Farkas Árpád: Cielo aperto (Nyitott égbolt in Italian)

Portre of Farkas Árpád

Nyitott égbolt (Hungarian)

Eluntam a Balkán mocskát

Európába rángató vonatokat,

eluntam határátkelőitek vizeldéiben

bokáig húgyból lábujjhegyre csipeszkedő

s falba ve-verődő kobakokat,

el kis motyóim dúlását, eluntam

bizony, heréim közül bőröm alá 

is felbizsergő, motozó ujjatokat,

Rodin pózában ülök

félszázada a honi klozeton,

rettegjetek, én még maradok,

de indulnak fiaink, átrágják 

magukat a parajdi sóhegyeken,

iszonyú szomjasak lesznek, mire

odaérnek, felisznak benneteket!

Eluntam emberkedni félszázadon át,

holnapra MADÁR LESZEK,

hallom, amint percenként percegve

vékonyul csontom, elmadárlik,

bőröm sincs már, csak szárnyam,

nő, röpít szabad és tömör levegőn.

Tudom, szószegők, lőttök majd rám, 

akárha fácánra, pedig veréb volnék

csak, szürke. S pereg majd a tollam,

mindnek szárából tinta csepeg.

Tudom, óceán nem leszek már,

de határátmosóvá

eltintatengeredem.

 

1991



Uploaded byP. Tóth Irén
Source of the quotationhttp://mek.oszk.hu

Cielo aperto (Italian)

Ne ho basta del treni che trainano

il sudiciume dei Balcani verso Europa,

dei vostri vespasiani ai valichi della frontiera,

del stare in punta di piedi nell’urina sino

le caviglie e le teste che cozzano contro la parete,

del mio piccolo fagotto messo a soqquadro,

son stufo davvero, delle vostre dita

che frugano tra i testicoli fin sotto la pelle,

da mezzo secolo sto seduto

sul cesso di casa, nella posizione di Rodin,

tremate, io rimango ancora,

ma partono i nostri figli, a fatica

passeranno il monte di sale di Praid,

per quando giungeranno avranno

una sete terribile, vi berranno tutti!

Mi son annoiato di comportarmi da uomo

per mezzo secolo, da domani SARO’ UCCELLO,

sento mentre scricchiolando, minuto dopo

minuto, diventando uccello, mi s’affinano le ossa,

non ho più la pelle, solo le ali,

crescono, mi fanno volare nell’aria libera e densa.

Lo so, fedifraghi, mi sparerete addosso,

come su un fagiano, eppur io sarei solo

un passero, grigio. E mi voleranno le piume,

e dallo stelo di ciascuna gocciolerà inchiostro.

Lo so, oceano non diventerò più,

ma mare d’inchiostro

per lavar via i confini, si.

 

1991

 

 



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationsaját

minimap