Bartók Béla: Cantata profana (Cantata profana in German)

Portre of Bartók Béla

Cantata profana (Hungarian)

A kilenc csodaszarvas

 

Volt egy öregapó,

Volt néki, volt néki

Kilenc szép szál fia,

Testéből sarjadzott

Szép szál kilenc fia.

Nem nevelte őket

Semmi mesterségre,

Szántásra-vetésre,

Ménesterelésre,

Csordaterelésre;

Hanem csak nevelte

Hegyet-völgyet járni,

Szarvasra vadászni.

 

Az erdőket járta, hej-haj!

És vadra vadászott, hej!

Kilenc szép szál fiú.

A vadra vadásztak;

Annyit barangoltak,

És addig vadásztak,

Addig-addig, mígnem

Szép hídra találtak,

Csodaszarvasnyomra.

Addig nyomozgattak,

Utat tévesztettek,

Erdő sűrűjében

Szarvasokká lettek;

Karcsú szarvasokká váltak

Erdő sűrűjében.

 

Hej, de az ő édes apjok

Várással nem győzte,

Fogta a puskáját,

Elindult keresni

Kilenc szép szál fiát.

Reátalált a szép hídra,

Hídnál csodaszarvasnyomra;

Szarvasnyom után elindult,

El is jutott hűs forráshoz,

Hűs forrásnál szarvasokhoz,

Féltérdre ereszkedett,

Hej, egyre rá is célzott.

 

De a legnagyobbik szarvas

- Jaj, a legkedvesebb fiú -

Szóval imígy felfelele:

"Kedves édes apánk,

Ránk te sose célozz!

Mert téged mi tűzünk

A szarvunk hegyére,

És úgy hajigálunk

Téged rétről rétre,

Téged kőről kőre,

Téged hegyről-hegyre,

S téged hozzávágunk

Éles kősziklához:

Ízzé-porrá zúzódsz

Kedves édes apánk!

 

Az ő édes apjok

Hozzájuk így szólott,

És híva hívta,

És őket hívó szóval hívta:

"Édes szeretteim,

Kedves gyermekeim,

Gyertek, gyertek haza,

Gyertek vélem haza,

Jó anyátok vár már!

Jöjjetek ti vélem

A jó anyátokhoz,

A ti jó anyátok

Várva vár magához.

A fáklyák már égnek,

Az asztal is készen,

A serlegek töltve,

Az asztalon serleg,

Anyátok kesereg; -

Serleg teli borral,

Jó anyátok gonddal.

A fáklyák már égnek,

Az asztal is készen,

A serlegek töltve..."

 

A legnagyobb szarvas,

- Legkedvesebb fiú -

Szóval felfelelvén

Hozzá imígy szóla:

"Kedves édes apánk,

Te csak eredj haza

A mi édes jó anyánkhoz!

De mi nem megyünk!

De mi nem megyünk!

Mert a mi szarvunk

Ajtón be nem térhet,

Csak betér az völgyekbe;

A mi karcsú testünk

Gúnyában nem járhat,

Csak járhat az lombok közt;

Karcsú lábunk nem lép

Tűzhely hamujába,

Csak puha avarba;

A mi szájunk többé

Nem iszik pohárból,

Csak hűvös forrásból."

 

Volt egy öregapó,

Volt néki, volt néki

Kilenc szép szál fia,

Nem nevelte őket

Semmi mesterségre,

Csak erdőket járni,

Csak vadat vadászni,

És addig-addig

Vadászgattak, addig:

Szarvassá változtak

Ott a nagy erdőben.

És az ő szarvuk

Ajtón be nem térhet,

Csak betér az völgyekbe;

A karcsú testük

Gúnyában nem járhat,

Csak járhat az lombok közt;

A lábuk nem lép

Tűzhely hamujába,

Csak a puha avarba;

A szájuk többé

Nem iszik pohárból,

Csak tiszta forrásból.

 

 

A szöveggel kapcsolatban: http://www.jgytf.u-szeged.hu/~vass/vportrea.htm

Szerzője eredeti terve szerint egy trilógia első része, amely a Kárpát-medence népeinek folklór- és álomvilágára épült volna. Bartók többször megfogalmazott vezéreszméjét, a népek testvérré válását akarta ezen koncepció szerint megfogalmazni. Nem tudjuk pontosan, három, vagy négy részből állt volna ez a sorozat. Az azonban egyértelmű, hogy az egyes művek a Duna menti népek parasztzenéjéből merítettek volna, s így az egész nagyszabású mű Bartók sokszor kifejtett alapeszméjét, a közép-keleteurópai országok egymásrautaltságát hirdette volna. A nagy tervből csak az első rész valósult meg a pogány karácsonyi mondakör román népi szövege alapján, Bartók fordításában: a természeti világ tisztaságát áhító, társadalomból kilépő, menekülő fiúkból lett csodaszarvasok meséje. A Cantata profana a benne eszményként emlegetett „tiszta forrás” szellemében zeneileg is kristályosan tiszta kompozíció. Szerkezeti és műfaji értelemben Johann Sebastian Bach kantátái állnak háttérben mintaként, viszont zenei nyelvében Bartók egész életművének alapelemei fedezhetők fel klasszikusan tökéletes, csiszolt formában. Az ihletet adó verseket, ún. kolindákat Bartók maga gyűjtötte még az első világháború előtt Idicel és Urusiu de Sus községekben.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.tarjangz.eu/libretto

Cantata profana (German)

Die Zauberhirsche 

 

Wunder hört ihr sagen

Von dem alten Manne,

Der neun Söhne hatt’ im Haus,

Blut von eignen Blute,

Edlem Stamm entsprossen.

