Füst Milán: Old Age (Öregség in English)

Portre of Füst Milán

Öregség (Hungarian)


Hol vagytok ó szemeim, kik oly áldottnak véltetek egy arcot?
S hol vagy ó csodálatos fülem is, amely oly hegyes lett, mint a szamáré valamely édes-bús nevetéstől?

S hol vagytok fogaim, ti vérengzők, kiktől felserkent nemcsak a szamóca, de az annál duzzadtabb és pirosabb ajak is?
S hol vagy te mellemnek oly irtózatos dalolása?

S hol a kín és hol az áldás, amelyet most hiába keresek eszelős utaimon, görbe bottal a kezemben?
Loholni bolondúl? Kergetni az őzet, az őzlábút s utána ledőlni, susogni, nem is neki, de a holdnak…
Holmi rejtelmekről, amelyeket senki sem érthet egészen s amelyeknek zaklatott boldogság mindenkor a neve…
Hol vagytok ti mozgalmak és fekete átkok? Örök sietés? Hol a mohó száj s hol a nevetésem?
Úristen, hol a nevetésem s a tárgytalan zokogás is:
Mikor döngő hajnalodások vértelen messziségei! Hányszor
Leborúltam a sötétben elétek!

Hallgass rám oh ifjuság. Volt egy öreg görög egykor,
Ki felemelte két kezét, mint a szobor s az ifjuságát visszakövetelvén
Mondott aiszchyloszi átkot arra, aki tette, hogy így meg kell az embernek öregedni
Félig vakon állt a hegyen, csupa sugárzásba merülve, - ősz haját verte a szél is
S pisla szeméből könnyei hulltak az Istenség magasztos lába elé
S mégis szava dörgött, szavától megállt a malom, megrendültek a dombok
S az ötéves kos is felemelte rá a fejét. --Ámde az Istenség

Nem nézett rá, nem felelt akkor az öregnek.
Sírt az Istenség. Mert, mintha dobokat vernének a fülébe, tompa dobot
S erre felelne a hegyomlás s e hegyomlásnak felelne a tenger…
Oly naggyá nőtt meg előtte s oly szentté az öregség ősi nyomora.
Mert hisz ott állt ő már önnön sírja előtt s még mindig pörölve a széllel
S még egyszer hangoztatni akarván igazát, mielőtt elomolna.

S aztán hát elment persze, - csend lett végül is e vidéken.
De a szivében is csupa csend volt már akkor, el ne feledjük s egy másik, még nagyobb figyelem…

S a feje körül tompa derengés.



PublisherFekete Sas Könyvkiadó, Budapest
Source of the quotationFüst Milán összes versei

Old Age (English)

O my eves where are vou, you that found a face so wonderful?
And O  my marvellous ears where are -vou, vou that grew Sharp as a
donkey's from some bitter-sweet laughter?
And where are your teeth, ferocious teeth that drew blood not just
from strawberries but from richer and redder lips also?
And where are vou, dreadful song in my breastbone?

And where is the pain and where is the delight I go after emptily in
my distraction, clutching a crooked stick as I wander?
Mad helter-skelter? Chasing the deer, the deer-footed, lying down
somewhere to whisper to her, not her but the moonlight...
About the enigmas no one unravels beyond their changeless name –
anguished happiness...
Where are you swirlings, sooty oaths? Everlasting scuttlings?
Where is the ravening mouth and where is my laughter?
God, where is my laughter, where too is the great motiveless sobbing:
When agaín and again – O blood-drained webs of reverberating
daybreaks!–
I grovelled in the darkness before you!


Listen to me O youth. Remember the old Greek who lifted
Both hands like a statue and calling for his youth to return to him
Cast that Aeschylean curse on the one who gave old age to the living.
Half blind he stood on the hill, wrapped round with radiant light,
his hair blown back with the wind and
The tears coming down from his stammering eyes at the steep feet of
                                         the Deity.


And still his voice roared, his words transfixed the mill-wheel
                                        shook the hill-side
And even made the five-year ram lift up its head.–But the Deity
Did not look at him, said nothing to the old man, nothing,,
The Deity wept. For it was like drums beating in his ears, a dull
                                         drumming.
And the drumming answered by the landslide and the landslide
                                         by the sea-surge...

 The immemorial wretchedness of old age had swept up so huge before
                                        him, and so scared.
For he was standing there by his own grave and arguing with the wind
                                        Incessantly.
And aching to declare his truth once again before he crumbled…

 
And then of course he moved on,-silence at last took that territory.
But by then everything in his heart was also silent, we should not
                                   forget, and another still vaster attention…

 
And round his head the wan half-daylight



Uploaded byJakus Laura 1.
Source of the quotationVajda antology

minimap