József Attila: Llanto tardío (Kései sirató in Spanish)

Portre of József Attila

Kései sirató (Hungarian)

Harminchat fokos lázban égek mindig
s te nem ápolsz, anyám.
Mint lenge, könnyű lány, ha odaintik,
kinyujtóztál a halál oldalán.
Lágy őszi tájból és sok kedves nőből
próbállak összeállítani téged;
de nem futja, már látom, az időből,
a tömény tűz eléget.

Utoljára Szabadszállásra mentem,
a hadak vége volt
s ez összekúszálódott Budapesten
kenyér nélkül, üresen állt a bolt.
A vonattetőn hasaltam keresztben,
hoztam krumplit; a zsákban köles volt már;
neked, én konok, csirkét is szereztem
s te már seholse voltál.

Tőlem elvetted, kukacoknak adtad
édes emlőd s magad.
Vigasztaltad fiad és pirongattad
s lám, csalárd, hazug volt kedves szavad.
Levesem hűtötted, fújtad, kavartad,
mondtad: Egyél, nekem nősz nagyra, szentem!
Most zsíros nyirkot kóstol üres ajkad –
félrevezettél engem.

Ettelek volna meg!… Te vacsorádat
hoztad el - kértem én?
Mért görbítetted mosásnak a hátad?
Hogy egyengesd egy láda fenekén?
Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer!
Boldoggá tenne most, mert visszavágnék:
haszontalan vagy! Nem-lenni igyekszel
s mindent elrontsz, te árnyék!

Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő,
ki csal és hiteget!
Suttyomban elhagytad szerelmeidből
jajongva szült, eleven hitedet.
Cigány vagy! Amit adtái hízelegve,
mind visszaloptad az utolsó órán!
A gyereknek kél káromkodni kedve –
nem hallod, mama? Szólj rám!

Világosodik lassacskán az elmém,
a legenda oda.
A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,
észreveszi, hogy milyen ostoba.
Kit anya szült, az mind csalódik végül,
vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.
Ha küzd, hát abba, ha pedig kibékül,
ebbe fog belehalni.



Source of the quotationhttp://mek.niif.hu

Llanto tardío (Spanish)

Estoy ardiendo siempre en treinta y seis de fiebre
y tú no me curas, madre mía. 
Como una leve, ligera muchacha al ser llamada, 
te estiraste al lado de la muerte. 
Quiero reconstruirte con el paisaje suave del otoño
y con las tantas mujeres cariñosas,
pero ya sé que no me alcanza el tiempo. 
Un fuego espeso me devora. 

Por última vez fui a Szabadszállás, 
era el fin de la guerra 
y en el desordenado Budapest 
el almacén se había quedado vacío, sin pan. 
Hice el viaje en el techo de un tren, echado boca abajo; 
en la mochila traje patatas y mijo, 
y hasta te conseguí, perseverante, una gallina, 
pero tú ya no estabas en ninguna parte. 

Me dejaste y te diste a los gusanos 
toda tú, con tus dulces pezones. 
Consolaste a tu hijo, abochornándolo, 
pero era falsa, mentirosa, tu palabra querida. 
Enfriaste mi sopa removiéndola, soplándola. 
Decías: ¡Come, creces para mí, mi santo!
Y ahora tu boca vacía saborea la humedad pegajosa. 
Me enganaste, mi madre. 

¡Yo te hubiera comido! Tú trajiste tu propia 
cena para mí (¿quién te la pidió?) 
¿Por qué curvaste tu espalda para lavar? 
¿Para que ahora la estires en el fondo de un cajón? 
Mira, !qué feliz sería si me pegaras de nuevo! 
Me pondría muy alegre pues te respondería: 
¡Eres inútil, te esfuerzas por no ser,
y todo lo arruinas, tú, sombra! 

¡Eres más tramposa que cualquiera mujer 
que engana alentando esparanzas! 
Furtivamente abandonaste a tu viviente fe 
que pariste gritando por tus amores. 
¡Gitana! Lo que me diste, zalamera, 
¡todo me lo robaste a última hora! 
El nino tiene ganas de decir blasfemias. 
¿No lo oyes, mamá? ¡Regáñame!

Poco a poco amanece en mi mente, 
se acabó la leyenda. 
El nino que pende del amor de su madre 
se entera al fin de que es un tonto. 
Quien fue parido de madre al fin se desengana, 
así, o porque él mismo trata de enganar. 
Si lucha, muere de su lucha, si se reconcilia, 
su reconciliación es su fin. 



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.elperroylarana.gob

Related videos


minimap