Gergely Ágnes: Sei un segno sullo stipite della porta (Ajtófélfámon jel vagy in Italian)

Portre of Gergely Ágnes

Ajtófélfámon jel vagy (Hungarian)

Apám emlékére

 

Nincsenek emlékeim,

és ha vannak sem őrzöm őket.

Sohasem koslatom a temetőket,

nem rendít meg a szerves kémia.

 

De néha, így november táján,

ha köd van és a nyirkos ablakok

mögött levegő után kapkodok

– testednek hollétéről mit se tudván –

a vegetatív emlékezés útján

fel-felszivárog egy mozdulatod.

 

Érzem, hogy hosszú, ideges ujjaid között

termosz forog és rossz konzervnyitó,

zsebkés és tátott szájú hátizsák,

meleg alsónemű és imakönyv,

s a súlytalan teher alatt a hátad

ropogva eszmél rá, hogy bírja még.

Érzem, hogy indulsz. Kilépsz, jól öltözött csavargó,

sohase mész, csak indulsz,

nevetve hátranézel, harmincnyolc évesen,

visszajövök, hamar, bólintod, mutatod

– másnap lett volna a születésnapod –

és vinnyogva, befelé sírsz, mint egy Mednyánszky-kép,

és integetsz – hogy integetsz!

 

Ajtófélfámon jel vagy: megtapadtál;

a Ferdinánd-híd, a tenyérnyi rács,

a lucskos út, a végelgyengülés, a fűzabálás

vak képzelés csak mind, elmeszülemény,

hiszen hazudtam, látni szoktalak,

a novemberi fojtó ég alatt

velem indulsz, lélegzel, könnyeid

az én torkomat szorítják, és én hagyom,

s ott fönn, ahol nincs keresnivalója,

az a szádból kiütött, vékonyka Memphis cigaretta

átégeti a bőrt egy csillagon.

 

1963



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://dokk.hu/versek/olvas.php?id=12118

Sei un segno sullo stipite della porta (Italian)

In ricordo di mio padre

 

Di ricordi non ne ho,

anche avendoli non li conservo.

I cimiteri, non li importuno,

non sono commossa dalla chimica organica.

 

A volte, intorno a novembre,

quando fuori la nebbia persiste,

boccheggio in cerca d’aria dietro le finestre umide

- non sapendo il tuo corpo dove si trova –

sulla strada dei ricordi vegetativi

mi ricompare qualche gesto tuo.

 

Sento, che tra le dita tue lunghe e nervose,

un thermos è un vecchio apriscatole si muove,

un temperino e un zainetto spalancato,

biancheria intima, calda e la bibbia,

e sotto il peso imponderabile la tua schiena

scricchiolando si avvede, che c’è la fa ancora.

Sento, stai per partire. Esci, un vagabondo ben vestito,

mai che te ne vai, parti soltanto,

ridendo ti volti indietro, con i tuoi trentotto anni,

tornerò, presto,  lo fai con un cenno

- indomani sarebbe stato il tuo compleanno –

e gemendo piangi dentro, come un quadro di Mednyanszky,

e mi stai salutando, mi stai salutando!

 

Sei un segno sullo stipite della porta: ti sei attaccato;

il ponte di Ferdinando,la grata, grande una spanna,

la strada fangosa, l’esaurimento,l’abbuffata d’erba,

tutto è solo l’immaginazione cieca, frutto della fantasia,

è solo menzogna, ti vedevo spesso,

sotto il cielo afoso di novembre

parti con me,respiri, le tue lacrime

strozzano la mia gola, ed io la lascio fare,

e lassù dove non hai niente da cercare,

una fina Memphis sigaretta fatta saltare

dalla tua bocca, perfora la pelle di una stella.

 

 

 

 

 



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationsaját

minimap