This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Dalos, György: A körülmetélés

Portre of Dalos, György

A körülmetélés (Hungarian)


Az ötezer-hétszáztizenhatodik esztendő Tevet havának végén Singer Robi gondterhelten igyekezett hazafelé a Sztálin hídon, a harminchármas villamoson szorongó tömegben. A Sábesz már véget ért, ahogy az árvaházban szokták mondani, kiment, s így ő lelkifurdalás nélkül ülhetett villamosra. Mégis jobb szerette volna, ha történetesen tavasz van, Íjár vagy legalább Niszán hónapja, mert akkor öt óra tájt világos, azaz meg Sábesz lévén, mindenképpen gyalog kelt volna át a Sztálin hídon, s gyalog ment volna tovább a Váci úton, egészen a Marx térig.
Tavasz közeledtén Balla nevelő úr lelkére kötötte növendékeinek, pontosabban a félárváknak és azoknak az egészárváknak, akiket nagyszülő várt otthon, hogy tartsák tiszteletben a szombatot. Nem mintha olyan nagy bűn volna az, ha valaki tizenkét eves korában tilos időben villamosra száll, csakhogy a kis bűnökből lesznek a nagy bűnök, a bocsánatosakból a megbocsáthatatlanok. „A Sábeszt zsidó embernek meg egy lakatlan szigeten is tisztelnie kell”, mondogatta. Igen, szőtte tovább ezt a gondolatát, ha Robinson történetesen unsereiner lett volna, akkor pénteken holdkeltétől talán még a melléje szegődött derek vadembert is Szombatnak szólította, és okvetlenül sábeszgójként alkalmazta volna, tekintettel arra, hogy az ember sehol sincs teljesen egyedül, azaz jótékony isteni felügyelet nélkül.
Sábeszgój az árvaházban is volt, Mari néni, az egykori székelyföldi cselédlány személyében; péntek esténként, amikor a növendékek aludni tértek, ő oltogatta el a lámpákat. Mihelyt azonban kitette lábát a hálóteremből, a növendékek azzal szórakoztak, hogy ki- és, bekapcsolgatták a világítást, mintha arra lettek volna kíváncsiak, mit szól az Úristen ekkora szemtelenséghez.
Az Örökkévaló nem szólt semmit, ha csak azt nem lehet szólásnak nevezni, hogy a negyvenwattos fényforrás a sűrű kapcsolgatás következtében egyszerre nagyot pukkanva kiégett. Balla természetesen Isten kezét látta a dologban. „Látjátok? – mondta másnap reggel, amikor Blum Gábor bátran bevallotta neki az istenkísértő csínytevést –, így bünteti a Mindenható azokat a szamarakat, akik ilyen olcsón szeretnék próbára tenni az ő egyébiránt végtelen türelmét.”
*
E korán sötétedő téli délutánon Singer Robi büntetlenül villamosozhatott. Szerencsére, mert dermesztő hideg volt, s ő dideregve húzta össze magán a kék melegítőre öltött, combig érő kabátját, amelyet Nagymama óvatos tartózkodással átmenetinek nevezett. Ígéret rejlett e kifejezésben, s a csonka család hétvégi pillanataiban olykor ki is mondatott: „Egyszer majd veszünk neked egy igazi télikabátot…”, vagy meg tartózkodóbb megfogalmazásban: „Elkellene már neked egy igazi télikabát.” Határidőként Nagymama mindig a legközelebbi prémiumosztást jelölte meg, amikor is majd munkahelyén végre felfigyelnek odaadó segédmunkási tevékenységére. Sajnos, az akkoriban divatos átszervezések, racionalizálások és összevonások miatt e munkahelyek túl gyakran változtak. Így került Nagymama a Ballon- és Esőkabát Szövetkezetből előbb a Sapka- és Kalap Szövetkezetbe, majd onnan legutóbb a Kendőfestő Szövetkezetbe, anélkül hogy bármelyik munkahelyén megmelegedhetett volna.
Singer Robi mégis erősen bízott abban, hogy a prémium nem marad el, Nagymama egy szép napon kézen fogja őt, elmennek az Alkalmi Áruházba, és véget vetnek a túlontúl elhúzódó átmenetiségnek. Jöhetnek majd az ordas hidegek és szélviharok, amelyek az ilyen tizenkét éveseket besöprik az óbudai kapualjakba, a tél hatalma megtörik az oltalmazó végleges és visszavonhatatlan télikabáton.
Ez a tél valóban különlegesen kemény volt, a legkeményebb, amelyre Singer Robi vissza tudott emlékezni. Az állami iskola kéthetes szénszünetet jelentett be, és az árvaház is krónikus tüzelőhiányban szenvedett. Délelőttönként a növendékeket két szobában zsúfolták össze és próbálták foglalkoztatni. Már a pingpongasztalokat hasogatták széjjel, hogy aprófájuk legyen a fűtéshez. Balla azzal próbálta vigasztalni a növendékeket, hogy most a gójok is fáznak, ezzel szemben Erecben meleg van, s arrafelé az emberek ingben-gatyában szaladgálnak. Sovány vigasz, gondolta Singer Robi, ráadásul az árvaház élelmezése is napról napra gyatrább. S e tekintetben a gójok határozott előnyöket élveznek velük szemben, mert ehetnek szalonnát, disznósajtot, sőt vasárnap még sertéskarajt is, míg az árvaháziaknak be kell érniök a marhahús fukarmód adagolt változataival, amelyek közül a kóserkolbász a legínycsiklandóbb, kár, hogy az adag körömnyi, az asztali imát is alig éri meg. A sóletban fokozódóan túlteng a gersli, az ünnepi csirkepörköltöt nem látni a hagymaszósztól, s a reggeli malátakávé is inkább langyos, mintsem jóízú. Balla bárkinek készségesen elmagyarázta, hogy minderről egyrészt Hitler tehet az átkozott háborújával, másrészt pedig a világhelyzet, amely bennünket annyiban érint, hogy a határok lezáratván, a Joint nem támogathatja elég hathatósan az árvaházat. „Mindazonáltal – hangsúlyozta –, tréflire nem adjuk a fejünket, ott még nem tartunk. Izráel népét rosszabb időkben is a szokás tartotta életben és együtt. Ugyan kinek jutott volna eszébe a pusztában – kérdezte –, hogy éhét holmi tisztátalan sertéspörkölttel verje el, hogy egyáltalában a jóllakásra gondoljon, amikor a túlélésről volt szó?”
Singer Robi egyetértett nevelője érvelésével, bár hiányosnak találta. Előfordult ugyanis, hogy a szükség magát a szokást fenyegette. Fák Ünnepén például a kötelező tizenötféle gyümölcsből ötöt ha kerítettek az ebédlő hosszú asztalára, s abból is három a Glóbusz Konzervgyár kompótja volt. Persze a datolya, a füge, a narancs Erec ege alatt szívja magába a nap édességét, de hol marad az alma, a körte, a dió?


PublisherMagvető Kiadó, Budapest
Source of the quotationp. 7-11.

minimap