Faludy György: Német zsoldosdal

Portre of Faludy György

Német zsoldosdal (Hungarian)

Mink volnánk hát a foltozott
irhájú hirhedt zsoldosok,
kiknek egészen egyremegy,
hogy völgybe, avagy hegyre megy,
parasztra, úrra, papra megy,
bitóra vagy csak babra megy.
Háltunk már puszta ég alatt,
füvet kaszáltunk jég alatt,
láttunk Brédában lángokat
s űztünk tízéves lányokat,
mert mink vagyunk a foltozott
irhájú német zsoldosok.

Láttatok zsenge gyermeket,
akit a strázsa kergetett?
Így verbuváltak minket is,
kaptunk páncélt és inget is,
korbáccsal vert a hadnagyunk,
így nőttünk fel s most itt vagyunk,
nem kímélünk férfit, se nőt,
falhoz kenjük a csecsemőt
és elfoglaljuk ágyadat,
aztán rád gyújtjuk házadat,
mert mink vagyunk a foltozott
irhájú német zsoldosok.

Kiirtottunk már hét megyét,
s megmásztuk Róma hét hegyét,
kullogtunk őszi sáron át,
vérfürdőt vettünk nyáron át,
úsztunk már téli réteken
s patkánymód át a Weseren,
izzadtunk lenn a Pó megett,
s hörböltünk szomjan hólevet,
ettünk sáskát, döglött lovat,
s hallottunk szörnyű átkokat,
mert mink vagyunk a foltozott
irhájú német zsoldosok.

Nem ismerünk apát, anyát,
kivágunk minden almafát,
megmérgezzük a kútvizet,
s azt szolgáljuk, ki megfizet,
annyit se mondunk: jónapot,
s kinyitjuk a hordó-csapot,
széthordjuk ingóságodat,
kurvának visszük lányodat,
s ha nem mondod, hogy: köszönöm
lebunkózunk a küszöbön,
mert mink vagyunk a foltozott
irhájú német zsoldosok.

S ha egyszer majd megvénülünk
és lócákon hülyén ülünk,
s lábunkat köszvény marja már,
s nehéz lesz Frundsberg kardja már:
obsitba küld a hadnagyunk
és várról várra baktatunk,
s azt lessük, hogy a szeretet
hol nyes egy darab kenyeret,
s így érünk oda, hol az út
végén azt kérdi Belzebúb:
hol jönnek már a foltozott
irhájú német zsoldosok?

Itt jönnek már a foltozott
irhájú hirhedt zsoldosok,
kiknek egészen egyremegy…

(Elölről)

Budapest, 1937



Uploaded byP. T.
Source of the quotationThomas Ország-Land

The Germans’ mercenaries (English)

Hey-ho!... we are that shabby lot,
the Germans’ infamous mercenaries,
who do not care if the officers march us
over the mountains or down the plain
to slaughter peasants or lords or priests 
for fun or gain or the hangman’s rope.
We have campaigned on all terrains,
laid waste to land and lives and churches,
and torched the city of Breda and chased 
its terrified children fleeing the flames
because we are that shabby lot,
the Germans’ infamous mercenaries.

Have you seen an innocent child
raided by marauding soldiers?
That is how we were pressed into service
and kitted out with flags and armour
and trained by the whip that made us fit
for our shameful trade, hey-ho! –
tormenting you while you’re defenceless,
smashing your infant’s head on your wall,
invading your bed, abusing you in it,
avoiding a fight when we cannot win it,
because we are that shabby lot,
the Germans’ infamous mercenaries.

We’ve devastated seven counties
and climbed the seven hills of Rome
and taken a blood bath in the heat
and taken a mud bath in the autumn
and waded across vast snowbound fields
and quenched our thirst by filthy snow,
and we baked to the south of the River Po
and swam like rats across the Meuse
and fed on locusts and fallen horses
and heard and uttered horrible curses
because we are that shabby lot,
the Germans’ infamous mercenaries.

We recognize no father, mother,
we cut down every apple tree
and poison every well we find
and serve any master who pays us well.
Without a word, or thought or even
hatred, we guzzle up your wine
and seize and cart away your chattels,
and kidnap, rape and sell your child...
and you must thank us before we go
or we shall brain you by your gate
because we are that shabby lot,
the Germans’ infamous mercenaries.

The years march on like mercenaries...
Dismissed from service mercilessly,
one day we’ll doze, old fools, on benches,
too frail to bear old Frundsberg’s blade.*
We’ll drag our ailing hulks in pain
on aging feet beset by gout,
from court to fort and meekly seek
your charity: just a crust of bread
and just a scrap of love to last us
until the final port where the devil
wonders: Where is that useless lot,
the Germans’ infamous mercenaries?
 
Hey-ho!... we are that shabby lot,
the Germans’ infamous mercenaries,
who do not care...

(Reprise)

*Georg von Frundsberg (1473-1528), German warrior, his name adopted by a panzer division of the Waffen SS, the multi-ethnic fighting force of the German Nazi Party. The historical setting of this poem – published anonymously in 1937 in protest against Hungary’s alliance with Nazi Germany – was intended to deflect the wrath of the authorities. György Faludy (1910-2006) is a towering figure of European literature described throughout his prolific writing career as the reigning king of Hungarian poetry. This poem will be published in Survivors: Hungarian Jewish Poets of the Holocaust translated & edited by Thomnas Ország-Land, to be released by Smokestack Books, England, in June.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationThomas Ország-Land

minimap