Képes Géza: Önéletírás

Portre of Képes Géza

Önéletírás (Hungarian)

Az életemnek túl a fele-útján 
erdő-szövevényből tisztásra értem
s csak mentem tovább anélkül, hogy tudnám:

hol is vagyok? Szemem a földön s égen 
kutatva járt - De most egyszerre tompa 
moraj szűrődött át a messzeségen.

Futottam már. S meztelenül, ragyogva, 
hatalmasan elém tárult a tenger - 
tán erre vágytam eleitől fogva...

Nem gyúlt fölötte semmiféle szent jel, 
hogy "ebben győzöl" - Elűztek a társak 
s ez ítélet alól senki se ment fel.

Nem veszik vissza, kit egyszer kizártak, 
csak ha büntetlenségét szánja-bánja
és megtér, kedvüket keresve már csak.

Ezt nem teszem. A magam útját járva, 
nem magamé, a tengeré leszek majd - 
ez az út visz az úttalan magányba.

Nem védem éri tovább ezt a veszett fajt:
rohanjon vesztébe - nem tartom vissza 
kifosztott, megcsúfolt, elárult, megmart.

Szám a sötét kelyhet fenékig issza, 
keserű ez, de orvosság - nem méreg: 
egyszerre eltűnik minden kulissza.

Emberek nélkül, csak a mindenségnek 
élek, az emberektől elszakítva,
ölelésében a víznek, a fénynek.

Biztatom magam: "Elfelejted itt a 
sebet s a mocskot, mit jutalmul kaptál 
Bűnösöknek botránykő, aki tiszta.

Mindegy. Te, aki voltál, az maradsz már."



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationhttp://blog.xfree.hu/myblog.tvn

Le memorie (Italian)

Avendo già la metà della mia vita percorsa,
dal bosco intricato, spuntai su una radura pulita,
ma continuai a camminare senza sapere:

dove mi trovassi? I miei occhi vagarono scrutando
il cielo e la terra – ma poi all’improvviso,
da lontano, giunse un mormorio sordo.

Correvo oramai. Davanti a me si spalancò,
scintillante e nudo, il mare immenso –
forse sin dall’inizio anelavo a questo…

su di esso non s’accese nessun segno santo,
che “vincerai con questo” – i compagni mi avevan’
cacciato, da questo giudizio non mi assolve nessuno.

Colui che una volta fu escluso, non sarà riaccolto,
solo se dimostra rincrescimento e si converte,
cercando ormai solo il loro compiacimento.

Non lo farò mai. Percorrendo la propria strada,
non apparterrò a me, ma sarò del mare –
‘sta è la via, che porta alla solitudine impervia.

Questa razza perduta non ha più nessuna difesa:
che corra nella sua perdizione – non la tratterrò,
mi aveva depredato, schernito, venduto, azzannato.

La mia bocca beve la coppa oscura fino in fondo,
è amara, ma è medicina – non è veleno:
ad un certo punto, tutte le quinte spariranno.

Senza gli uomini, vivo solo per l’universo,
da tutti gli umani distaccato,
la luce e l’acqua mi chiudono in un abbraccio.

Conforto me stesso: “Qui dimenticherai la ferità
e il luridume, quel che in premio, per i colpevoli
avevi ricevuto, pietra dello scandalo per i puliti.

Fa lo stesso. Quel che sei stato, quello rimani.”



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationsaját

minimap