Csokonai Vitéz Mihály: Samoći (A magánossághoz in Croatian)

Portre of Csokonai Vitéz Mihály

A magánossághoz (Hungarian)

Áldott Magánosság, jövel! ragadj el
Álmodba most is engemet;
Ha mások elhagyának is, ne hagyj el,
Ringasd öledbe lelkemet!
Öröm nekem, hogy lakhelyedbe szálltam;
Hogy itt Kisasszondon reád találtam.
E helybe andalogni jó,
E hely poétának való.

Itt a magános vőlgybe és cserében
Megfrisselő árnyék fedez,
A csonka gyertyányok mohos tövében
A tiszta forrás csergedez.
Két hegy között a tónak és pataknak
Nimfái kákasátorokba laknak;
S csak akkor úsznak ők elő,
Ha erre bőlcs s poéta jő.

A lenge hold halkal világosítja
A szőke bikkfák oldalát,
Estvéli hűs álommal elborítja
A csendes éjnek angyalát.
Szelíd Magánosság! az íly helyekbe
Gyönyörködöl s múlatsz te; ah, ezekbe
Gyakran vezess be engemet,
Nyugtatni lankadt lelkemet.

Te a királyok udvarát kerűlöd,
Kerűlöd a kastélyokat;
S ha bévétődsz is, zsibbadozva szűlöd
Ott a fogyasztó gondokat.
A félelem s bú a vad únalommal -
Csatáznak ott a tiszta nyúgalommal.
A nagy világ jótétedet
Nem tudja s útál tégedet.

Ohajtoz a fösvény, de gyötrelemmel
Goromba lelkét bünteted;
A nagyravágyót kérkedő hiszemmel
A lárma közzé kergeted.
Futsz a csatázó trombiták szavától,
Futsz a zsibongó városok falától:
Honnyod csupán az érező
Szív és szelíd falu s mező.

Mentsvára a magán szomorkodónak
Csak a te szent erődbe van,
Hol bíztatásit titkos égi szónak
Hallhatja a boldogtalan.
Te azt, ki megvetette a világot,
Vagy akinek már ez nyakára hágott,
Kiséred és apolgatod;
Magát magával bíztatod.

Te szűlöd a virtust, csupán te tetted
Naggyá az olyan bőlcseket,
Kiknek határtalanra terjegetted
Testekbe kisded lelkeket.
Tebenned úgy csap a poéta széjjel,
Mint a sebes villám setétes éjjel;
Midőn teremt új dolgokat
S a semmiből világokat.

Óh, kedves istenasszony! én is érted
Gyakorta mint sohajtozom,
Mert szívemet baráti módra érted,
Midőn veled gondolkozom.
Ártatlanúl kecsegtetel magadba,
Hív vagy, nem úgy, mint a mai
Színes világ barátai.

Lám, mely zavart lármák között forognak
A büszke lelkek napjai,
Kőről kövekre görgenek, zajognak,
Mint Rajna bukkanásai. -
De ránk mikor szent fátyolid vonúlnak,
Mint éji harmat, napjaink lehúllnak,
Tisztán, magába, csendesen:
Élünk, kimúlunk édesen.

Sőt akkor is, mikor szemem világán
Vak kárpitot sző a halál:
Ott a magánosság setét világán
Béhúllt szemem reád talál.
Síromba csak te fogsz alá követni,
A nemtudás kietlenén vezetni:
Te lészel, ah! a sírhalom
Vőlgyén is őrzőangyalom.

Áldott Magánosság! öledbe ejtem
Ottan utólsó könnyemet,
Végetlen álmaidba elfelejtem
Világi szenvedésemet.
Áldott Magánosság! te légy barátom,
Mikor csak a sír lesz örök sajátom.
De ez napom mikor jön el?
Áldott Magánosság, jövel!

