Juhász Ferenc: Látomásokkal áldott életem

Portre of Juhász Ferenc

Látomásokkal áldott életem (Hungarian)

Csodák, csodák és látomások,
vad víjjogások, zokogások!

Csodák, csodák, csodák ömölnek
két szememből, mint a könnyek.

Világot-rázó szél nyöszörög
csontvázam pillérei között.

A hús lombjait szüntelen rázza
a létezés lázas látomása.

Szívemet sárkány-foggal rágja
az elmúlás szörnyű csodája.

Halántékomban tűz dörömböl,
kiszakadna a vérkörömből,

ráomlana az éjszakára,
mint a csillagok vér-szakálla.

Tarkómban milliárd meteor hemzseg,
fém-ruhás seregek nyüzsögnek,

sisakos főkkel, vértezett lovakkal,
világ-újító akarattal.

Kínok kopár szikláit érzem,
virágja itt-ott a szemérem,

könny rezeg sóhaj növényi szárán,
átok énekem sebzett Jób-száján.

Pedig nem vágytam látomásra,
csak a magányra, soha másra.

Vágytam egyszerű, tiszta hitre,
ami az embert megsegítse.

Kifakadni, mint a virágok
és meghalni, mint a virágok.

Osztani magamat meg mással,
nem fölperzselni a látomással.

Élni derűsen a fényben
és becsukódni észrevétlen.

Szólni egyszerű, tiszta szókat,
elsiratni az elmúlókat,

ujjongani a születőket,
fagytól óvni a növekedőket,

lenni kosara piros, vak kölyöknek,
szalma-háza a kamasz-rózsatőknek.

Csak úgy, mint az én jó apám volt,
aki maga a tisztaság volt,

a fizetést mindíg haza adta
és volt egy ünneplő kalapja,

amíg a februári este
kezét a mellére szögezte,

orrát a halál kihegyezte,
mint a ceruzát ő, ha elment Pestre.

Volt tiszta könnycsepp, szelíd óhaj,
míg fölitatta a tüdőbaj.

De háborgok, akár a tenger
zöld nyála szikla-bálványokra fölver.

Mélyében látomások nyílnak,
foszforos-csodái a kínnak,

fényt-virágzó szörnyű-szépek,
lomha cápa-libbenések,

remegő, puha bánat-erdők,
világító kék álom-ernyők.

De szorítanak nagy adók,
tejútak kígyó-csontváza lóg

robbanva, derengve a szívemben,
kásásodva és ércesebben.

És téged tudnak csak áldani
végzetem arany-szárnyai,

szíved körűl a fogsorom,
mint bárányba vájt saskarom,

ki úgy viseled e csodát,
mint a tüzes vaskoronát,

mint láva-ömlést gyönge völgy,
te izzó asszony-Dózsa György!

Ki sorsodon úgy cipeled
vadló-sörényű fejemet,

mint viaszrózsát a csiga,
rajtunk mélytenger-éjszaka,

a csillag-rojtos homlokot,
s ujjaiddal elsimítod

a duzzadt, égő éveket,
mint nagyanyám a mirigyeket.

Kin átzúg ez a csoda-zavar,
mint kerten a nyári vihar,

ki ember-módra elviseled
látomásokkal áldott életemet.



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationhttp://feherilles.blogspot.com

Moj priviđenjima blagoslovljen život (Serbian)

Čuda, čuda i priviđenja,
divlja kliktanja i grcanja!

Iz mojih očiju poput suza
sruče čuda, čuda, čuda.

Među stubovima mog kostura
vihor cvili, svet rastura.

Bunovno priviđenje postojanja
razgrantu krošnju mesa komada.

Zubima zmaja srce mi cepa
jezovito čudo prolaženja.

U slepoočnici mi plamen bukti,
od krvotoka se želi otrgnuti,

srušio bi se na noć kao
krvava brada zvezda, nemo.

U potiljku mi bezbroj planeta
i armija s metalnim ruhom se komeša,

šljemovima, konjima u oklopu,
htenjima za svetsku obnovu.

Osećam gole stene jada,
svet joj je stidljivost kat-kada,

na stabljici uzdaha trepere suze bola,
kletva mi je pesma iz usta Joba.

Ali ne čeznuh za priviđenjima,
tek da oko mene bude mira.

Želeh jednostavnu, čistu veru
šta poverenje daje čoveku.

Rascvetati poput cvetova
i umreti, poput cvetova.

Sa drugima sebe podeliti
a ne vizijama pržiti.

Živeti na svetlu vedro
i nestati neopaženo.

Jasne, jednostavne reči izgovarati,
preminule oplakivati,

porođaju se radovati,
od mraza slabašne čuvati,

biti korpa derištu slepom, rumenom,
kuća od slame čokotu ruže tek kalemljenom.

Kao što je i moj otac bio,
ko je sušta čistota bio,

platu je uvek kući dao,
uz to i svečani šešir imao,

dok jedno veče, februarsko,
ruke mu na grudi prikovao,

nos mu je smrt zašiljila kao
on olovku kad je u Pešt išao.

Bio je čista suza, nježna želja
dok ga jektika nije isušila.

Al se uzburkam kao zelena
slina mora kad stene-idole opseda.

U dubini se vizije otvaraju,
čude jada fosforesciraju,

svetla stravično-lepih cvetova,
troma pomeranja morskoga psa,

drhtave, meke šume bola,
sjajni, plavi kišobrani snova.

Al stežu ogromni nameti,
zmijski kostur Kumove Slame visi,

rasprhne se svitajući,
u mom srcu otvrdnuvši.

Ja samo tebe mogu hvaliti
zlatno krilo moje usudi,

zubalo mi je oko srca tvoga,
kao jagnje u kanđži orla,

koja kao čudo nosiš tu
usijanu, željeznu krunu,

kao izliva lave nježna dumača,
ti užareno, ženo-Đerđu Doža!

Ta koja je povezala svoju sudbu
i moju divlju, grivastu glavu,

i nosi kao puž voštanu ružu,
nosimo noć morskih dubina, tamu,

čelo sa zvezdanim resama,
prstima nježno poravna

nabrekle, goruće godine
kao moja baka izrasline.

Kroz koju zuje te zbrke – čuda,
kao kroz vrt letnja oluja,

ta je koja ljudski podnosi moj
priviđenjima blagoslovljen život.



Uploaded byFehér Illés
Source of the quotationhttp://feherilles.blogspot.com

minimap