Hajnal Anna: Il fuggitivo (A menekülő in Italian)

Portre of Hajnal Anna

A menekülő (Hungarian)

Menekülés közben, hogy betértél,
szűk konyhánkban, matracokra dőlve
elnyújtattad végre fáradt lábad,
le nem merted vetni szűk cipődet,
lábodat, a sebest-bedagadtat
féltél, hogy többé be nem fogadja.
Három napig ültél fent a liftben,
hatodik emelet magasában,
romok közt a szűk üvegkalitban,
körülötted villanyfény-pokolban
bombák robbantak fel mennydörögve.
Három napig fenn az égzengésben
reszkettél egy háromlábú széken,
negyedik nap, megállt az ostrom,
romok közt a nyaktörő magasból
térden, hason, esve, csúszva szöktél
porban, romban, hóban hempergőzve.
Amire az utca-szintre értél
- nem zihálni! - álltál szívdobogva
néptelen, visszhangos sivatagban.
Elhagyott utcákon általkúszva,
leső fegyverek közt zsibbadozva,
elhagyott kísértethídon által
egymagad az éjben át Budára:
polgárok a pincékben lapultak,
katonák a futóárkok mélyén,
batyuk, hullák fölött botladoztál
havas kerten át ajtónkig érve.
Szűk konyhánknak melegén remegve,
matracunkon némán végigdőlve,
két kezedben reszketett a bögre,
kanala koccanva vert falához,
míg a hóból olvadt lötty teában
elolvadt a szaharin kristálya.
Kilenc éhezőhöz tizediknek
meg nem tűrt a menekvők tanácsa
s néhány óra múltán útra váltál,
havas küszöbünkön általléptél,
golyók-átszabdalta havazásba,
éjbe, fagyba, halálba, magányba.

Könyörgésed visszhangos teremben
szívem magas falai közt szálldos,
lassú lépted havon megcsikordul,
imbolyogva tűnsz a hóesésbe,
s némán bolyongasz tovább a szívemben.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://blog.xfree.hu

Il fuggitivo (Italian)

Durante la fuga, come sei entrato
nella nostra cucina stretta, ti sei disteso
sul materasso, hai allungato finalmente
le gambe stanche, non osavi togliere
la scarpa stretta, temendo, che il piede
gonfio e ferito non vi sarebbe più rientrato.
Seduto per tre giorni nell’ascensore,
lassù, tra i rottami, al sesto piano,
in un stretto gabbiotto fatto di vetro,
mentre intorno a te in un inferno di luce
scoppiavano le bombe con gran fragore.
Per tre giorni lassù, in mezzo al finimondo,
seduto su una sedia a tre gambe, tremando,
al quarto giorno si fermò l’assedio
tra il rottame, da un’altezza pericolosa
fuggivi strisciando, sulle ginocchia, bocconi,
nella polvere, tra le rovine, rotolando nella neve.
Quando sei sceso al livello terraneo,
 - non ansimare! – fermo col batticuore
in uno spopolato deserto risonante.
Strisciavi sulle strade abbandonate,
intorpidito, tra le armi pronte a sparare,
attraversavi un abbandonato ponte fantasma,
solo nella notte oscura, per arrivare a Buda:
i cittadini inquattati nelle cantine,
i soldati in fondo le trincee,
sei giunto alla nostra porta, attraverso giardini
innevati, inciampando tra i cadaveri e i fagotti.
Tremavi nel caldo della nostra cucina,
abbandonato, muto sul materasso,
tra le tue mani tremolava la tazza,
contro la sua parete urtava il cucchiaino,
mentre nel tè, in quel intruglio ricavato dalla
neve sciolta, si squagliava il cristallo della saccarina.
Il consiglio dei fuggitivi, oltre le nove affamati,
la presenza del decimo non volle accettare,
dopo alcune ore, nel cuore della notte,
avevi varcato la nostra soglia innevata,
ti sei avviato sulla strada, sotto la nevicata,
nel fuoco dei proiettili, nella solitudine, nella morte.

La tua supplica come un eco nella stanza
tra le alte mura del mio cuore volteggia.
Tuo passo lento scricchiola sulla neve,
mentre ti allontani sotto la nevicata,
nel mio cuore continui muto a vagare.
 



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationsaját

minimap