József Attila: Medáliák

Portre of József Attila

Medáliák (Hungarian)

1

Elefánt voltam, jámbor és szegény,

hűvös és bölcs vizeket ittam én,

a dombon álltam s ormányommal ott

megsímogattam a holdat, a napot,

 

és fölnyujtottam ajkukhoz a fát,

a zöld cincért, a kígyót, a kovát, -

most lelkem: ember - mennyem odavan,

szörnyű fülekkel legyezem magam - -

 

2

Porszem mászik gyenge harmaton,

lukas nadrágom kézzel takarom,

a kis kanász ríva öleli át

kővé varázsolt tarka malacát -

 

zöld füst az ég és lassan elpirul,

csöngess, a csöngés tompa tóra hull,

jéglapba fagyva tejfehér virág,

elvált levélen lebeg a világ - -

 

3

Totyog, totyog a piócahalász,

bámul, bámul a sovány kanász,

lebeg, lebeg a tó fölött a gém,

gőzöl, gőzöl a friss tehénlepény -

 

egy fáradt alma függ fejem felett,

a hernyó rágott szívéig szemet,

kinéz hát rajta és mindent belát,

virág volt ez a vers, almavirág - -

 

4

Lehet, hogy hab vagy, cukrozott tejen,

lehet, hogy zörej, meredt éjjelen,

lehet, hogy kés vagy ónos víz alatt,

lehet, hogy gomb vagy, amely leszakad -

 

a cselédlány könnye a kovászba hull,

ne keress csókot, ez a ház kigyúl,

hazatalálsz még, szedd a lábodat -

füstölgő szemek világítanak - -

 

5

Disznó, de akin jáspis a csülök,

fábul faragott istenen ülök,

hejh, bársony gyász, a tejen tünj elő!

meghalok s mázsás szakállam kinő

 

s ha megrándul még bőröm, az egek,

hátamról minden hasamra pereg;

hemzsegnek majd az apró zsírosok,

a csillagok, kis fehér kukacok - -

 

6

Ragyog a zöld gyík, sorsom keresi,

zörget a búza: magvát kiveti,

rámnéz a tó, ha belé kő esett

s a sírók sóhajtotta fellegek,

 

a háborúkkal hívott hajnalok,

ugró napok és rezgő csillagok

körülkóvályogják nyugodt fejem -

világizzása hőmérsékletem - -

 

7

A küszöbön a vashabú vödör, -

szeresd a lányt, ki meztéláb söpör,

a szennyes lé lapulva árad el,

tajtékja fölgyűrt karján szárad el -

 

én is bádoghabokba horpadok,

de kélnek csengő és szabad habok

s végigcsattognak tengerek lován

a lépcsőházak villogó fogán - -

 

8

Borostyánkőbe fagy be az ügyész,

fekete frakkban guggolva kinéz,

meredten nézi, hogy mi féltve föd,

cirógat, áld a fény, a szél, a köd,

 

befut a rózsa, amint rothadok,

pihévé szednek hűvös kócsagok

és őszi esték melege leszek,

hogy ne ludbőrzzenek az öregek - -

 

9

Barátommal egy ágyban lakom,

nem is lesz hervadó liliomom,

nincs gépfegyverem, kövem vagy nyilam,

ölni szeretnék, mint mindannyian

 

s míg gőggel fortyog a bab és sziszeg,

főzelékszínű szemmel nézitek,

hogy széles ajkam lázba rezgve ring

s fecskék etetnek bogárral megint - -

 

10

Szakállam sercenj, reccsenj, kunkorodj,

boronaként a vetésen vonódj -

az ég fölött, mint lent a fellegek,

egy cirógatás gazdátlan lebeg

 

s e hűvös varázs húzva, szeliden,

szakállamon majd egykor megpihen

s vörös fonatján bütykömig csorog

jó ízzel-gőzzel, mint a gyógyborok - -

 

11

Huszonhárom király sétál,

jáspiskorona fejükben,

sárga dinnyét edegélnek,

új hold süt a balkezükben.

 

Huszonhárom kölyök császkál,

csámpás sityak a fejükben,

görögdinnyét szürcsölőznek,

új nap lángol jobbkezükben.

