Eörsi István: Varijacije na otrcanu frazu (Változatok egy közhelyre in Serbian)

Portre of Eörsi István

Változatok egy közhelyre (Hungarian)

Meghalni mindig ráér az ember.

Előbb a szennyest kéne kimosni.
Ilyen piszkosan, ragacsosan
nem illik menni a pondrók elébe.

Valami új fertőtlenítő kéne.

A tizenkilencedik század
párolt és szűrt nedűire vágyom:
hiperforradalmi álom.
Kerek és tiszta igazságnak
be nem köpdösött tükreire.

A világ sürgönydrótjai összegabalyodtak,
kábelei egymásba csavarodtak,
szavak bábeli billiói
illetlenül tolakodnak az űrben,
mindenki más nyelven beszél,
mindenki más nyelven hallgat,
más nyelvet ért meg, más síkban él,
másfajta semmit takargat,
képek billiói bukfenceznek,
pucér táncosnő birsalma-feneke
népvezéri kobakkal koccan össze,
ajakrúzs-reklám csusszan közbe,
a világ színültig tele
vízióval.

Közöttük tengernyi légbuborék-sóhaj.

Az ocsmány az ocsmánnyal összekeveredett,
a pompás a pompással összeverekedett,
az ocsmány a pompásnak teszi a szépet,
a pompás az ocsmánnyal frigyrelépett,
a káosz mélyén mint a mértan ragyog a rend,
a rend már megvalósulóban káoszt teremt,
belesüppedni még okos fickónak is csudajó,
elfeledni egy percre, hogy van vallanivaló
— meghalni mindig ráér az ember —
(keresztfa, villamosszék, karó,
máglya, lófarok, golyó, nyaktiló,
aréna, tigrisek, hangyák, kövezés, bitó,
éhhalál, vasúti sín ek...)

Meghalni mindig ráér az ember.
Előbb meg kell ölelgetni az asszonyt,
(ameddig lehet, szerelemmel),
s utódokat nemzeni — ugyebár? —
akik nyomunkba lépnek egyszer.
Igazságot kell hazudni nekik,
hogy teljenek meg, minit a luftballon,
míg beléjük nem bökik a valóság szögeit
a fölszállás előtti napon.

„Te trágyadomb harsány kakasa, még
attól a kis maradék
örömödtől is megfosztalak,
hogy másoknál különbnek érezd magad.
Ha számbaveszed sok szürke hibád,
azt se feledd el,
hogy önáltatásodban nincs rendszer.
De a WC víztartályvasa szilárd,
spárgád is akad ...”

Meghalni mindig ráér az ember.

Még bízom a messzi jövőben
— a fuldokló eszmei szalmaszála —
egy-két barátban körülöttem,
egy idős és egy fiatal nőben,
s néhány halottban.

Csak nevüket ki ne mondjam.

Batyumat sírjuknál ledobtam,
s mivel a harcokból kikoptam,
bár erőm még volna, azt hiszem,
emlékükhöz könyökölök,
és némán hallgatom örök
vitájukat a végtelennel,
arcukat magammal viszem.

Meghalni mindig ráér az ember.
Meghalni mindig tud az ember,
ha nagyon akar. Azt igen.



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationhttp://adattar.vmmi.org/

Varijacije na otrcanu frazu (Serbian)

Umreti uvek ima vremena.

Pre bi veš trebalo isprati.
Ovako prljavo, lepljivo
nije pristojno pred crve ići.

Trebalo bi nekakav nov dezinficijens.

Željan sam tmuljenih i filtriranih
sokova devetnajstog stoleća:
hiperrevolucionaran san.
Na nepopljuvana ogledala
okrugle i čiste istine.

Isprepleteni su telegrafske žice sveta,
kablovi su se spojili,
bilijoni reči Babela
u vasioni se nepristojno gomilaju,
svako drukčijim jezikom priča,
svako drukčijim jezikom sluša,
drukčiji jezik shvata, u drugoj ravnini živi,
drugačiju ništa prikriva,
bilijoni slika prave kolutove,
gola dunjasta guza plesačice
sa lobanjom komesara se sudara,
pojavljuje se reklama šminke,
svet je vizijama
dupke pun.

Između njih golem uzdah zračnog mehura.

Izmešao se skaradan sa skaradnim,
izmešao se sjajan sa sjajnim,
skaradan sjajnom udvara,
sjajan sa skaradnim se ženi,
na dnu haosa poput geometrije sjaji red,
red već u nastanku haos stvara,
utonuti i pametnjakoviću je čudesno,
za tren zaboraviti da ima šta da se prizna
– umreti uvek ima vremena –
(raspeće, električna stolica, kolac,
lomača, konjski rep, metak, giljotina,
arena, tigrovi, mravi, kamenovanje, vešala,
smrt glađu, tračnice...)

Umreti uvek ima vremena.
Pre treba ženu grliti
(dokle god je moguće, zaljubljeno)
i potomke stvarati – zar ne? –
koji će jednom našom stazom krenuti.
Istinu treba im lagati,
da se poput balona napune,
dok dan pre uzleta ne budu u njih
ekseri istine zabodeni.

„Ti glasni petao đubrišta, još
ću te i od one
preostale radosti lišiti
da se od drugih boljim osećaš.
Ako mnoštvo svojih sivih grešaka nabrajaš,
ni to ne zaboravi
da u svojoj obmani nemaš sistema.
Ali je gvožđe vodenog rezervoara WC-a čvrst,
i kanap se nađe...“

Umreti uvek ima vremena.

Još se uzdam u daleku budućnost,
– idejna slamka davljenika –
u nekoliko svojih prijatelja,
u jednu staru i mladu ženu
i u nekoliko pokojnika.

Samo da im imena ne nabrajam.

Odbacio svoju bošću kod njihovih grobova,
i jer sam se iz borbe iskrzao,
mada bi još snagu imao, verujem,
nalaktim se uz nihove uspomene
i nemo slušam njihovu večnu
diskusiju sa beskrajem,
sa sobom nosim njihova lica.

Umreti uvek ima vremena.
Umreti uvek se može,
ako se hoće. To da.



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationhttp://feherilles.blogspot.com

minimap