Bessenyei Judit: Cím nélkül

Eljöttél.

Foghattam a kezed,
meleg és biztató tenyered
hagyta, hogy belesimuljak,
elfogadva magunkat.

Hallgathattalak,
meleg és biztató hangod
körülölelt, védve idegen és hideg
hangok dermesztő zajától.

Nézhettelek,
meleg és biztató pillantásod
a végtelent álmodta,
így térből és időből kilépve
lelkeink kettős-spirálja
építhette önmagát.

Elmentél.

Tapogatok süketen és vakon.
Fáj, ahogy lélekspirál
testet öltve széthasadt.