József Attila: Thomas Mann üdvözlése

Portre of József Attila

Thomas Mann üdvözlése (Hungarian)

Mint gyermek, aki már pihenni vágyik
és el is jutott a nyugalmas ágyig
még megkérlel, hogy: „Ne menj el, mesélj” –
(igy nem szökik rá hirtelen az éj)
s mig kis szive nagyon szorongva dobban,
tán ő se tudja, mit is kiván jobban,
a mesét-e, vagy azt, hogy ott legyél:
igy kérünk: Ülj le közénk és mesélj.
Mondd el, mit szoktál, bár mi nem feledjük,
mesélj arról, hogy itt vagy velünk együtt
s együtt vagyunk veled mindannyian,
kinek emberhez méltó gondja van.
Te jól tudod, a költő sose lódit:
az igazat mondd, ne csak a valódit,
a fényt, amelytől világlik agyunk,
hisz egymás nélkül sötétben vagyunk.
Ahogy Hans Castorp madame Chauchat testén,
hadd lássunk át magunkon itt ez estén.
Párnás szavadon át nem üt a zaj -
mesélj arról, mi a szép, mi a baj,
emelvén szivünk a gyásztól a vágyig.
Most temettük el szegény Kosztolányit
s az emberségen, mint rajta a rák,
nem egy szörny-állam iszonyata rág
s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még,
honnan uszulnak ránk uj ordas eszmék,
fő-e uj méreg, mely közénk hatol –
meddig lesz hely, hol fölolvashatol?...
Arról van szó, ha te szólsz, ne lohadjunk,
de mi férfiak férfiak maradjunk
és nők a nők - szabadok, kedvesek
- s mind ember, mert az egyre kevesebb...
Foglalj helyet. Kezdd el a mesét szépen.
Mi hallgatunk és lesz, aki csak éppen
néz téged, mert örül, hogy lát ma itt
fehérek közt egy európait.



Source of the quotationhttp://mek.niif.hu

Na přivitanou Thomasu Mannovi (Czech)

Jak dítě, držící už víčka stěží,
zatím co v klidu postýlky už leží
a prosí: „Zůstaň! Něco pověz mi!"
(tak zdrží se vpád noci plné tmy)
a zatím co už bázní sotva dýše,
snad ani neví, co si přeje spíše,
zda pohádku, či tebe, hovor tvůj -
tak prosíme tě: „Poseď! Vypravuj!
O tom, co vždy - ač nezapomínáme,
o tom, žes s námi, že tě tady máme
a jsme tu s tebou, s tebou všichni my,
se starostmi, člověka hodnými.
Ty víš, že nelhat básnickou je ctností:
mluv pravdu, nejen pravdu skutečnosti,
vnes záři, jíž se v mozku rozbřeskne,
vždyť jeden bez druhého ve tmách jsme!
Jako Hans Castorp skrz pí Chauchat vidí,
hleďme dnes večer skrze sebe - lidi!
Calouny slov tvých chrání před hlukem,
mluv o kráse, mluv o tom, co je zlem,
povznes nás k touze, když jsme smutkem rvánil
Právě nám umřel chudák Kosztolányi
a mnoha zrůdných států hrůza, děs
jak rakovina žerou lidstvo dnes,
a co dál? lekáme se v nepokoji,
zda nové vlčí ideje se rojí,
zda vře už jed, jenž má nás nakazit -
jak dlouho místo k čtení budeš mít?...
Však, pokud mluvíš, v ničem necouvejme,
my, muži, dále muži zůstávejme
a žena ženou - milou, bez želez,
a všichni lidmi - ubývá jich dnes...
Usedni. Začni vyprávět nám dlouze!
Budeme naslouchat a někdo pouze
na tebe vzhlédne, rád, že popatří
a vprostřed bílých Evropana zří."



minimap