Déry Tibor: Niki (Niki in Dutch)

Portre of Déry Tibor

Niki (Hungarian)


A kutyák életében a jó gazda helyettesít apát, anyát. Vannak persze, akik szolgasorban tarják fogadott gyermekeiket, s gonosz mostoha módjára óriási értéktöbbletet sajtolnak ki belőlük, például fizetségképp házőrző s egyéb munkájukért mosogatólén tartják őket, mert még a száraz kenyérhéjat is sajnálják tőlük, inkább a hízónak adják. Az ilyeneket mindig habozó s bizonytalan véleményünk szerint intézményesen, börtönbüntetés terhe mellett el kellene tiltani mindenféle állattartástól, a sertését is beleértve. Az emberiség szégyene ők, a tisztesség számkivetettjei, csúfság az értelmen, betegség a társadalom testén. Ha az államnak több pénze volna, elmegyógyintézetben kellene őket ápolni.
Nikinek azonban, úgy látszik, jó gazdái voltak, mert segítségért őhozzájuk fordult. Segítségért? Vagy csak szeretetért? Naponta fokozódó gyöngédsége természetes szükségletből fakadt-e s nem kívánt ellenszolgáltatást? Testi nyomorúságáért, mellyel a hosszú téli tespedés sanyargatta, a lélekben keresett kárpótlást, mint a hosszú börtönbüntetésre ítélt rabok? Ismerjük az érzelmeknek azt a vad felburjánzását, amikor a lefojtott testi erő átszorul a lélekbe s ott keres munkát. Tény, hogy Niki e télen s az utána következő tavaszon szinte napról napra nagyobb ragaszkodást tanúsított gazdái iránt. Lépésről lépésre lehetett követni meghittségük növekedését, azoknak a bizonyos képzelt érzelmi szálaknak a vastagodását, melyektől a mérnök két évvel ezelőtt önállóságát féltette.
Különösképp a kutya vonzódásában a házaspár egyformán osztozott, noha az asszony adta neki az ételt s tízszer annyi időt töltött vele, mint az ura. Niki nem tett köztük különbséget, s úgy látszott, mintha együtt jobb szerette volna őket, mint külön-külön akár az egyiket, akár a másikat. Nem tudott betelni velük, úgy szívta jelenlétüket, mint a levegőt; sajnos, jóval kevesebb volt belőle. Ha a házaspár nagyritkán, egy-egy vasárnap együtt indult sétára, vagy le a rakpartra, vagy kivételesen hosszabb túrára, a tavaszi Margitszigetre vagy a budai Duna-partra, boldogságában nem fért a bőrébe. (Egy alkalommal villamoson, szájkosárral felszerelve a Hűvösvölgybe is kivitték.) Ilyenkor, ha a mérnök, aki hamarább készült el az asszonynál, előre lement a lépcsőn, a kutya vele szaladt, de már az első lépcsőfordulónál visszarohant a lakásba az asszonyhoz, s addig hívta ezt s tartóztatta fel útjában amazt, ide-oda táncolva lába előtt, míg végül is össze nem terelte őket. Útközben is, ha az egyik lemaradt a másik mellől – többnyire az asszony, aki meg-megállt s elnézegetett egy jelentéktelen virágot a fűben vagy egy motyogó öregembert egy padon – a kutya nyomban visszavágtatott érte, s addig nem nyugodott, míg ismét egymás mellett nem látta Ancsáékat. Olyan feltűnő volt ez az igyekezete, hogy összehozza azt, ami egymáshoz tartozik s hogy a két tökéletlen részből egy egészet forrasszon össze, hogy a mérnök egy alkalommal kerítőnek nevezte, s hangosan, sokáig nevetett ezen a megjegyzésén, mialatt karjával gyöngéden átölelte öregedő felesége derekát.
Nem sok idővel a hűvösvölgyi kirándulás után, 1950 augusztusában Ancsát letartóztatták. Reggel elment hivatalába, de délben szokásától eltérően nem hívta fel feleségét, estére nem jött haza. A hivatalban semmit sem tudtak hollétéről, vidéki munkahelyén sem. Egy évig nem jött róla hír.