Doch er lehrt sie nimmer

Handwerk auszuüben,

Säen nicht, noch pflügen,

Pferde wachsam hüten,

Herde wachsam hüten;

Lehrt sie nichts als dieses:

Berg und Tal durchstreifen,

Hirsche aufzuspüren.

 

Hei-ho! Weit, in dunklen Wäldern

Wie jagten die Kühnen, hei,

All die neun stolz-edlen Brüder!

Sie jagten im Walde,

Sie irrten im Walde;

Sie jagten, sie irrten

So lange, bis sie dort

Sah’n dem Waldstag nah

Der Zauberhirsche Spuren.

Irrten immer weiter

Irrten wegverloren:

Tief im Walde sind

Zu Hirschen sie verwandelt;

Seht, zu schlanken Hirschen

Dort mitten in dem Walde.

 

Lange harrt der Alte

Lang harrt er und harrt vergeblich

Nimmt dann sein Gewehr und

Geht die Neun zu suchen.

Bald fand er den Steg im Walde

Fand darauf, dem Waldsteg nahe

Auch der Zauberhirsche Spuren,

Kam zu einer klaren Quelle

Sah am Quell die Hirsche stehen

Hei, warf er sich auf’s Knie,

Legte auf das Wild an,

Zielte auf das Größte.

 

Weh! Den größten hört er rufen

Weh! Den Lieblingssohn

Mit Menschenstimme rufen:

»Liebster, guter Vater,

Ziel nicht auf deine Söhne!

Denn grausam durchbohren

Deinen Leib die Geweihe,

Und schleudern dich erbarmungslos

Von Wald zu Walde,

Und vom Fels zu Felsen

Und vom Berg zu Berge

Zerschmettern deinen Leib

An Stein und Stamm

Ach, im Sturz versplittern,

Zersplittern deine Glieder.

 

Doch der alte Vater

Sprach zu ihnen flehend,

Flehend zu ihnen:

»Meine Herzenskinder,

Meine lieben Söhne,

Kommt mit mir, o folgt mir

Heim zur guten Mutter.

Die Mutter warte,

Kommt mit mir nun alle

Kommt zu hause

Zu eurer Mutter!

Wisst ihr, ach wie bang euch

Die Mutter erwartet?

Schon leuchten die Fackeln,

Gedeckt schon die Tafel,

Gefüllt schon die Becher.

Gefüllt die Becher stehen,

Mutter harrt in Tränen,

Die Becher voll Weine,

Die Mutter voll Leide.

Schon leuchten die Fackeln

Gedeckt schon die Tafel,

Die Becher voll Weine ...«

 

Doch da sprach der Größte,

Der sein Liebling gewesen,

Sprach mit fester Stimme,

Sprach mit fester Stimme,

Sprach mit lauten Worten:

»Lieber, guter Vater,

Geh nur heim zur Mutter,

Doch wir gehen nicht!

Wir gehen nimmer mit:

Denn unser Geweih

Die Türe fasst’s nicht mehr,

Es findet wohl im Wald nur Raum;

Unser schlanker Körper

Mag nicht Kleider tragen

Schmiegt sich nur ans grüne Laub;

Unser leichter Fuß tritt

Nicht des Herdes Asche

Tritt nur des Waldes Moos;

Unser Mund leert nie mehr

Eure vollen Becher,

Trinkt nur aus kaltem Quell.«

 

Wunder ward euch kund heut’

Von dem alten Manne,

Der neun Söhne hatt’ im Haus.

Doch er lehrt’ sie nimmer

Handwerk auszuüben,

Nur Wälder durchirren

Nur Wild aufzutreiben.

Und sie jagten Tag lang,

Nacht lang durch die Wälder:

Haben zu Hirschen sich

Verwandelt tief im Wald.

Und ihr Geweihe, nicht

Fasst es mehr die Tür, es

Findet wohl im Wald nur Raum;

Ihr schlanker Körper

Mag nicht Kleider tragen;

Schmiegt sich nur an Ast und Laub;

Ihr leichter Fuß tritt

Nicht des Herdes Asche,

Tritt allein des Waldes Moos;

Und auch ihr Mund wird

Nie mehr Becher leeren,

Trinkt nur aus klarem Quell.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.bachakademie.de

Related videos


minimap