Borbély Szilárd: [Ami helyet]

Portre of Borbély Szilárd

[Ami helyet] (Hungarian)

Az édes, édesangyal, olyan
édes az angyal, brutálisan néz.
Finom az ajka, porcelán arca,
a gonosz mosoly, ami néz. Körbeveszi
sok fáradt papír rózsaszirom.
Halott az arca, kirúzsozott szája
füléig ér. Marcipánszárnya,
ruhája, ahogy omlik, a konfetti rá.
Leeszi magát, ahogy nyeli a tejszínt
undorodásig. Fejét félrehajtva
okád, oly édesen hány. Porcukorban
áll, körbeszórva, a tájban,
az angyali táj. A finom
fehérség, a puha szárny,
a kifeszült, nagyra nyílt száj,
ahogy hány. Úgy száll, úgy
száll le rá, a konfetti száll.
És néha nyújtja az ujját,
az édes ujjait, nagy csontos ujját
fel. Porcukor rajta tejszínbe
ragadva. Bekapja az ujját,
szopogatja, majd megint nyújtja
magasra. Az édes égen túlra,
az édes égbe néz. A porcukorban
állva éles üvegcserepekkel
az ereit vagdossa át, finom
szép csuklóján a kék ereket. A vért,
az édes, sűrű <édes>* vért issza,
a vért a porcukor felissza, és
rózsaszín lesz a halvány
cukorrózsa. Az angyalból, ahogy
kinyílnak a rózsák, fölszaggatott
csuklójából hullnak a szirmok alá.
Átvérzett papírrózsák. A smaragdzöld,
a bíbor marcipán, ahogy omlik .
A kezéből, ahogy áll ott, mint
elképzelt rózsacsokor. Ahogy
omlik a vér, milyen édes
az angyal. Milyen édes .  

 

* < > A költő által gyakran használt jel, 

az erdedeti kifejezés megváltoztatását jelenti.

 



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationhttps://dokk.hu

[Qual luogo] (Italian)

E’ dolce, il dolce angelo, è così
dolce l’angelo, guarda torvo.
Labbra delicate, il viso di porcellana,
il sorriso perfido, che guarda.
Lo circondano tanti, stanchi petali di rosa,
di carta. Il suo viso è morto, le labbra
truccate arrivano sino le orecchie. Le ali
di marzapane, il suo vestito, mentre i coriandoli
le si riversano addosso. Come ingoia la panna,
s’imbroda, sino al disgusto. Vomita con
la testa inchinata di lato, vomita così,
dolcemente. Il paesaggio angelico è fermo
nel paesaggio, tutt’intorno è zucchero
di velo sparso. Il candore fine, l’ala soffice,
labbra tese e fortemente spalancate,
mentre vomita. Così discendono, così
gli si depositano addosso, i coriandoli.
E a volte protende il dito all’insù,
le sue dolci dita, le dita ossute.
Su di esse zucchero a velo, con la panna
incollata. Ficca il dito in bocca, lo lecca,
poi lo protende di nuovo verso l’alto.
Guarda oltre il cielo dolce, nel cielo
dolce. Stando nel zucchero a velo,
tagliuzza le sue vene, con taglienti
pezzi di vetro, le vene blu,
del suo polso bello. Beve il sangue,
il <dolce>* sangue denso, il zucchero
a velo imbeve il sangue, e la pallida  
rosa di zucchero, divenne color rosa.
Dall’angelo, dai suoi polsi squarciati,  
come s’aprono le rose, cadono giù i petali.
Rose di carta insanguinate.
Il verde smeraldo, il marzapane
color porpora, mentre frana.
Della sua mano, mentre sta immobile,
come un mazzo di rose immaginario.
Mentre si riversa il sangue,
com’è dolce l’angelo. Com’è dolce.
 
* < > Il poeta con questo segno indica,
che la parola originale è stata sostituita.
 
 



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationsaját

minimap