Csokonai Vitéz Mihály: An das Echo von Tihany (A tihanyi ekhóhoz in German)

Portre of Csokonai Vitéz Mihály

A tihanyi ekhóhoz (Hungarian)

Óh, Tihannak rijjadó leánya!
Szállj ki szent hegyed közűl.
Ím, kit a sors eddig annyit hánya,
Partod ellenébe űl.
Itt a halvány holdnak fényén
Jajgat és sír elpusztúlt reményén
Egy magános árva szív.
Egy magános árva szív.

Míg azok, kik bút, bajt nem szenvednek
A boldogság karjain,
Vígadoznak a kies Fürednek
Kútfején és partjain;
Addig én itt sírva sírok.
És te, Nimfa! amit én nem bírok,
Verd ki zengő bérceden.
Verd ki zengő bérceden.

Zordon erők, durva bércek, szírtok!
Harsogjátok jajjaim!
Tik talám több érezéssel bírtok,
Mintsem embertársaim,
Kik keblekből számkivetnek
És magok közt csúfra emlegetnek
Egy szegény boldogtalant.
Egy szegény boldogtalant.

Akik hajdan jó barátim voltak
Még felkőltek ellenem,
Űldözőim pártjához hajoltak:
Óh! miket kell érzenem,
Amidőn már ők is végre
Úgy rohannak rám, mint ellenségre,
Bár hozzájok hív valék.
Bár hozzájok hív valék.

Nincsen, aki lelkem vígasztalja,
Oly barátim nincsenek;
Vállat rándít, aki sorsom hallja;
Már elhagytak mindenek.
Nincsen szív az emberekbe:
Hadd öntsem ki hát vaskebletekbe
Szívem bús panasszait.
Szívem bús panasszait.

Lilla is, ki bennem a reménynek
Még egy élesztője volt,
Jaj, Lillám is a tiran törvénynek
S a szokásnak meghódolt.
Hogy vagy most te, áldott lélek?
Én ugyan már elhagyatva élek
A tenger kínok között.
A tenger kínok között.

Óh, van-é még egy erémi szállás,
Régi barlang, szent fedél,
Melyben egy bőlcs csendes nyugtot, hálást
E setét hegyekben lél?
Hol csak egy kő lenne párna,
Hol sem ember, sem madár nem járna,
Mely megháborítana.
Mely megháborítana.

Abban, gondolom, hogy semmi jussal
Ellenkezni nem fogok,
Hogyha én egy megvetett virtussal
Itt egy kőben helyt fogok,
S e szigetnek egy szögében,
Mint egy Russzó Ermenonvillében,
Ember és polgár leszek.
Ember és polgár leszek.

Itt tanúlom rejtek érdememmel
Ébresztgetni lelkemet.
A természet majd az értrelemmel
Bőlcsebbé tesz engemet.
Távol itt, egy más világban,
Egy nem esmért szent magánosságban
Könnyezem le napjaim.
Könnyezem le napjaim.

Itt halok meg. E setét erdőben
A szomszéd pór eltemet.
Majd talám a boldogabb időben
Fellelik sírhelyemet:
S amely fának sátorában
Áll egyűgyű sírhalmom magában,
Szent lesz tisztelt hamvamért.
Szent lesz tisztelt hamvamért.

1803



Source of the quotationhttp://mek.niif.hu

An das Echo von Tihany (German)

Aus dem heilgen Berg, schreckhafte Tochter
von Tihany, tritt nun hervor.
Siehe, ein vom Schicksal Unterjochter
sitzt vor deiner Felsen Tor.
Hier, wo bleich der Mond nur scheint und trübe,
klagt ein Herz, verzweifelt, ohne Liebe,
dem die Träne längst gefror,
dem die Träne längst gefror.

Während die, die keiner Not sich fügen,
mit dem Glücke Hand in Hand
sich im lieblichen Füred vergnügen,
dort, an frischer Quelle Rand,
klage ich hier bitterlich und weine,
Nymphe, schlage klingend aus dem Steine
meine Not mit deiner Hand,
meine Not mit deiner Hand.

Düstre Wälder, Gipfel, ach ihr kühlen,
meines Jammers Widerhall,
könnt womöglich tiefer mit mir fühlen,
als um mich die Menschen all,
die mich roh aus ihren Herzen rissen,
mich mit Hohn und Spott nur übergießen
lachend über meine Qual,
lachend über meine Qual.

Die einst meine guten Freunde waren,
haben bös mir mitgespielt,
schlugen sich zu den Verfolgerscharen!
Niemand ahnt, was ich gefühlt,
da auch sie sich gegen mich vereinten,
als gehörte ich zu ihren Feinden,
trotz der Treue, die ich hielt,
trotz der Treue, die ich hielt.

Niemand tröstet meiner Seele Leiden,
Freunde sind nun nicht mehr mein,
jeder sucht mit Gleichmut mich zu meiden,
alle ließen mich allein.
Ach, es schlägt kein Herz in ihresgleichen!
Könnt ich ihre Brust aus Stein erweichen
mit des Herzens schwerer Pein,
mit des Herzens schwerer Pein.

Lilla, die die letzte Hoffnung leben
ließ in mir, ja, Lilla auch,
meine Lilla hat sich nun ergeben
übelstem Tyrannenbrauch.
Lebst du besser, seit du mich verlassen?
Teures Herz, ich kann es gar nicht fassen,
alles Leben ward zu Rauch,
alles Leben ward zu Rauch.

Gibts noch Zuflucht für den Eremiten?
Uralt heilge Grotte Du,
da ein Weiser, der genug gelitten,
decke seine Qualen zu,
nur ein Bett aus Stein und Felsenwände,
wohin weder Mensch noch Vogel fände,
mir zu stören meine Ruh,
mir zu stören meine Ruh.

Damit, glaub ich, würde ich wohl keinem
Menschenrechte Abbruch tun,
sucht' ich mit verschmähtem Mut nach einem
Felsennest, um auszuruhn.
Laßt mich still in meinen Winkel schleichen,
dem Rousseau in Ermenville zu gleichen!
Mensch und Bürger bin ich nun,
Mensch und Bürger bin ich nun.

Hier halt ich mit ruhigem Gemüte
einsam meine Seele wach,
daß Natur mich durch Vernunft und Güte
klüger bald und weiser mach.
Fern, in andren Welten, andren Zeiten
und in fremden heilgen Einsamkeiten
geh ich meiner Trauer nach,
geh ich meiner Trauer nach.

Sterb ich, wird ein Nachbar mich begraben,
hier verscharren mein Gebein.
Wenn die Zeiten sich gewandelt haben,
sucht man meine Spur im Stein:
Und das Laubdach, unter dessen Hülle
sich mein Grab versteckt in aller Stille,
wird von da an heilig sein,
wird von da an heilig sein.




minimap