Jékely Zoltán: Ráfogások Ovidiusra - Resignatio

Portre of Jékely Zoltán

Ráfogások Ovidiusra - Resignatio (Hungarian)

Aljas számüzetés már egymaga minden öregség,

Nem kell ahhoz gyötrő tengeri vagy gyalog út

Messzire mindentől, ami életkedvet adó volt:

Exiliumba sodor már az Idő maga is!

Durva Mulandóság, te, ki mint hibbant agyu cézár,

Rém-diadalkapukat emberi csontból emelsz:

Esdeklő levelet bűnbánó, gyáva igékkel

Tőlem mégse remélj: megvetem udvarodat.

Volt-e babérkoszorúm? S most az zizeg átal a távol

Síkjain – így üzened: tépdesi szörnyü kezed?

Vagy magamat túlélt, révült jós, hallom előre,

Hogy vihorászik a szél összetiport siromon.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://forum.index.hu

Attribué à Ovide - Resignatio (French)

En soi toute vieillesse déjà est un ignoble exil,

Nul besoin de pénible voyage sur mer ou à pied

Emportant Ioin de tout ce qui dispensa plaisir de vivre:

Le Temps suffit à lui tout seul à te pousser à l'exil!

Toi, grossier Mortel, tel un césar à l'espirit dérangé,

Tu ériges des arcs d'horreur empilant des os humains.

Mais une lettre emplie de vils et lâches repentirs,

N'en espère pas de moi: je n'ai que mépris pour ta cour.

N'eus-je jamais de lauriers? Sont-ce eux qui tremblent sur les plains

Lointaines – ton message qui dit: to les flétris de ta main?

Ou bien, prophète à lui-même se survivant, entendrais-je

d'avance le vent ricaner sur ma tombe piétinée?



Uploaded byP. T.
Source of the quotationR. J.

minimap