This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

József Attila: Night in the suburbs (Külvárosi éj in English)

Portre of József Attila
Portre of Morgan, Edwin

Back to the translator

Külvárosi éj (Hungarian)

A mellékudvarból a fény
hálóját lassan emeli,
mint gödör a víz fenekén,
konyhánk már homállyal teli.

Csönd, - lomhán szinte lábrakap
s mászik a súroló kefe;
fölötte egy kis faldarab
azon tünődik, hulljon-e.

S olajos rongyokban az égen
megáll, sóhajt az éj;
leül a város szélinél.
Megindul ingón át a téren;
egy kevés holdat gyújt, hogy égjen.

Mint az omladék, úgy állnak
a gyárak,
de még
készül bennük a tömörebb sötét,
a csönd talapzata.

S a szövőgyárak ablakán
kötegbe száll
a holdsugár,
a hold lágy fénye a fonál
a bordás szövőszékeken
s reggelig, míg a munka áll,
a gépek mogorván szövik
szövőnők omló álmait.

S odébb, mint boltos temető,
vasgyár, cementgyár, csavargyár.
Visszhangzó családi kripták.
A komor föltámadás titkát
őrzik ezek az üzemek.

Egy macska kotor a palánkon
s a babonás éjjeli őr
lidércet lát, gyors fényjelet, -
a bogárhátú dinamók
hűvösen fénylenek.

Vonatfütty.

Nedvesség motoz a homályban,
a földre ledőlt fa lombjában
s megnehezíti
az út porát.

Az úton rendőr, motyogó munkás.
Röpcédulákkal egy-egy elvtárs
iramlik át.
Kutyaként szimatol előre
és mint a macska, fülel hátra;
kerülő útja minden lámpa.

Romlott fényt hány a korcsma szája,
tócsát okádik ablaka;
benn fuldokolva leng a lámpa,
napszámos virraszt egymaga.
Szundít a korcsmáros, szuszog,
ő nekivicsorít a falnak,
búja lépcsőkön fölbuzog,
sír. Élteti a forradalmat.

Akár a hült érc, merevek
a csattogó vizek.
Kóbor kutyaként jár a szél,
nagy, lógó nyelve vizet ér
és nyeli a vizet.

Szalmazsákok, mint tutajok,
úsznak némán az éjjel árján - -

A raktár megfeneklett bárka,
az öntőműhely vasladik
s piros kisdedet álmodik
a vasöntő az ércformákba.

Minden nedves, minden nehéz.
A nyomor országairól
térképet rajzol a penész.
S amott a kopár réteken
rongyok a rongyos füveken
s papír. Hogy’ mászna! Mocorog
s indulni erőtlen...

Nedves, tapadós szeled mása
szennyes lepedők lobogása,
óh éj!
Csüngsz az egen, mint kötelen
foszló perkál s az életen
a bú, óh éj!
Szegények éje! Légy szenem,
füstölögj itt a szívemen,
olvaszd ki bennem a vasat,
álló üllőt, mely nem hasad,
kalapácsot, mely cikkan pengve,
- sikló pengét a győzelemre,
óh éj!

Az éj komoly, az éj nehéz.
Alszom hát én is, testvérek.
Ne üljön lelkünkre szenvedés.
Ne csipje testünket féreg.



Source of the quotationhttp://mek.niif.hu

Night in the suburbs (English)

The light smoothly withdraws
its net from the yard, and as water 
gathers in the hollow of the ditch, 
darkness has filled our kitchen.

Silence. -The scrubbing-brush sluggishly 
rises and drags itself about;
above it, a small piece of wall is in 
two minds to fall or not.

The greasy rags of the sky 
have caught the night; it sighs; 
it settles down on the outskirts; 
it sets off through the square, going where? 
It kindles a dim moon for a fire.

The workshops stand 
like a ruin;
within
the thickest gloom
a plinth for silence to assume.

On the windows of the textile factory 
the bright moon now climbs
in a cluster of light, 
the moon's soft light 
is a thread at the boards of the looms, 
and all through the idle night
the darkened machines weave the dreams 
of the weaver-girls-the unravelled dreams. 

Farther on, iron-works, nut-and-bolt-works 
and cement-works, bounded by a graveyard. 
Family vaults alive with echoes.
The factories sleep with their arms over 
the sombre secret of their resurrection.

A cat comes poking a paw through the railings. 
The superstitious watchman catches
a will-o'-the-wisp -a flash of 
brilliance-the cold
glitter of beetle-backed dynamos.

A train-whistle.

The damp explores the greyness, 
probes the leaves of splintered trees, 
lays the dust more heavily
along the streets.

On the street a policeman, a muttering workman. 
A comrade rushes down
with leaflets in his hand: 
sniffs ahead like a dog, 
looks over his shoulder like a cat, 
the lamp-posts watch him pass.

The tavern mouth ejects a sour glare; 
puddles vomit from the window-sill; 
the lamp inside shakes, gasping for air. 
A solitary labourer stares.
The host is asleep, he snores.
The other one grinds his teeth by the wall, 
his wretchedness gushes and weeps down the 
stair. 
He hymns the revolution still.

The water cracks, goes stiff 
like chilled metal, the wind 
wanders about like a dog, 
its huge tongue dangles
as it slobbers up the water. 

Swimming like rafts on the stream 
of the voiceless night, paillasses-

The warehouse is a grounded boat, 
the foundry an iron barge,
while the foundryman sees a pink baby 
taking shape in the iron mould.

Everything wet, everything heavy.
A musty hand maps the countries
of misery. There, on the barren fields, 
on ragged grass-paper, and rags.
If only the paper could fly up! It stirs 
slightly, weakly. See it try
to get on its way...

Filthy sheets are fluttering round
in your slapping wind, your wetting wind, 
O night!
You cling to the sky as unthreaded 
cambric clings to the rope, as sadness 
clings to life, O night!
Night of the poor! Be my coal, 
and the smoke at my heart's core, 
cast in me your ore,
make me a seamless forge,
and make me a hammer that labours and rings, 
and make my blade strike till it sings,
O night!

Grave night, heavy night.
My brothers, I too must turn out the light. 
May misery be a brief lodger in our soul. 
May the lice leave our body whole.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationEdwin Morgan

Related videos


minimap