This website is using cookies

We use cookies to ensure that we give you the best experience on our website. If you continue without changing your settings, we'll assume that you are happy to receive all cookies on this website. 

Jobbágy Károly: Ptice (Madarak in Serbian)

Portre of Jobbágy Károly

Madarak (Hungarian)

A villamos csörög, cseng,

vasat ölel a vas, sikít,

csikordul, fényes tagjait

villantja; közben fölzeng

– mint hat gépágyú robbanó

robaja – egy kipufogó.

 

Ebben a szörnyű, állati

zsivajban látom, hogy Kati

felnéz és aztán rámnevet,

s meg is szólal: 

                 „Te!  Figyeled?

Rigó!”

Rigó? Hol? 

      – „Hallgasd!” 

                       S újra csak

sivít a dinamó s lecsap

egy láda döngve valahol.

Kati csak néz és felkacag:

– „Szépen dalol !”

 

Nem birom már. Játszik velem?

De egy félpercre hirtelen

elhal a zaj s már hallom én…

– nem képzelgés, vízió –

ot ül a televízió –

antennán s fütyül csodamód

a rigó.

Aztán a zajokkal teli

város azonnal elnyeli.

 

De engem furdal a talány:

Hogy hallotta meg ez a lány?

Nem vagyok én sem süket még,

szeretem is a füttyöket,

de itt, hol zúg a nép s a gép

nem veszem észre semmikép.

 

S rájöttem. Kétség sem maradt:

Hallják egymást a madarak.

Zajokon át, s nem kell se drót,

se szél, se víz, se más közeg…

meghallja rigó – a rigót.

 

„… S mindig a csúcsra, oda ül;

ha egyedül, hát egyedül…”

– folytatja az én madaram,

néz, visszanéz mindúntalan,

de aztán, – mint ki hazajött,

fészket rak karjaim között

s megszólal dallamos, rigó-

hangján fel is sóhajtva: 

                                     „Ó!

Itt, itt, de jó!”



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://feherilles.blogspot.hu

Ptice (Serbian)

Tramvaj zvoni, juri,

gvožđe gvožđa grli,

krakovi metala škripe,

vrište, sjaje; i zabruji

– kao jeka šest topova –

ventil nekog motora.

 

Užasna je ta galama

al’ jednom Katica mala

mladalački mi se nasmeši

i dobaci: 

              „Hej! Čuješ li?

Kos!“

Kos? Gde? 

                 – „Slušaj!“ 

                                 I ponovo

buka, zuj dinama,

na trotoar teret pada.

Ona me nasmejano gleda:

– „Lepo peva!“

 

Igra li se ona sa mnom?

Za trenutak jedan utiša

se galama i čujem i ja…

– nije utvara, vizija –

na jednoj anteni

jasno, prekrasno peva

kos.

Glasova puna

cesa ga guta.

 

I mene od onda kopka:

Kako je čula devojka?

Nisam još gluh, nikako,

i zvižduke volim, jako,

ali tu gde bruji sve živo,

ovde nisam primetio.

 

Saznah. Bez nedoumice:

Jedna drugu čuju ptice.

I kroz galamu, ne treba

im žica, vetar ili voda…

kos će uvek čuti kosa.

 

„… I uvek ka vrhu teži;

ako je sam, onda sam sedi…“

– nastavlja sad moja ptica,

gleda, gleda i doziva –

i kao da kući stiže

u mom naručju se ugnezdi,

i čuje se pesma kosa

uz uzdah blaženi: 

                           „O!

Tu, tu je udobno!“



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttp://feherilles.blogspot.hu

minimap