Füst Milán: L’oscurità autunnale. Parte I. Neve di sagittario (Őszi sötétség. Részlet. I. Nyilas-hava in Italian)

Portre of Füst Milán

Őszi sötétség. Részlet. I. Nyilas-hava (Hungarian)

Ősz van, korán sötétül és künn esik.
Vénül az idő s könnyei szakállára peregnek.
Magános a lélek! S ködös éjjeken át didereg,
S csak ködös hajnalidőbe' derül, mikor rohanó,
Tengerzöld felhők úsznak az égen. Holtan
Fekszik a lélek ilyenkor s boldog. Jószivü szellem,
Idegen szellem közeleg s tengerzöld
Szőlőfürtöt tart bús arca elé.

Zöld, hideg almákat hoz s ő is eszik.
Holtan fekszik a lélek s könnyei dideregve peregnek.
Ó mily boldogság is esős időkbe' aludni!
Zúghat a szél most távol temetőknek
Nedves sírjai közt és távoli erdők
Bővizü, hüs csurgója bugyogva patakzik.
S ballag a kormos dombon a vándor s bús lelkében az őszi
Bánat kútja bugyoghat halkan s szüntelenül,

S búvik a gőzölgő szakadék tar bokrai közt
Sok zöldszemű vadmacska s néhány veres ordas…
S hol gyors felhőt aranyoz szűz, hajnali fény,
Karcsú, égi leány zöld fátylat vont szép, lángoló arca elé:
Lenge e hölgy és átlátszó, mint üvegkehely sárga bora
S mint szőlőfürt, oly áttetsző, szép, édes mellegyümölcse!…

…Jaj nekem! Hogy Perzsiába megyek, avagy másüvé, messzi vidékre,
S reggel elhagyom ezt a gonosz, kegyetlen várost, ahol annyit szenvedék:
Ilyet álmodtam e ködös, őszi éjszakán… De jaj halaványan,
Sírván jön elém lelkemnek alázata újból…
S mint gyenge koró, amelyre leszállt az éjszaka baglya,
Gyenge a bánatos lélek és újból, újból lehanyatlik…



PublisherOsiris, Budapest
Source of the quotationA magyar költészet antológiája

L’oscurità autunnale. Parte I. Neve di sagittario (Italian)

E’ autunno, si fa presto buio e fuori fa freddo.
S’invecchia il tempo, lacrime scorrono sulla sua barba.
L’anima è solitaria! Trema nelle notti brumose,
Trova conforto solo nel mattino caliginoso, quando
Nubi impetuosi, verdi come il mare scorrono nel cielo.
Quest’ora l’anima giace morta, ed è felice. Spirito di
Buon cuore, spirito straniero s’avvicina, un grappolo
D’uva, color verde marino tiene davanti il mesto viso.
 
Fredde mele verdi porta con se, e li mangia pure.
L’anima giace morto e le sue lacrime scorrono tremando.
Oh, dormire ai tempi di pioggia, che gran piacere!
Ora può stormire il vento tra le tombe umide dei
Cimiteri lontani, e nei boschi remoti, dalla sorgente può
Scorrere abbondante acqua fresca. Sulla tetra collina un
Viandante s’avanza, nella sua anima mesta il pozzo della
Tristezza autunnale potrà gorgogliare senza sosta.
 
Tra cespugli spogli del burrone si nascondono tanti
Gatti selvatici dagli occhi verdi e lupi rossastri…
Ove la pura luce mattutina indora la nuvola fuggente,
Fanciulla divina vela con velo verde il suo viso ardente:
Eterea e trasparente la fanciulla, come nel calice il vin
Dorato, è come il grappolo d’uva così diafano, bello,
Dolce, il frutto del suo seno!...
 
…Povero me! Che andrò in Persia, o da qualche altra
parte lontano,
E al mattino abbandonerò questa città malvagia e
spietata, dove tanto avevo sofferto:
Questo che sognai stanotte, brumosa notte autunnale...
Ma ahimè, l’umiltà della mia anima, pallida, già mi vien
incontro piangendo, di nuovo...
Come un cardo debole, su cui s’è posato il gufo della
Notte, l’anima triste è debole, continuamente si dicrina...



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationsaját

Related videos


minimap