Csokonai Vitéz Mihály: Constantinapole (Konstancinápoly in English)

Portre of Csokonai Vitéz Mihály

Konstancinápoly (Hungarian)

Amint a Bosporus Európát mossa,
Másfelől Ázsia partjait csapdossa,
Itt büszke habjai dicsekedve folynak
Kevély fala alatt Konstancinápolynak,
E másik Rómának pompás düledéki
Borzasztó árnyékot bocsátanak néki.
De jöszte be, Múzsám, a városba velem,
Téged nem rettenthet itt semmi félelem.
Mennyi kincs, óh Múzsám! mely sok gyöngy s patyolat,
Mennyi nép, melyet visz csak egy parancsolat!
A tágas utcákon sok veres selyembe
Őltözött törökök találkoznak szembe.
Kevélyen ugratják az arabs paripát,
Szíván ázsiai dohánnyal tőlt pipát.
Csillámló kardjoknak gazdag brilliántja
Az olcsó aranyat megvetéssel szántja.
Itt néz ki egy dáma, de irígy fátyola
Minden szépségeket tőlünk béburkola.
Jer, Múzsám, láthatsz még sok száz szebbet szembe,
Hogyha bémégy ama firhangos hárembe.
Ez olyan magazin, vagy inkább kalitka,
Amelyben csirippol a császárnak titka.
Oly templomsekrestye, melyben a zultánnak
Erőt, egészséget sok hívek kívánnak.
És ha érkezése hallatik Szelimnek,
Sok száz előkontyú turbékol egy hímnek.
Mikor excerpálni akar únalmába,
Bémegyen e dáma-bibliothékába,
Hol sok ázsiai pergamen membrána
Író pennájának megnyílni kívánna.
De kisiess, Múzsám, mert majd a császárnak
Dactilust éneklő múzsáihoz zárnak.
A szemfűl heréltek utánad zúdulnak,
Jer más oldalára a fénylő Stambulnak.
A roppant templomok, nézd, miként kérkednek
Nevével a bennek lakó Muhamednek!
Amelyekbe sok szent bőgéseket halla
Az ezekben igen gyönyörködő Alla,
Ki örűl, hogy nevét a felhőkre hányja
Zőld selyem turbánban fénylő muzulmánja,
S könyörűlvén hozzá esdeklő táborán,
Szentebb lesz az ilyet ígérő Alkorán.
Ti is itt állotok, kőszálnyi mecsetek,
Melyek a fellegek közé rejteztetek!
Hegyes tetőtöknek aranyozott holdja
Fényével az égi holdak számát toldja.
Óh, e népre, óh mely sűrű felhőt vona
A szentség színével bémázolt babona!
Denevér babona! bagoly vakbuzgóság!
Meddig lesz körmöd közt a Mindenhatóság?
Míg űlsz a királyok koronáján, kincsén?
A vitézek kardján s a népek bilincsén?
Míg az emberi nem hajdan a természet
Együgyű keblében nyugva heverészett,
Nem emelted még fel kiáltásod szavát,
Hogy keresd a vak éj fiainak javát.
Boldog volt a világ s e hiú szó: Szentség,
Nem volt a legszörnyűbb gonoszokra mentség.
Állott a Természet örök építménye,
Élt az emberiség legszentebb törvénye.
De miólta ennek sok romlást szenvedett
Oldalába raktad, bal madár! fészkedet:
Azólta számodra rakja a lenyomott
Értelem azt a sok felséges templomot.
Azólta adja ki a kenyért házából,
Kikapván éhhel holt kicsinyje szájából
A szent névre vágyó, balgatag anya is,
Hogy tudjon mit rágni dervised foga is.
Sok bolond kiadja utolsó fillérét,
Leteszi a mennynek árendáját s bérét,
Hogy mikor az óltárt építik számodra,
Kecskeszőrt vihessen ő is óltárodra.
Nappali altodban látsz ezer álmokat
S éjjel a népek közt húholod azokat.
Jőjj ki a nappali fényre, hadd láthassunk,
S mennyei képedet látván, imádhassunk.
Te a vak homályban rakod a templomot
És onnan ígéred a paradicsomot,
S csak bétolongjanak hozzád a moséba,
Az észt és a virtust hagyod csak kardéba.
Hát már hogy valaki bőjtölget pénteken,
Hogy étlen s mezítláb jár a szent helyeken,
Olyan nagy érdem-é egy-két liturgia,
Hogy az ember azzal lehet Isten fia?
S hogy paradicsomba és mennybe részt vegyen,
Szükség, hogy skeleton és zarándok legyen?
Külömben nem lehet idvezűlt törökké,
Ámbár emberséges ember volt örökké.
Egy paradicsomot magának így tetet
Minden nemzet s abból kizár más nemzetet.
Természet! emeld fel örök törvényedet,
S mindenek hallgatni fogják beszédedet.
E kézzel fogható setétség eltűnik,
Az éjnek madara húholni megszűnik.
Egy jóltévő világ a mennyből kiderűl,
S a sok kigondolt menny mind homályba merűl.
Ah, ti máris abból fakadt indúlatok!
Nyelvemre harsogóbb hangokat ontsatok.
Emelkedj fel, lelkem! - előre képzelem,
Mint kiált fel szóval egyet az értelem,
S azonnal a setét kárpitok ropognak:
A szívről az avúlt kérgek lepattognak;
Tárházát az áldott emberiség nyitja,
Édes fiainak sebeit gyógyítja;
A szeretet lelke a főldet bételi,
S az ember az embert ismét megöleli.
Eloszlanak a szent s a panaszos hangok,
Boldogító érccé válnak a harangok.
Azzal sok száz embertárson segítenek,
Amin most egy cifra tornyot építenek.
Siess, késő század! jövel, óh boldog kor!
Én ugyan lelketlen por leszek már akkor,
De jöttödre vígan zengem énekemet:
Vajha te csak egyszer említnél engemet
Úgy e bagoly világ ám rémítne tőle,
Nemes útálással halnék ki belőle.

