József Attila: Fine (Végül in Esperanto)

Portre of József Attila

Végül (Hungarian)

Kazánt súroltam; vágtam sarjat;

elnyúltam rothadt szalmazsákon;

bíró elítélt; hülye csúfolt;

pincéből tódult ragyogásom.

Csókoltam lányt, aki dalolva

ropogós cipót sütött másnak.

Ruhát kaptam és könyvet adtam

a parasztnak és a munkásnak.

Egy jómódú leányt szerettem,

osztálya elragadta tőlem.

Két naponként csak egyszer ettem

és gyomorbajos lett belőlem.

Éreztem, forgó, gyulladásos

gyomor a világ is és nyálkás,

gyomorbeteg szerelmünk, elménk

s a háború csak véres hányás.

S mert savanykás csönd tölti szánkat,

szivembe rúgtam, ordítson már!

Hogyan is hagyna dolgos elmém

feledtető, de bérdaloknál.

Kínáltak pénzt nagy sok bosszúmért,

pap mondta: Fiam, szállj az úrhoz!

S tudtam, ki üres kézzel tér meg,

baltát, kapát meg köveket hoz.

Villogó szívű, győzni bíró

vagyok, kinek kell legyen kedve

igazat tenni, pártot állni,

ím, e szigorú emlékekre.

De emlékhez mi közöm nékem?

Rongy ceruzámat inkább leteszem

s köszörülöm a kasza élit,

mert földünkön az idő érik,

zajtalanul és félelmesen.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://www.mek.oszk.hu

Fine (Esperanto)

Kaldronon mi lavis; traĉis herbon;

kaj mi kuŝis sur putra pajlo;

juĝist’ punis min; stultul’ mokis;

torentis mia bril’ el kelo.

Mi kisis iun, kiu kante

bakis panon por aliulo.

Veston ricevis, libron donis

mi al kampulo, laborulo.

Bonhavan knabinon mi amis,

sed sia klaso ŝin forprenis.

Mi manĝetis nur po du tagoj 

Kaj la stomako malsaniĝis.

Mi sentis, ke l’ mond’ estas kirla

inflama stomako, kaj mukas,

stomakmalsanas, amo, saĝo,

kaj milit’ estas sangvomado.

Ĉar acida silent’ plenas buŝon,

Mi batis la koron, ĝi kriu!

Verkema saĝ’ ne lasus, ke

Forgeseblajn kantojn mi skribu.

Oni donis monon pro l’ venĝoj,

Pop’ diris: Filo, flugu al Di’!

Sed, malhavul’ revene devas,

hakilon, hojon, ŝtonon porti.

Kun kor’ brilada, venkopova

mi estas, do mi devas provi

fari veron, partion kredi

je l’ supraj severaj memoroj.

Sed ĉu la memoroj koncernas min?

Plie mi la krajonon demetas

kaj akrigas falĉilan randon,

ĉar sur la tero maturiĝas

la tempo, sen zum’ kaj timige.

 

1926 somere / 1930



Uploaded byP. T.
Source of the quotationMEK

minimap