Garai Gábor: Kis csodák

Portre of Garai Gábor

Kis csodák (Hungarian)

A várva várt nagy csodák, többnyire 
- mire beteljesednek - 
elvesztik gyöngéd hamvasságukat; 
fénylő, pikkelyes felhámjukat levedlik, 
akár a kígyóbőrt, és nem marad más, 
csak a test laza csontozata, véres húsa, zsigerei,- 
aztán a jóllakottság lomha virágai kifakadnak 
- közönyös füst- virágok - 
és az 
"ennyi csupán az egész" 
görcsös kérdőjele 

kunkorodik fel egy 
keserves ásításban. 
De áldottak a hétköznapi csodák, 
a váratlanok, a gyermekiek. 
Egy idegen asszony fagylaltot vesz 
neked, az idegen kölyöknek, 
s mire megköszönnéd, 
eltűnik a tömegben; 
fejed fölé hajlik egy katona-orvos: 
azt mondja, beteg vagy, pedig, 
tudja, pihenni vágysz csak; 
feléd röppen egy lány, és nyomban elszáll, 
csak annyit kér, ne felejtsd el őt soha... 
Az áldott kis csodák 
holdjai békén elúsznak előtted; 
s ami a lélekben marad, 
az már csupa csend, vagy fényes duruzsolás, 
gyöngéd hullámverése apályos tengereknek. 
Mert szép a szenvedélyek villámló vihara, 
de még szebb embernek maradni 
vonzások és féltések hullám-tajtéka fölött, 
hálát adva a jóért, amit csak 
önmagunkkal tudtunk viszonozni, 
önmagunkkal: 
gyermeki vágyainkig 
lemeztelenítve: 
egy elkésett 
köszönő mosolyban, sóhajban, kézfogásban... 
- míg emlékké szilárdult 
a mámor, mint a kristály, 
hogy tűhegyére holnapunkat felépítsük megint, 
mint rádió-adót ringó talapzatára; 
hadd szórja szét a hanggá 
duzzasztható hullámokat: 
- Élek még, itt vagyok, 
és újjászületek naponként! 
És: 
- el ne hagyjatok, 
én is veletek maradok örökre.



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationhttp://antalkiss.hupont.hu

Mala čuda (Serbian)

Ona isčekivana, velika čuda uglavnom
– dok se ostvare –
izgube svoju nežnu svežinu;
kao zmijsku kožu odbace sjajnu,
krljuštastu pokožicu i ne ostaje ništa drugo
samo rastresit kostur tela, žlezde, krvavo meso –
zatim rascvetaju tromi cvetovi sitosti
– nehajani cvetovi dima –
i
iz jednog gorkog zevanja
iskrsne
?
zgrčen upitnik
„zar je to sve“.
Ali blaženi su čuda svakodnevnice,
neočekivane, detinjaste.
Nepoznata žena tebi, tuđem detetu
sladoled kupi,
i dok bi se zahvalio
nestaje u masi;
vojni lekar ti šapuće:
bolestan si iako zna
samo si željan odmora;
pored tebe se stvori devojka, i nestane,
samo te moli, nemoj nju zaboraviti...
Janjci sitnih, blaženih čuda
smerno prolaze ispred tebe;
a to što u duši ostaje,
to je već sama tišina ili sjajno pucketanje,
slabašno talasanje plitkih mora.
Jer lep je gromovit vihor strasti,
ali još lepše je biti čovek
iznad penušavih valova privlačenja i strepnji,
zahvaljujući se na svu dobrotu koju
smo samo sa sobom mogli uzvartiti,
sa sobom:
sa dečačkim sanjarenjima
razgolivši se:
u jednom zakašnjelom
osmehu, uzdahu, rukovanju...
– dok zanos
poput kristala u spomen se učvrsnuo
da mu na vrhu ponovo naše sutra izgradimo,
kao predajnika radija na pomičnom postolju;
nek širi valove
koje se u glasove pretvaraju:
– Još živim, tu sam,
svakodnevno se ponovo rodim!
I:
– nemojte me napustiti
ostaću i ja s vama, zauvek.



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationhttp://feherilles.blogspot.com

minimap