Kálnoky László: Svidrigailov's last night (Szvidrigajlov utolsó éjszakája in English)

Portre of Kálnoky László

Szvidrigajlov utolsó éjszakája (Hungarian)

Aludnék, s nem jön álom a szememre
Miért hánykódom itt, hepehupás
ágyán egy kéteshírű fogadónak?
Mi ült lelkemre, mint a por,
mely könyvek lapjai közé szivárog,
s elmossa a betűket?
Miért olyan ijesztő
a fák zúgása künn, a szélviharban?
Mily messze tűnt vidéki kúriám,
a megszokott pipák és bútorok,
az oly szükségesnek hitt kényelem,
az éhomra felhajtott papramorgó,
a tűzdelt fácán- s fogolypecsenyék,
früstökre kis kövér fenyőrigók,
a kamrában oldalszalonnák, sódarok,
a zongoraszó este a szalonban,
a whist-partik, a megejtett leányok
ölelésbe fúló tiltakozása,
sok titkos, bűnös, édes összebújás,
a lejtős úton a csilingelő szán
s fakó lovacskák árnya a havon.

Mit érdekelne mindez
engem, akit halottak látogatnak?
Már nem vesz semmi sem körül,
csak a tárgyak fekete foltjai,
bőrszag, egérbűz, szennyes ágynemű
s az undorító ételmaradék
a tálcán, legyek lakomája.
Pénzem szétosztogattam.
Méltóknak-e? Jobb, ha nem firtatom.
Innen indulni könnyebb,
s az út végét előre sejthetem.

Igen! Igen! Az örökkévalóság
nem szent mennyország, nem tüzes pokol.
Poros kuckó az, nincsen ott egyéb,
csak holmi át nem látszó, piszkos ablak,
nádfonatú rossz szék, a falusi
fürdőkamráknak korma a falon
és sűrű pókháló a szögletekben.
Ott ásítozik, bóbiskol az ember
ezredévtől a másik ezredévig.
Fölrezzen olykor. Véli: kopogást hall
az ajtón, pedig csak kihűlt szíve
dobban meg néha. Bosszúsan legyint,
s nehéz feje ismét mellére kókad.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationhttps://hycry.wordpress.com

Svidrigailov's last night (English)

I want to sleep, but sleep will not come to me.
Why am I tossing and turning on a lumpy bed
in this dubious hostel?
What has settled on my soul like dust
seeping between the closed pages of books
obscuring the letters?
Why is the humming of trees
in the high winds outside so frightening?
How far off now is my country seat,
my well worn pipe-rack and furniture,
the comforts I once considered vital,
pungent liquor to settle a hungry stomach,
peacock and partridge roasted in their juices,
the fat little thrush served up for country breakfast,
sides of gammon and ham hanging in the pantry,
the sound of a piano late in the parlour,
the whist-drives, the girls seduced and squealing
in protest as they stifle in my arms,
all those sweet, secret, sinful assignations,
the sledge tinkling down snow-laden slopes,
faint shadows of ponies trailing beside it.

Why should any of this concern me,
a man the dead now call on as by right?
Nothing remains of comfort to me now,
but black blurs of vague objects, leather smells,
a stink of mice, stench of filthy bedding
and repulsive scraps of food on the tray
on which flies are liberally feasting.
I have disposed of my fortune piecemeal.
To those who deserve it? Better not enquire.
This is an easier place to start from
and I can guess the end of the journey from here.

Quite right! Eternal truth is not comprised
of heaven or its hot antithesis.
A dusty ingle, a hidey-hole, that's all -
objects opaque, windows covered in grime,
a decaying wicker chair, dirt splashed
on the walls as in a rustic water-closet
and cobwebs hanging thick in every corner.
Man yawns and dozes his life away in there
from millennium unto millennium.
Every so often he rouses himself. He thinks
he hears someone knocking but it's only
his barren heart. He signals annoyance
and his heavy head sinks on his chest again.



Uploaded byP. T.
Source of the quotationG. Sz.

minimap