Jász Attila: Nasconde nei particolari (Részletekben rejti el in Italian)

Portre of Jász Attila

Részletekben rejti el (Hungarian)

Alkonyatkor érzi magát leginkább

elégikus hangulatban az ember,

ilyenkor szinte egészen könnyedén nézve szembe

az aranyló, de már hanyatlóban lévő nappal,

ahogy maga mögé bukik le lassan.

 

Elkésett Daidaloszként reméli,

jón s rosszon túl van, szemhéja résnyi,

nincs nő, modell, akit meg kéne nézni,

tanulmányozni kicsit a rejtett részeket,

félni a vélt vagy valós lényeget.

Hús-vér asszonyként szorítani magához

a tájat, pajzsként magát a vágyat,

valami hangulatot a halál ellen.

Sajnos ennyire közhelyesen.

 

A fáradtságtól feje félrebillen,

figyelme elszáll a tó fölött.

A pillanatnak egy sirály is része, örök.

És nem fog belenézni a víz törött

tükrébe, szilánkokból egy képet összerakni,

egyszerűen nem érdekli,

aki onnan készül visszanézni.

 

Hezitál egy kicsit, úgy érzi,

mintha egy nagy, kivörösödött szem fókuszálná

fáradt tekintetét a tükrön át,

konstatálva sok olvasás után:

a dolgok elvesztették értéküket.

 

Már csak a régi festők tudnak úgy ránézni egy tájra,

mintha egész életükben erre vártak volna.

Mintha a látvány a megfesthető képpel,

egy pillantásra legalább, azonos lehetne.

 

Belesimítja érzékenységét a háttérbe,

mintha nem is lenne, eltüntet minden ismert

gondolatszilánkot a felszínen,

önmagát a fák közötti részletekben rejti el.

 

Az ostorlámpák halvány fénye jelzi,

ezt a képet már nem festi meg senki,

amúgy is csupán egy árnyék

bizonytalan kontúrja látszik épp.

Egy magányos sétáló, ahogy visszanéz.

 

A csukott szem most pihen, hogy a reggel

ott találja majd ismét, újult erővel

a színház nézőterének megfestése,

félig kész arcok mellett,

az elvárás dekoratív horizontján,

mindig a nézőkkel szemben.

 

Egy ártatlannak tűnő tóparti séta is

mennyi vágyakozást kelthet,

mi eltereli a figyelmet,

meséli majd másnap a hercegnek,

miközben a kastélyudvaron reggeliznek.

Önmagam tájban, arcban, testben ismerem fel.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://lyrikline.de

Nasconde nei particolari (Italian)

L’uomo, è soggetto più che altro

al tramonto, alla melanconia,

a tal ora quasi con leggerezza osserva

il sole dorato, che si appresta a calare,

declinare  dietro sé stesso.

 

Come un Dedalo in ritardo, crede di esser’ oltre

il bene e il male, la palpebra è un piccolo varco,

non v’è donna, ne modella che dovrebbe osservare,

studiare un po’ i particolari nascosti,

temere il supposto, o reale sostanza.

Abbracciare il paesaggio come se fosse una donna

fatta di carne e di sangue, il desiderio come scudo,

una certa atmosfera contro la morte.

Purtroppo cosi trivialmente.

 

Dalla stanchezza le s’inclina la testa,

la sua attenzione vola oltre il lago.

Del momento fa parte anche un gabbiano, eterno.

E non guarderà nello specchio rotto dell’acqua,

per comporre un quadro dalle schegge,

semplicemente non lo riguarda,

chi di là si prepara a guardar’ indietro.

 

Esita un po’, gli sembra come se attraverso

lo specchio un grande occhio arrossito

stesse mettendo a fuoco il suo sguardo stanco,

constatando dopo tanta lettura:

i fatti hanno perso il loro valore.

 

Oramai solo i pittori di una volta sanno osservare

un paesaggio, come se da sempre l’avessero atteso.

Come se la visione e il quadro dipingibile

potessero identificarsi per un momento.

 

La propria sensibilità, come se non ci fosse,

incorpora nello sfondo, in superficie,

fa sparire ogni scheggia di pensiero,

tra i particolari degli alberi nasconde sé stesso.

 

La luce fiocca dei lampioni annuncia,

che questo quadro non dipingerà più nessuno,

comunque si vede a malapena

il vago contorno di un’ombra.

Un pedone solitario, mentre si guarda indietro.

 

L’occhio chiuso or’ si riposa, per farsi

trovare pronto al mattino, con rinnovata forza,

per dipingere la scalinata del teatro,

sull’orizzonte decorativa delle aspettative,

vicino ai volti finiti per metà,

di fronte al pubblico, sempre.

 

Quanta nostalgia può creare, vicino il lago,

perfino una passeggiata apparentemente innocente,

che distrae l’attenzione,

racconterà indomani al principe, mentre

faranno colazione nel cortile del castello.

Me stesso ravviso nel paesaggio, nel viso,

nel corpo.

 

 

 



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationsaját

minimap