1798



Source of the quotationhttp://mek.niif.hu

Samoći (Croatian)

Blažena samoćo, dođi, zanesi
     U svoj san mene ti i sad;
     Napuste li me drugi, ti ponesi
     Dušu, nek ziblje tvoj nju sklad!
     Radost je za me što u stan tvoj zađoh,
     Ovdje u Kisaszódu te pronađoh,
     Tu lutam rad uz uzdisaj,
     za pjesnike je ovaj kraj.
 
Tu osamljena dolina iz sanja
     U svježoj sjenci mrmori,
     Iz mahovinasta grabovoga panja
     Čist izvor šumno žubori.
     Međ dva brda potočne i jezerske
     Nimfe tu žive u domu od trske;
     Al plivajući tek tad prođu
     Kad mudrac ili pjesnik dođu.
 
Gipki mjesec tišinom osvjetljava
     Svijetlokose bukve vesele,
     U blag večernji san on utišava
     Smirene noćne anđele.
     Nježna Samoćo, na takvim mjestima
     Diviš se i zabavljaš. Ti u njima
     Primi me, tu da se širim,
     Umornu dušu da smirim.
 
Ti kraljevske dvorove izbjegavaš,
     Zamke, u dvorcima knjige,
     Uđeš li u njih, kočiš, otežavaš
     U njima izrasle brige.
     Tuga i strah sa divljom dosadom
     Bore se tamo s mirnom nasladom,
     Blaženstvo ti ne nazire
     velik svijet, stog te prezire.
 
Tebe škrtac traži, ali mukama
     Grubu mu dušu kažnjavaš,
     Slavoljubivog s molbenim rukama
     U buku šalješ, ranjavaš.
     Bježiš od zova trubalja borbenih,
     Bježiš od bućnih gradova himbenih,
     Dom ti je samo osjećajno
     Srce i polja, selo bajno.
 
Osamljenika tužnog kula spasa
     Samo u svetoj snazi ti jest,
     U tebi tajnog nebeskoga glasa
     Nesretnik čuje bodrenja vijest.
     Ti onog koji svijet je prezreo,
     Il ong kom na vrat već je sjeo
     Njeguješ, pratiš, nasmiješiš,
     Samim ga sobom utješiš.
 
Vrlinu rađaš, samo ti učini
     Velikim mudrace skromne
     Kojim bezgranične po veličini
    Djetinjaste duše su lomne.
     U tebi pjesnik tako bučno prasne
     Ko hitra munja mračne noći kasne
     i već stvara pjesme nove,
     Iz ničeg stvara svjetove.
 
Oh, draga božice, za tobom i ja
     Često uzdišem žudeći,
     Srce mi shvaćaš, a mom srcu prija
     Kad na te mislim bludeći.
     Nevino si me u sebe uplela,
     Bez lažnih riječi mene si zavela,
     Vjerna si, al ne ko ovi
     Današnjeg svijeta drugovi.
 
Gle, što se vrte od smušene buke
     Svi dani duša oholih,
     S kamena na kam ruše se sred huke
     Poput slapova Rajninih.
     Kad spustiš veo sveti, naborani,
     Ko noćna rosa kapaju nam dani
     Osamljenički baš glatko,
     Živimo i mremo slatko.
 
Čak i onda kad mi na oko sveta
     Slijepi mrenu slatka smrt,
     Tamo, u samoći tamnoga svijeta
     S mene ćeš strah, Samoću, strt.
     U grob ćeš mene samo ti pratiti,
     U pustoš neznanja ćeš me sjatiti,
     Nad grobom, kad već budem stvar,
     Bit ćeš moj anđeo čuvar.
 
Blažena Samoćo, u krilo tvoje
     Tako ću zadnje suze liti,
     U beskrajnom ću snu sve patnje svoje
     Ovosvjetske zaboraviti.
     Blažena Samoćo, ti prijatelj sad moj
     Budi kad ću grob već posjedovat svoj,
     Al taj dan kad će meni doć?
     Samoćo, dođi u pomoć!



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://feherilles.blogspot.hu

minimap