 

12

Az eltaposott orrú fekete,

a sárga, kinek kékebb az ege,

a rézbőrű, kin megfagyott a vér

és a lidércként rugódzó fehér -

 

1928



Source of the quotationhttp://mek.niif.hu

Médaillons (fragment) (French)

1

J’étais un éléphant très pauvre et humble

buvant de l’eau bien fraîche et sage dans la jungle,

et de ma trompe, du haut d’une dune,

je caressais le soleil et la lune

 

et leur tendais des arbres à manger,

serpent, silex et cérambycidés, –

l’âme en homme changée, j’ai perdu ciel, soleil,

je m’évente avec d’horribles oreilles –

 

2

Grain de poussière sur la lumière

Rampe dans les rosées;

Ma main rapproche mainte anicroche

De mes grègues usées.

Petit porcher, sans se moucher

Baise en pleurant de peine

Son porcelet – ensorcelé? –

Devenu porcelaine –

 

Le ciel s’enfume, de verte écume

Qui rougit et se plombe;

La chansonnette d’une sonnette

Au lac plombé retombe;

Dans une lasse planche de glace

La fleur laiteuse est blonde;

Sur une feuille que le vent cueille

S’est détaché le monde –

 

3

Le pêcheur de sangsues trotte en trottinant,

Le pauvre porcher s’étonne en s’étonnant,

Sur l’étang, le héron plane en planant,

Et la bouse de vache fume en fumant –

 

La pomme se balance au-dessus de moi.

Le ver en la rongeant pénètre dans son cœur,

Et de sa lucarne, il peut tout observer.

Ce chant fut une fleur, une fleur de pommier –

 

4

Es-tu la mousse en fleur du lait sucré,

Es-tu le bruit dans la nuit qui s’éteint,

Ou le couteau sous la flaque d’étain,

Ou le bouton en passe de tomber?

 

Dans le levain les pleurs de la servante.

Pas de baisers; cette maison prend feu.

Pour ton chemin, dépêche-toi un peu –

Luisent des regards les flammes fumantes –

 

5

De jaspe et néanmoins patte de porc.

Sur un dieu en bois je suis installé.

Sur le lait je vois un deuil velouté.

Un quintal de poils pousse pour ma mort.

 

Comme les cieux encor frémit ma peau.

Du dos, tout passera dans ma bedaine.

Étoiles menues, entreront en scène,

Tout blancs, tout gras, les grouillants vermisseaux –

 

6

Brille le lézard vert, pour mon destin.

Bruit le blé: la graine se libère.

Le lac me voit, quand le froisse la pierre

Et le nuage issu de mes chagrins.

 

L’aube des nuits suscitées par la guerre,

Les jours furtifs, les étoiles tremblantes

Vont m’entourer. Ma tête incandescente –

Est pour mon corps la chaleur coutumière –

 

7

Seau sur le seuil, d’un fer qui bave, –

chéris la fille qui, les pieds nus, lave,

l’égout sur le carreau coule pour se tasser,

l’écume sèche sur ses deux bras retroussés –

 

me voilà cabossé dans l’écume en fer blanc,

mais naîtront toujours de libres chants

qui prenant pour cheval la mer, feront claquer

les dents brillantes de chaque escalier –

 

 

9

Je partage le lit avec mon ami,

aussi n’aurai-je de lys défraîchi,

je n’ai ni canon, ni flèche à tirer,

j’ai envie, comme chacun, de tuer

 

et tandis que bruyamment bouillent les fèves,

vos yeux, ces légumes, voient comme en rêve

mes larges lèvres qui tremblent de fièvre,

des geais me nourrissent de leurs coléoptères –

 

10

Craque, ma barbe, et fuse, t’enroulant;

comme un rouleau herseur, sois traînée par les champs –

dessus le ciel comme une nue sous lui

plane sans maître une cajolerie

 

et cette magie fraîche (il va venir, le temps)

se reposera sur ma barbe tendrement

pour goutter d’un fil roux jusqu’à mon cor, de suite,

avec le bouquet des vins oeniliques –

 

11

Vingt-et-trois rois prennent le jour

Couronnés de jade et de jaspe;

Ils dégustent du melon jaune,

La lune nouvelle jubile,

A leur main gauche.

 

Vingt-et-trois mômes qui traînaillent,

Leur béret panard sur l’oreille;

C’est des pastèques qu’ils mordillent

Le soleil nouveau flambe et grouille

A leur main droite.

... 

André Prudhommeaux, Tristan Tzara, Lucien Feuillade



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.c3.hu/~eufuzetek/fr

minimap