1794



Source of the quotationhttp://mek.niif.hu

Constantinapole (English)

The Bosporus laps on Europe's shores
over 'gainst Asia its thunder roars;
here beneath the walls of high Istanbul
its billows surge proudly and foaming full,
while the crumbling grandeur of this `other Rome'
casts over the waters a terrible gloom.
But come with me, Muse,' inside the town
you, to whom fear is a thing unknown,
what heaps of treasure piled on every hand!
What crowds swept along as at one command!
Those Turks there, decked in red silken splendour,
how they strut on the boulevard, how they swagger,
arrogantly mounted on superb Arab steeds
they smoke their pipes filled with sweet Asian weeds;
the finely-cut diamonds of each glittering blade
putting all cheaper gold in the shade.
Here's a lady at a window, but her jealous veil
makes all our gazing of no avail.
But, Muse, there are hundreds of greater beauty
that in the curtained harem perform their duty;
there's a depot for you, or a bird-cage, rather,
where the Emperor's innermost secrets twitter;
it's an antechamber where his courtiers all
come crowding to wish the Sultan well
and whenever it's announced that Selim is coming
countless females for one single male start cooing.
When by study he wishes to relieve his boredom,
he enters this library of lovely whoredom,
where folios of choice Asiatic membrane
lie open for the skillful touch of his pen.
But watch, Muse, take heed of my warning words,
or you'll find yourself joining the imperial birds,
the wide-awake eunuchs are already at your heel,
so let's move to other parts of glittering Istanbul.
Look at those temples bragging of their fame
swollen with Mahomet's heavenly name.
There a lot of holy bellowing is heard
to Allah, who delights in every blessed word
and likes to hear his own name praised to the heavens
by his Moslems from under their green-silk turbans,
taking on the throng such compassion that truly
their glorious Koran becomes all the more holy.
Here, too, stand the mosques with their lofty spires
soaring to the clouds with their sacred desires;
each golden dome as it glitters on high
adding to the number of moons in the sky.
Oh, what a thick cloud's descended on this race
by superstition daubed with the varnish of grace!
You old bat, Superstition! You screech-owl, Bigotry!
How long will you nestle on human history?
How long will you roost on all the royal crowns,
on the swords of warriors, on people's chins and brows?
When in far-off times the human creature
lived in the lap of simple nature
you had not yet raised your moaning cries
to benefit all those devils in disguise.
The world was happy and that empty word: holy
was no mere excuse for the direst folly;
the eternal frame of nature stood fast;
only one law - humanity - from first to last,
but since then, Black Fowl, you've built your nest
in humanity's side - so it's crumbled to dust.
Since then the mind in fetters has raised
those churches wherein you are constantly praised;
since then, even mothers, at the pitch of madness,
will relinquish the very bread from their houses,
even snatch it from the mouth of their starving offspring,
so your devilish jaws will never stop munching.
Many fools will spend their very last penny
paying - as they think - a kind of heaven's rent-money
so that when the altar's built at last,
they too, can turn up with a goatskin and be blessed.
While you sleep in the day you dream up visions
which at night you wail into people's decisions.
Step out in the daylight! Let yourself be seen
if your face is adorable and not, in fact, obscene!
You keep building churches in the darkest night
and from their depths promise heavenly light
so people will worship you, obeying your laws,
while you keep courage and intellect under your claws.
But, tell me, to fast one day in the week,
to trudge to holy places all worn out and weak,
to mumble over prayer till you start to nod,
is that the way a man becomes a son of God?
In order to sit on the heavenly thrones,
must we turn ourselves into wandering bags of bones?
For a Turk to be saved, are these the only ways,
even though he's been an honest man all his days?'
By practices like this, every single nation
builds itself a private heaven - or is it damnation?
Nature! Let the standard of your own law unfold,
and the world will listen to your true words of gold.
Chastised by this darkness as black as soot,
the ghoulish night-bird will cease to hoot;
a benevolent world will burst from the skies,
and all false heavens will drown in their lies.
Ah! Sweetest emotions born of this glad vision,
fill full my tongue's forces with glad inspiration!
Rise up, my soul, for at fairest Reason's true voice,
men's hearts, disencumbered, will awake and rejoice!
Curtains of the darkness shall be ripped asunder -
Oh rise, my soul, sing your gladness and wonder!
Humanity opens all her hidden stores
and heals her beloved ones' festering sores;
the spirit of love will fly over all lands,
people will embrace - all will be shaking hands.
All holy lamentings will fade away swiftly
even church-bells ring forth new sounds that are sprightly,
with the cash that goes now to a gaudy steeple,
great things will be done for the good of the people.
Old century, vanish! Come, the happy new day
(although when this happens I'll be mute as dead clay)
So I sing in gladness this, my heartfelt welcome,
and if only, just once, my name you might mention
I'd look on this owl of a world without fear,
and fade nobly out of it, shedding no tear.




minimap