PublisherIkon Kiadó, Budapest
Source of the quotation57-58

Niki (Dutch)


Of een hondeleven achter het ijzeren gordijn

In het leven van de hond vervangen de goede bazen vader en moeder; zij komen te staan in loco parentis. Goed, er zijn er die hun geadopteerde kinderen behandelen als slaven, en er, als de stiefmoeder in het sprookje, een aanzienlijk overwaarde uitpersen: die hun wachtdiensten en andere werkzaamheden belonen met het afwaswater, en hun zelfs geen droge korst brood gunnen, omdat ze die liever aan de varkens geven. Zulke mensen zou men, volgens onze steeds aarzelende en ondogmatische mening, het houden van dieren strafrechtelijk moeten verbieden, het varkenshouden niet uitgezonderd. Zij vormen een schandvlek der mensheid, een slag in het gezicht van het fatsoen, zij zijn misdadigers tegen het gezond verstand, en als een kwalijke uitslag op het lichaam der gemeenschap. Als de staat wat meer geld bezat, behoorden zij opgesloten te worden in een krankzinnigengesticht, en behandeld.
Niki echter scheen goede pleegouders te hebben, aangezien ze zich tot hen om hulp wendde. Hulp of alleen maar liefde? Ontsproot haar dagelijks toenemende affectie voor hen aan een natuurlijke behoefte, die niets in ruil vroeg? Trachtte zij voor de lichamelijke ellende, waarmee de langdurige winterse lediggang haar sloeg, een zekere compensatie te vinden in een verhoogde gevoelsintensiteit, zoals de gevangene, die een eindeloze celstraf uitzit? Wij allen kennen de woeste uitbundigheid der gevoelens, die ontspringen zodra de lichaamskracht gesmoord wordt, overslaan naar het hart en daar beginnen te werken. In ieder geval staat vast, dat Niki die winter en ook het daaropvolgend voorjaar haar mensen een als het ware van dag tot dag groeiende aanhankelijkheid betoonde. De groei van deze intimiteit tussen mensen en hond was stap voor stap te volgen, de banden, wier kracht de ingenieur twee jaar tevoren gevreesd had, werden voelbaar vaster en vaster geknoopt.
Eigenaardig genoeg werd de liefde van het dier gelijkelijk verdeeld tussen de man en de vrouw, ofschoon de vrouw haar eten gaf, en tien maal meer tijd aan haar besteedde dan de man. Het dier maakte geen verschil, en het leek zelfs wel, of ze van de beiden samen meer hield dan van ieder op zichzelf. Het kón niet buiten hen, en ademde hun tegenwoordigheid in als de lucht; de dosis was echter helaas veel geringer. Als het echtpaar, wat hoogstzelden gebeurde, zondagsmiddags een wandeling ging maken langs de Donau, of, nog zeldzamer, een langere tocht naar het Margareten-eiland, dat zich in de rivier lag te zonnen, of langs de oevers van de Donau aan de kant van Buda, was Niki buiten zichzelf van vreugde. (Op een keer nam men haar zelfs, behoorlijk gemuilband, in de tram mee naar Hüvösvölgy.) Als bij dergelijke gelegenheden de ingenieur, die altijd vlugger klaar was dan zijn vrouw, vast de trap afging, liep Niki met hem mee, maar op het eerste portaal draaide ze zich al om, rende terug naar de woning, drong er haastig op aan dat mevrouw Ancsa voort zou maken, keerde vervolgens terug naar de baas om hem, spelend rond zijn voeten, op te houden, en zette dit voort tot ze hen weer bij elkaar zag. Ook als onderweg een van beiden achterbleef – meestal de vrouw, om een onbetekenende bloem in het gras langs de weg, of een in zichzelf mompelende oude man op een bank te bekijken – rende Niki onmiddellijk naar de treuzelaar toe, en rustte niet eer ze de Ancsas weer bij elkaar had. Haar streven, bij elkaar te brengen wat bij elkander hoorde, en de beide delen tot een geheel samen te voegen, was zo in het ooglopend, dat de ingenieur Niki op een keer voor koppelaarster uitmaakte, en luid en lang om zijn eigen grapje lachte, terwijl hij als een verliefde jongen zijn arm om het middel van zijn grijzende vrouw sloeg.
Kort na het uitstapje naar Hüvösvölgy, in augustus 1950, werd Ancsa gearresteerd. Hij was die ochtend als gewoonlijk naar kantoor gegaan, maar belde, in strijd met zijn gewoonte, zijn vrouw tussen de middag niet op, en kwam des avonds ook niet thuis. Niemand wist ergens van, noch op kantoor, noch op het werk in uitvoering. Een jaar lang hoorde men niets van hem.


PublisherAndries Blitz, Laren-Antwerpen
Source of the quotation70-73

minimap