Képes Géza: A piros ménes

Portre of Képes Géza

A piros ménes (Hungarian)

Lomha lápon át haladtam,
ingovány ingott alattam;
zsomékról zsombékra léptem:
tömör tölgyes tűnt elébem.
Partján szürkészöld pataknak,
mint az őz, kit űz kopóhad,
ügyetlenül így ügettem,
cserjék csaholtak mögöttem.
Fürge csapás nyílt - vagy ösvény?
Arra vágtam át - vörös fény
fürdette a fák tetejét,
nyalta az ég felső felét.
Még nem láttam, mi lehet ez,
ez a pír honnan permetez?
Tán asztagok tüze táncol?
Villámszülte vész viháncol?
Futottam a furcsa fényben -
Tág tisztás tárult elében:
egy pillantás épp elég volt:
szikes rét s a roppant égbolt -
minden éles, minden élő:
láng lobogott, égig érő -
Tudtam, a tűz honnan támadt:
ott láttam élő apámat.
Vasat tett a tűzbe éppen,
meleg mosoly gyúlt szemében.
Fehér ménes állt ragyogva,
rúgkapálva és nyihogva,
de a tűzláng lengő fénye
piros színt vont a fehérre.
Apám arca is piros volt
s a szikes föld: nagy piros folt.
Ahány tüzet életében
gyújtott apám, mind ott égett.
Ahány lovat patkolt, szegény,
ott rúgkapált a rét füvén.
De még látom, most sincs vége:
a lángoszlop vad tüzébe
patkóvasat tüzesít még
s úgy veri a vasat, mint rég.
Toporzékol, nyí a ménes,
apám örül: e sok lóval
ítéletnapig se végez...



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationhttp://blog.xfree.hu/myblog.tvn

La mandria rossa dei cavalli (Italian)

Camminavo nella palude sonnolenta,
sotto di me il pantano ondeggiava;
da giuncaia a giuncaia mettevo il piede:
davanti a me un fitto querceto apparve.
Sulla riva griggioverde del ruscello,
come un cervo dai cani inseguito,
andavo maldestro trottelerando,
dietro di me i cespiti che latravano.
Si aprì un varco snello – forse una pista?
Tagliai in quella direzione – luce rossa
innondava la cima del bosco,
lambiva la parte superiore del cielo.
Non capivo, che mai poteva essere,
da dove stava irrorando questo rossore?
Forse il fuoco della bice che danza?
Tempesta dal fulmine scatenata?
Correvo sotto questa luce strana -
Davanti a me si aprì una spianata:
mi è bastato un unico sguardo -
campo salmastro, cielo infinito:
tutto cosi chiaro, cosi vigoroso:
ardeva la fiamma, lambiva il cielo –
Sapevo il fuoco da dove era scaturito:
perché vedevo là, mio padre vivo.
Negli occhi con un caldo sorriso,
proprio ora posava il ferro nel fuoco.
Mandria di cavalli bianchi, stupendi,
erano in attesa nitrendo e scalciando,
ma la luce svolazzante del fuoco,
aveva coperto il bianco, con del colore rosso.
Anche la faccia di mio padre era rossa,
è una macchia rossa, la terra salmastra.
Tutti i fuochi della vita da mio padre,
da lui accesi, bruciavano là insieme.
Per quanti cavalli abbia ferrato poverino,
ora stavano tutti là, scalciando, sul prato.
Vedo che non v’è fine neanche ora.
nella colonna di fiamma furibonda,
arroventa ancora il ferro da cavallo,
batte il ferro come nel passato.
La mandria di cavalli, scalpita, nitrisce,
per immensa gioia di mio padre:
fino al giorno del giudizio, ne avrà da fare…



Uploaded byCikos Ibolja
Source of the quotationsaját

minimap