József Attila: Munkások

Portre of József Attila

Munkások (Hungarian)

Forgolódnak a tőkés birodalmak,

csattog világot szaggató foguk.

Lágy Ázsiát, borzolt Afrikát falnak

s mint fészket ütik le a kis falut.

Egy nyál a tenger! Termelő zabálás, -

kis, búvó országokra rálehel

a tátott tőke sárga szája. Párás

büdösség-felhő lep bennünket el.

 

S hol zápfog rág, a város érdes része,

hol a vasbányák fuvallata ing,

gép rugdal, lánc zúg, jajong ládák léce,

lendkerék szijja csetten és nyalint,

hol a fémkeblü dinamókat szopják

a sivalkodó transzformátorok,

itt élünk mi. És sorsunk összefogják

a nők, gyermekek, agitátorok.

 

Itt élünk mi! Idegünk rángó háló,

vergődik benn’ a mult sikos hala.

A munkabér, a munkaerő ára,

cincog zsebünkben, úgy megyünk haza.

Ujságpapír az asztalon kenyérrel

s az ujságban, hogy szabadok vagyunk -

poloskát űzünk lámpával s a kéjjel

s két deci fröccsel becsüljük magunk’.

 

Elvtárs és spicli jár a csöndben erre,

részeg botlik, legény bordélyba lóg,

mert hasal az éj s pörsenéses melle,

mint szennyes ingből, füst alól kilóg.

Igy élünk mi. Horkolva alszunk s törten,

egymás hátán, mint odvas farakás

s hazánk határát penész jelzi körben

a málló falon; nedves a lakás.

 

De - elvtársaim! - ez az a munkásság,

mely osztályharcban vasba öltözött.

Kiállunk érte, mint a kémény: lássák!

És búvunk érte, mint az üldözött.

A történelem futószallagára

szerelve ígyen készül a világ,

hol a munkásság majd a sötét gyárra

szegzi az Ember öntött csillagát!*

 

*a cenzúra miatt József Attila próbálgatta, hogy mit lehetne írni a "vörös csillagát" helyett (ami a korábbi kiadásokban szerepelt). 

 

1931. december



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://mek.niif.hu

Trabajadores (Spanish)

Se agitan los imperios capitalistas. Muévense.

Les rechinan los dientes desmembrando al planeta.

Devoran la suave Asia, el África erizada.

Y como a nidos echan abajo nuestros pueblos.

El mar, un productor voraz, sólo es saliva.

Eructa la amarilla boca del capital

en los agazapados países. Pegajosas

nubes de fetidez caen sobre nosotros.

 

Y en la zona violenta de la ciudad, en donde

muele el molar, en donde planea el aire férreo

de las minas, en donde patalea la máquina,

chasquea la polea, clama el listón y zumba

la cadena y chillidos trasformadores chupan

los pezones metálicos del dínamo, acá,

acá sobrevivimos. Y nuestra suerte está

poblada de mujeres, niños y agitadores.

 

¡Acá vivimos! Red convulsa nuestros nervios,

en ella se debate el huidizo pasado.

El jornal —precio de la fuerza del trabajo—

maúlla en el bolsillo. Y así vamos a casa.

Una hoja de diario sobre la mesa, y pan.

Y en la hoja: que todos, que todos somos libres.

Perseguimos las chinches con el goce y la lámpara.

Nos creemos gran cosa con un cuarto de vino.

 

Camarada y soplón cruzan por el silencio.

Un borracho tropieza. Un joven va al prostíbulo.

La noche, boca abajo, deja caer sus pechos

con sarpullido, como una camisa sucia,

bajo el humo. Dormimos roncando, destrozados,

espalda contra espalda —pilas de leños huecos—,

y el moho en la pared semiderruida marca

las húmedas fronteras de nuestra triste patria.

 

Pero —¡mis camaradas!— éstos son los peones

que en la lucha de clases se vistieron de acero.

Y nosotros con ellos, cual chimeneas: ¡ved!

Nos ocultamos, como perseguidos, por ellos.

¡Así está preparándose el mundo, a la cadena

de la historia montado, donde la clase obrera

clavará sobre todas las fábricas oscuras

la estrella, sí, la estrella, roja estrella del Hombre!*

 

*En las veladas obreras ilegales de los anos treinta y cuarenta, este verso se declamaba así: clavará la estrella roja del Hombre. 



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://atlasdepoesia.blogcindario.com

minimap