Győrffy Ákos : A völgy emlékei

Portre of Győrffy Ákos

A völgy emlékei (Hungarian)

Valahol itt készülhetett az a fotó hetven évvel

ezelőtt, nagyanyám még egészen fiatal, húsz

se lehet, két másik lány mellette, napszámosok

a szigetről, akik egyszer a forrásnál látták az

az ördögöt, ott ivott az ördög a Király-kútból,

 

szedik a málnát a fotón, egy felhő pereme még,

egy hetvenéves felhő, ami látszik, és valami

a hegyből is mögöttük, nagyjából az a rész, ahol

most épp rákezd egy kakukk,

 

akkor még az ismeretlen katona sírja sem volt

meg, ahol a biciklit hagytam, nem volt még ott

az a sír, valószínűleg német katonáé lehet,

errefelé vonultak vissza, fölfelé a völgyben,

 

a háború után tele volt az erdő mindenféle

eldobált felszereléssel és mindenféle oszlásnak

indult, szétszóródott testrésszel,

 

nagybátyám gyerekkorában hazavitt innen egy

pár katonai csizmát, és csak otthon vette észre

nagyanyám, hogy a csizmákban, pont addig,

ameddig a csizmaszár ért, benne voltak a

rothadó lábszárak is,

 

és egy halántéknál átlőtt sisak, amit hazahozott,

gyerekkoromban még megvolt, aztán egy

lomtalanításnál eltűnt, szépen látszott a golyó

bemeneti és távozási helye, ahol távozott,

mint egy virág szirmai, olyan szabályosan

nyílt szét az acéllemez,

 

és a gyümölcsösök, az elvadult gyümölcsösök,

kúszónövények fojtják meg az amúgy is félholt

fákat, tavasszal látni csak, fentről, a fennsíkról,

amibe a völgy felső vége torkollik, virágzáskor

az évről évre halványabb, szabályos, hófehér

téglalapokat, a hajdani gyümölcsösök lassan

szétbomló rendszerét, de ebbe a hófehér

szabályosságba egyre több zöld folt kerül,

ahogy a területet visszaveszi az erdő,

 

nem tudok mást, csak mozdulatlanul nézni,

hogy mi történik, lassú és megy valami felé,

 

inkább érezni lehet, hogy megy, ők érezték-e,

ebből a forrásból ivott a nagyapám, a nagyanyám,

anyám kislánykorában, most meg én, egyre

kevesebb benne a víz, és nem is lehetne már

inni belőle, mert szennyezett, ahogy a környék

szinte összes forrása rég szennyezett már,

alig folyik a csőből, és állott szaga van,

 

1885 van belevésve a cső fölötti kőlapba,

anyai dédszüleim gótbetűs imakönyvében

láttam hasonló számokat, ilyen írás nincs

már, így ma nem ír senki,

 

nézem magam a forrás vizében, nézem azt

a lebegő arcot odalent, nézem az utat, ahol

reggelenként mentek fölfelé, vállukon kapával,

hátikosárban a kenyér, a szalonna, demizsonban

nagyapám bora, a mézesfehér,

 

valaminek itt kellett maradnia belőlük, a völgy

emlékeiben kéne kutatni utánuk, hogy lehetne

szóra bírni a völgyet, a forrást, a forrás vizéből

hová tűnt az arcuk, ha nem látom az arcom a

vízben, hová lesz,

 

kikoptatta a forrás medencéjét a víz,

legömbölyítette a széleit, mint nagyanyám

rózsafüzére, tökéletesre kopott,

 

az ördög visszatér-e egyszer a forráshoz,

az ördög talán most is itt van, ő tette

ihatatlanná a forrásokat,

 

mosolyognak hárman, a három fiatal lány

a képen, fölöttük, a felhő előterében, először

azt hittem, kosz, kapargattam, de nem

jött le sehogy, aztán nagyítóval megnéztem,

hogy mi az ott, az a fekete pont az égen,

egy madár, talán egy egerészölyv lebeg

egyhelyben a hetvenéves égen, és

valaminek az árnyéka még a kép szélén,

félig a málnabokrokon, egy alaktalan

árnyék, amint elérni készül őket.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://lyrikline.de

minimap