Illyés Gyula: Koszorú

Portre of Illyés Gyula

Koszorú (Hungarian)

Fölmagasodni
nem bírhatsz. De lobogsz még,
szél-kaszabolta magyar nyelv, lángjaidat
kígyóként a talaj szintjén iramítva - sziszegvén
néha a kíntól,
többször a béna dühtől, megalázott.
Elhagytak szellemeid.

Újra a fű közt, a
gazban, az aljban.
Mint évszázadokon át a behúzott
vállú parasztok közt. A ne szólj szám, nem
fáj fejem aggjai közt. A
nádkúpban remegő lányok közt, mialatt
átrobogott a tatár. A
szíjra fűzött gyerekek közt, amidőn csak
néma ajak-mozgás mímelte a szót,
mert hangot sem tűr a török, mert
arcba csap ostor -:
most mutatod meg,
most igazán - nekem is, mire vagy jó,
most a pedigréd: a címered, hajszálgyökerednek
kőharapó erejét.

Összemosolygás nyelve; a titkon
össze-világló könnyek nyelve; a hűség
nyelve; a föl nem adott hit
tolvaj-nyelve; remény laissez-passer-ja; szabadság
(percnyi szabadság, kortynyi szabadság, foglár háta mögötti szabadság)
nyelve; tanár-kigunyolta diák, szerzsán-legyalázta baka,
összeszidott panaszos, hivatalnokok-unta mamácska
nyelve; csomaghordók, alkalmi favágók, mert
gyárba se jó, szakmára sem alkalmas (mert
nyelv-vizsgát se megállt) proli nyelve; az ifjú
főnök előtt habogó veterán
nyelve; a rendőrőrsön azonnal
fölpofozott gyanúsított
mélyebbről fakadó tanúság-
tétele, mint Lutheré;
kassai zúgárus, bukaresti cselédlány,
bejruti prostituált szüle-hívó
nyelve; köpések-
mosta, dühpírja-törölte
orcájú fiaid közül egy, íme:
szólni tudó más nyelveken is,
hű európaiként
mondandói miatt figyelemre,
bólintásra becsült más népek előtt is:
nem léphet föl oly ünnepi polcra,
nem kaphat koszorút
oly ragyogót, amelyet, szaporán lesietve ne hozzád
vinne, ne lábad elé
tenne, mosollyal bírva mosolyra vonagló
ajkad, fölnevelő
édesanyám.



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationhttp://monostori.extra.hu

Venac (Serbian)

Uspraviti se
ne možeš. Ali još plamtiš,
vetrom kasapljeni Mađarski jeziče, tvoj plamen
kao zmija na ravnini zemlje se migolji – koji put
sikteći od patnje,
češće od ukočenog besa, poniženo.
Duhovi su te napustili.

Ponovo u travi,
u korovu, na dnu.
Kao tokom vekova među seljacima
uvučenih ramena. Među matorima ne oglašavaj se,
glava ti neće zaboleti. Među
drhtavim devojkama u stošcima trske, dok su
Tatari prohujali. Među
na kaiš vezanom decom, kad reči
samo nemi pokreti usana imitirali,
jer Turčin ni glas ne trpi, jer
bič u lice udari –:
sad ćeš pokazati,
uistinu sad – i meni, za što si sposoban,
sad ti je pedigre: tvoj grb, kamenolomljiva snaga
tvojih korenovih dlaka.

Jezik zajedničkog osmeha; jezik
u tajnosti zajedničko svetlećih suza; jezik
odanosti; šatrovački jezik
nenapuštene vere; „laissez-passer” nade; jezik
slobode (trenutačne slobode, krhotina slobode, sloboda iza leđa
tamničara); jezik od učitelja ismejanog đaka, okaljanog pešadinca,
izgrdenog jadikovca, činovnicima dodijale starice;
jednostavan jezik nosača, prigodnih drvoseča koja nije
ni u fabrici, ni u zanatskoj radnji prikladan (jer nije ni
osnovni ispit iz jezika položio); jezik veterana
ko ispred mladog oficira muca;
poput Luterovog iz dubine
izrečen iskaz
na policijskoj stanici
odmah išamaranog;
jezik švercera iz Košicea, služavke
iz Bukurešta, uličarke iz Bejruta koja
mater doziva; evo jednog od sinova
čije lice pljuvotinom pran,
crvenilom besa brisan:
oglasiti se i drugim jezicima zna,
kao veran Evropljanin
zbog svojih stavova i među drugim
narodima je vredan pažnje, poštovanja:
ne može na takvu svečanu binu stupiti,
ne može tako sjajan
venac dobiti, kojeg žurno ne bi do tebe
nosio, ispred nogu
stavio, tvoje zgrčene usne osmehom na osmeh
nagnuo, majko
koja si me othranila.



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationhttp://feherilles.blogspot.com

minimap