,
non posso, mi lega il futuro,
ehi, fratelli, zigani,
voi andate pure a ballare,
il canto delle tempeste violente sfibrano
il violino, intronano strepitanti
scheletri di cristo, dalle strade infinite
antenati fieri tornano indietro
sui piccoli cavalli zigani galoppando,
il bulicare azzurro dei ruscelli montani,
il guizzo dei fianchi delle donne,
scatena il tuo furore
ebrietà rubiconda del destino zigano!



Uploaded byP. T.
Source of the quotationC. I.

minimap