József Attila: Elégia

Portre of József Attila

Elégia (Hungarian)

Mint ólmos ég alatt lecsapódva, telten,

füst száll a szomorú táj felett,

úgy leng a lelkem,

alacsonyan.

Leng, nem suhan.

 

Te kemény lélek, te lágy képzelet!

A valóság nehéz nyomait követve

önnönmagadra, eredetedre

tekints alá itt!

Itt, hol a máskor oly híg ég alatt

szikárló tűzfalak

magányán a nyomor egykedvű csendje

fenyegetően és esengve

föloldja lassan a tömény

bánatot a tűnődők szivén

s elkeveri

milliókéval.

 

Az egész emberi

világ itt készül. Itt minden csupa rom.

Ernyőt nyit a kemény kutyatej

az elhagyott gyárudvaron.

Töredezett, apró ablakok

fakó lépcsein szállnak a napok

alá, a nyirkos homályba.

Felelj -

innen vagy?

Innen-e, hogy el soha nem hagy

a komor vágyakozás,

hogy olyan légy, mint a többi nyomorult,

kikbe e nagy kor beleszorult

s arcukon eltorzul minden vonás?

 

Itt pihensz, itt, hol e falánk

erkölcsi rendet a sánta palánk

rikácsolva

őrzi, óvja.

Magadra ismersz? Itt a lelkek

egy megszerkesztett, szép, szilárd jövőt

oly üresen várnak, mint ahogy a telkek

köröskörül mélán és komorlón

álmodoznak gyors zsibongást szövő

magas házakról. Kínlódó gyepüket

sárba száradt üvegcserepek

nézik fénytelen, merev szemmel.

A buckákról néha gyüszünyi homok

pereg alá... s olykor átcikkan, donog,

egy-egy kék, zöld, vagy fekete légy,

melyet az emberi hulladék,

meg a rongy,

rakottabb tájakról idevont.

A maga módján itt is megterít

a kamatra gyötört,

áldott anyaföld.

Egy vaslábasban sárga fű virít.

 

Tudod-e,

milyen öntudat kopár öröme

húz-vonz, hogy e táj nem enged és

miféle gazdag szenvedés

taszít ide?

Anyjához tér így az a gyermek,

kit idegenben löknek, vernek.

Igazán

csak itt mosolyoghatsz, itt sírhatsz.

Magaddal is csak itt bírhatsz,

óh lélek! Ez a hazám.

 

1933 tavasza



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://mek.oszk.hu

Elégia (Spanish)

Como el humo que vuela por el triste paisaje

condensándose plenamente bajo el cielo de plomo

flota mi alma

a ras de tierra.

Flota, pero no echa a volar.

 

¡Alma dura, suave fantasía!

que sigues las pesadas huellas del mundo,

mírate aquí, abajo,

contempla tu origen.

Aquí donde bajo el cielo otras veces tan líquido,

en la soledad de las amargas medianeras,

el silencio monótono de la miseria

amenazando, suplicando,

disuelve la tristeza condensada

en el corazón de los meditabundos

y la mezcla

con la tristeza de millones.

 

Toda la humanidad

se prepara, aquí donde no hay más que ruinas.

La hirsuta lechetrezna despliega su sombrilla

en el patio abandonado de una fábrica.

Por las delgadas escaleras de ventanas

pequeñas y rotas, descienden los días

a la húmeda oscuridad.

Responde tú:

¿eres de aquí

y por eso nunca te abandona

el grave deseo

de parecerte a los demás miserables

en quienes se atoró esta gran época

y en cuyos rostros todos los rasgos se deforman?

 

Ahí descansas, donde la coja empalizada

guarda y vigila,

gritando, el voraz orden moral.

¿Te reconoces? Ahí las almas

esperan, vacías, un futuro construido, hermoso, firme,

igual que sueñan las parcelas,

grave, tristemente,

tener alrededor casas altas que tejan

un rápido murmullo. Los vidrios rotos,

incrustados en el fango, miran con sus ojos fijos,

sin luz, los solitarios y sufrientes prados.

A veces caen de las dunas

dedales de arena...,

y algunas veces revolotea, zumbando,

una oscura mosca, verde o azul,

atraída de los paisajes más plenos

por los excrementos humanos

y los harapos.

A su modo pone aquí la mesa

la bendita madre tierra

que sufre, hipotecada.

En una olla de hierro crece yerba amarilla.

 

¿Sabes tú

qué desnuda alegría —la de la conciencia—

te atrae y te arrastra para que el paisaje te atrape,

y qué rico sufrimiento

te empuja hacia allí?

Así vuelve a su madre el niño

que rechazan y golpean en tierra extraña.

En verdad

sólo aquí puedes reír o llorar.

Aquí puedes ser dueña de ti misma,

oh, alma. Esta es mi patria.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.materialdelectura.unam

minimap