Jász Attila: Fényidő

Megfeledkeztem a folyóról,
mert a tengerre gondoltam folyton,

megfeledkeztem a tengerről,
mikor nem gondoltam semmire,

a folyó nem semmi,
a semmi nem tenger,

a folyó nem ember,

csak fény,
idő,
emlék,

egyszerűen ennyi,
zöldesszürke nemlét.

Zaboravio sam na reku,
jer stalno na more mislio,
 
zaboravio na more,
kad ni na što nisam mislio,
 
reka nije ništa,
ništa nije more,
 
reka nije ljudsko biće,
 
samo sijanje,
vreme,
sećanje,
 
tek toliko,
sivozeleno nepostojanje.